„Vörös Hadsereg Frakció” változatai közötti eltérés

korrektúrázás, WP:FELÉP követése
(korrektúrázás, WP:FELÉP követése)
[[Fájl:RAF-Logo.svg|bélyegkép|jobbra|300px|<center>A Vörös Hadsereg Frakció jelképe [[vörös csillag]]gal és [[Heckler & Koch MP5]]-ös géppisztollyal</center>]]
A '''Vörös Hadsereg Frakció''' ([[német nyelv|németül]] ''Rote-Armee-Fraktion'', röviden ''RAF),'' más néven, vezetőiről elnevezve, Baader–Meinhof-csoport (németül ''Baader-Meinhof Gruppe'' vagy ''Baader-Meinhof Gang'') egy [[Kommunizmus|szélsőbaloldali]] [[Terrorizmus|terrorszervezet]] volt 1968 és 1998 között [[Nyugat-Németország]]ban. Alapítója [[Andreas Baader]], [[Gudrun Ensslin]], [[Horst Mahler]], [[Irmgard Möller]] és [[Ulrike Meinhof]] volt. Kezdetben olyan neves értelmiségiek is rokonszenveztek a csoporttal, mint [[Jean-Paul Sartre]] és [[Heinrich Böll]].{{refhely|HVG}}
 
A Vörös Hadsereg Frakció a diákmozgalmakból indult. Alapelve az antikapitalizmus és a neomarxizmus volt. Elutasította az imperializmust, különösképpen annak vezető hatalmát, az [[Amerikai Egyesült Államok]]at, amely Indokínában folytatott háborút. A szervezet tagjai Nyugat-Németországot a [[Harmadik Birodalom|náci rezsim]] folytatásának tekintették. A szervezet tudatosan vállalta az erőszakot céljai elérése érdekében, mert abban bízott, hogy az akcióira adott, szintén erőszakos válasz leleplezi a „rendőrállamot” és az „állami terrorizmust”, valamint segít kirobbantani a forradalmat.{{refhely|Britannica}}{{refhely|Konok}}
 
A terrorszervezet a Harmadik[[harmadik Világvilág]] felszabadítási mozgalmait akarta segíteni az [[imperializmus]] központjában folytatott háborújával, tagjai magukat városi [[Gerilla-hadviselés|gerillákként]] definiálták. Radikalizálódásukban kulcsszerepe volt [[a [[Benno Ohnesorg-gyilkosság|Benno Ohnesorg-gyilkosságnak]]nak. A szervezetnek soha nem volt tíz-húsz embernél több tagja, az utánpótlás a Vörös Segély-csoportokból és a Kínzásellenes Bizottságokból érkezett.{{refhely|Schaunitz}}
 
Kezdetben, az 1970-es évek elején a német fiatalok jelentős része szimpatizált a mozgalommal, elveivel egyetértett, később azonban az egyre durvuló módszerek miatt támogatásuk csökkent. A RAF-ot külföldről is támogatták, elsősorban a [[Állambiztonsági Minisztérium (NDK)|keletnémet titkosszolgálat]] és [[Arabok|a palesztin]] szélsőségesek.{{refhely|Britannica}}
 
Célpontjaik általában az államapparátus emberei voltak: ügyészek, gyáriparosok, bankvezetők. Módszereik egyre könyörtelenebbek lettek, a kinézett célpontok testőreit és a rendőröket habozás nélkül gyilkolták meg. Mivel a [[Indokínai háború|vietnami amerikai bombázások]] az imperializmus lényegét testesítették meg, előszeretettel támadtak németországi amerikai támaszpontokat.{{refhely|Hartford}}{{refhely|Academia}}
Erőteljes lökést adott viszont a diákmozgalmaknak, hogy 1966-ban a [[Kereszténydemokrata Unió|kereszténydemokraták]] és a legnagyobb baloldali párt, az [[Német Szocialista Egységpárt|SPD]] nagykoalíciót kötött. A radikális baloldalt felháborította, hogy a [[spanyol polgárháború]] veteránja, [[Willy Brandt]] olyanokkal fogott össze, akiknek náci múltjuk volt.{{refhely|Konok}} Rudi Dutschke azonnal meghirdette a parlamenten kívüli baloldali ellenzéki összefogást. A kezdeményezés lényege az volt, hogy a kormányzattal szembeni ellenzékiséget az „utcának” kell képviselnie a parlament helyett, ráadásul nemcsak szavakban, hanem direkt akciókkal.{{refhely|ICC}} A baloldali diákokat felháborította, hogy a [[Nemzetiszocialista Német Munkáspárt|náci párt]] korábbi tagjai továbbra is fontos pozíciókat töltenek be a társadalomban, demokratikus változásokat követeltek, és elutasították a [[Burzsoázia|burzsoá]] társadalmat. Ekkor lettek fontos elemei a politikai vitáknak a nők és a gyerekek jogai, vagy a szexuális liberalizáció.{{refhely|DW}}
 
A jobboldali sajtó, elsősorban az Axel Springer-csoport lapjai egyre ellenségesebben írtak a diákokról, Rudi Dutschkét például az állam ellenségének nevezték. Megerősödtek a diákokat elutasító antikommunista mozgalmak, különösen Nyugat-Berlinben. 1967. június 2-án itt történt a demonstrációk történetének első erőszakos halálesete, [[a [[Benno Ohnesorg-gyilkosság]], amikor a [[Reza Pahlavi iráni sah]] látogatása ellen tüntetők összecsaptak az uralkodó támogatóival és a rendőrökkel. Ez óriási lökést adott a baloldali radikalizmusnak.{{refhely|Konok}} Gudrun Ensslin a Szocialista Diákszövetségben már aznap éjjel kijelentette: ''„Ez Auschwitz nemzedéke, ezek ellen nem lehet érvelni! ErôszakraErőszakra csak erôszakkalerőszakkal lehet válaszolni”válaszolni.”''.{{refhely|Schauschitz}}
 
Egy év múlva, 1968. április 11-én egy antikommunista meggyőződésű fiatalember, [[Josef Bachmann]] a nyílt utcán fejbe lőtte Rudi Dutschkét. Ettől kezdve megszaporodtak az erőszakos megmozdulások.{{refhely|Britannica}} Ulrike Meinhof a ''Konkret'' című lapban a merénylet után azt fejtegette, hogy az erőszakra hasonló eszközökkel kell válaszolni.{{refhely|Meinhof}}
 
A baloldali diákok általában harcoltak a tekintélyelvűség ellen, és többségük a vietnami háború miatt Amerika-ellenes lett. A demonstrációkon gyakran skandálták a vietnami kommunista vezető, [[Ho Si Minh]] nevét. Fő ellenségük azonban a kancellár, a náci párt korábbi tagja, [[Kurt Georg Kiesinger]] által megszemélyesített régi rend volt. [[Günter Wallraff]] később így beszélt erről: ''„Bűnözők nemzedéke irányította a társadalmat a háború után, és senki nem beszélt arról, mit tettek. (...) Úgy éreztük, valami drámainak kell történnie.”''{{refhely|DW}}
 
== A RAF első akciói ==
[[Fájl:Terrace Club Frankfurt Germany 1972 V. Corps.png|300px|bélyegkép|jobbra|<center>A frankfurti Terrace Club a támadás után</center>]]
A Vörös Hadsereg Frakció első erőszakos akcióját 1968. április 2-án követte el, amikor négy tagja – Andreas Baader, Gudrun Ensslin, Thorwald Proll és Horst Söhnlein{{refhely|Academia}} – felgyújtott két [[Frankfurt am Main|frankfurti]] áruházat. Két nap múlva elfogták őket.{{refhely|Academia}} A bíróság előtt [[Andreas Baader]] és barátnője, [[Gudrun Ensslin]] azt mondta, hogy a vietnami háború elleni tiltakozásként követték el tettüket. Elítélték őket, de a másodfokú tárgyalásig szabadlábra kerültek, deám Baadert a 1970. április 4-én ismét letartóztatták. Akkorra már ügyvédjükkel, Horst Mahlerrel, aki az ezredforduló után a neonácikhoz csatlakozott, megkezdték egy városi gerillacsoport szervezését.{{refhely|Academia}}
 
1970. május 14-én a szervezet felfegyverzett tagjai kiszabadították Baadert, akit azért szállítottak át a Német Központi Társadalomtudományi Intézetbe, hogy [[Ulrike Meinhof]] újságíró interjút készítsen vele.{{refhely|Academia}} Meinhof a többiekkel együtt illegalitásba vonult, és a szervezet első számú ideológusa lett.{{refhely|BBC}} Az akcióban az intézmény egyik dolgozója súlyosan megsérült.{{refhely|Academia}}
 
1970. június 5-én a szervezet kiadta első közleményét az Agit883-ban, amelyben kifejtette, hogy tagjai városi gerilláknak tekintik magukat, és céljuk a hatalom és az ellenzék, valamint a fejlődő világ és kizsákmányolói közötti konfliktus eszkalálása, valamint az antiimperialista fegyveres ellenállás kirobbantása.{{refhely|Terrorism}}{{refhely|Hartford}} Ekkor használták először a RAF elnevezést.{{refhely|Academia}} A manifesztumban kifejtették, hogy a RAF teremt kapcsolatot a legális és illegális harc, a nemzeti és nemzetközi harc, a politikai és a fegyveres harc, valamint a nemzetközi kommunista mozgalom stratégiai és taktikai pozíciója között.{{refhely|Hartford}} Céljuk az, hogy Nyugat-Európában, az imperializmus központjában segítsék a Harmadikharmadik Világvilág harcát elnyomóik ellen.{{refhely|Schauschitz}}
 
A csoport tagjai 1970 nyarán [[Jordánia|Jordániába]] utaztak, ahol a [[Palesztinai Felszabadítási Szervezet]]től fegyveres kiképzést kaptak. Forrásaikat németországi bankrablásokból töltötték fel. 1970. szeptember 29-én három berlini pénzintézetet fosztottak ki. Horst Mahlert 1970. október 8-án letartóztatták, és 14 év börtönbüntetésre ítélték.{{refhely|Academia}}{{refhely|BBC}} A rendőrség, válaszul a sorozatos akciókra, felállított egy RAF-ellenes osztagot.{{refhely|Konok}}
 
1971. július 15-én egy rendőri akcióban lelőtték a szervezet egyik tagját, Petra Schelmet. Ebben az évben három bankrablást követtek el, január 15-én két intézményt fosztottak ki [[Kassel]]ben, december 22-én egyet [[Kaiserslautern]]ben. Az utóbbi akció során megöltek egy rendőrt.{{refhely|Academia}}
 
A szervezet 1972. május 11-én, a vietnami kommunisták iránti szolidaritásból, pokolgépes merényletet követett el az amerikai hadsereg tiszti klubja, a ''Terrace Club'' ellen, amelyben egy katona meghalt, 13 megsebesült. Másnap három bombát robbantottak [[Augsburg]]ban, a rendőrségnél, hogy megbosszulják társuk, Thomas Weisbecker halálát, valamint [[München]]ben követtek el pokolgépes merényletet. Május 15-én bombát robbantottak egy szövetségi bíró autójában, amelyet a támadáskor felesége használt. A nő súlyosan megsérült, de túlélte a támadást. A terroristák az akcióval azt akarták megtorolni, hogy szerintük egyik letartóztatott társuk nem kapott megfelelő ellátását a börtönben. Május 19-én pokolgépet robbantottak a hamburgi Springer-épületben, válaszul a médiakonszern baloldalellenes írásaira. Habár telefonon figyelmeztették a szerkesztőséget, az akcióban 17-en megsebesültek. Öt nap múlva lecsaptak az amerikai hadsereg [[heidelberg]]i bázisára, és megöltek három embert, így bosszulva meg a Vietnam elleni aknablokádot és szőnyegbombázásokat. Habár ezek az akciók emberéleteket követeltek és sebesüléseket okoztak, a Wolfgang Buddenberg bíró elleni pokolgépes merénylet kivételével nem konkrét személyek ellen irányultak. A RAF első generációja „általában” támadott katonai létesítményeket és rendőrőrsöket, míg a későbbi generációk előszeretettel likvidáltak egyes fontos beosztású, nagy hatalmú embereket.{{refhely|Hartford}}
 
Később, 1975 augusztusában, Ulrike Meinhof így határozta meg harcmodorukat: ''„A városi gerilla akciói sohasem, sohasem irányulnak a nép ellen. Azok mindig az imperialista apparátus elleni akciók. A városi gerilla az állam terrorizmusa ellen harcol”harcol.”''. A Springer-ház elleni robbantás azonban megmutatta, hogy a harcnak nemcsak az „apparátus” emberei esnek áldozatul.{{refhely|Schauschitz}}
 
== A per ==
A terrorszervezet korábbi támadásaitól eltérő új irányvonal Jürgen Ponto, a Dresdner Bank vezetőjének frankfurti megölésével folytatódott július 30-án. A RAF célpontjai az államapparátus és a gazdasági szektor kulcsfigurái lettek. Szeptember 3-án bombát robbantottak a szövetségi ügyész hivatalában, hogy elérjék a börtönben tartott RAF-tagok izolálásának megszüntetését. Szeptember 5-én [[Hanns-Martin Schleyer elrablása és meggyilkolása|elrabolták]] Hanns-Martin Schleyert, a gyáriparosok szövetségének elnökét, a kíséretében lévő rendőröket pedig agyonlőtték. Schleyer szabadon bocsátásáért a bebörtönzött RAF-terroristák elengedését követelték. A rendőrség soha korábban nem látott erőkkel kereste a gyárost, de nem sikerült a nyomára bukkannia.{{refhely|Hartford}}
 
Október 13-án palesztin radikálisok eltérítettekeltérítették a [[Mallorca|Mallorcából]] Frankfurtba tartó Lufthansa-gépet [[Róma|Rómába]]. Azt követelték, hogy a hatóságok engedjenek szabadon tizenegy német és két palesztin terroristát. Utóbbiakat [[Isztambul]]ban tartották fogva. A RAF közleményben támogatta az akciót. A gép később [[Ciprus (sziget)|Ciprusra]], [[Bahrein]]be és [[Dubaj]]ba, majd [[Mogadishu]]ba repült a német túszokkal. Utolsó állomásukon a terroristák agyonlőtték a gép kapitányát. Miközben a repülőgép újabb és újabb helyekre repült, Hans-Jurgen Wischnewski külügyminiszter több országot ([[Algéria]], [[Jemen]], [[Líbia]] és [[Irak]]) is megpróbált meggyőzni arról, hogy fogadják be a szabadon engedni tervezett terroristákat. Mogadishuban a német terrorelhárítók megrohanták a gépet, és megöltek három géprablót, a negyediket pedig súlyosan megsebesítették.{{refhely|BBC}}
 
A hírek hatására Andreas Baader, Gudrun Ensslin és Jan-Carl Raspe október 18-án öngyilkos lett. Baader és Raspe az ügyvédjük által becsempészett [[Fegyver- és Gázkészülékgyár|FÉG]]-pisztolyt, Ensslin kötelet használt. Irmgard Moeller túlélte öngyilkossági kísérletét, és később azt állította, megszúrták. Az ügyvéd nem tudott róla, hogy egyik RAF-szimpatizáns alkalmazottja fegyvert rejtett el az iratai között.{{refhely|Academia}} Másnap Schleyer elrablói megölték túszukat, és egy autó csomagtartójában hagyták a holttestet.{{refhely|BBC}}
 
== Ideológiai alapvetések ==
A Vörös Hadsereg Frakció csaknem kétéves hallgatás után, 1981. augusztus 31-én bombát robbantott a [[Ramstein légitámaszpont|ramsteini amerikai légi bázisnál]], két héttel később pedig Frederick Kroesen amerikai tábornokot próbálta megölni [[Heidelberg]]ben. Habár ezek az akciók sikertelenek voltak, rámutattak arra, hogy a RAF korántsem fejezte be tevékenységét.{{refhely|Hartford}}
 
A ramsteini akció után közleményt adtak ki, amelyben leírták, hogyan látják a '80’80-as évekre kialakult, Vietnam utáni politikai helyzetet: ''„A pusztítás imperialista háborúja most visszatér a harmadik világból Európába, ahonnan indult. Európa és a Német Szövetségi Köztársaság lakói rájönnek, hogy ez a változás a pusztulásukat hozza, ha nem állítják meg. Közvetlen ismereteket szereznek az ázsiai, afrikai és latin-amerikai emberek évszázadok óta tartó valóságáról, az imperializmus általi elnyomottak közé tartozásról”tartozásról.”''. Hasonló víziót fogalmaztak meg a Haig tábornok elleni akció után is: ''„A világ új amerikai támadással szembesül. (...) Nyugat-Európa már nem az imperializmus hátországa, ahonnan háborút visel. Most, a Harmadikharmadik Világvilág szabadságharcainak győzelmeivel, a nyugat-európai gerillák erősödésével, a teljes imperializmus krízistől szenved, és Nyugat-Európa a világ frontvonalának része lett.”''{{refhely|Hartford}}
 
1982 májusában a RAF kiadta ''A gerilla, az ellenállás és az antiimperialista front'' című hitvallását, amelyben hasonló célokat és elképzeléseket vázolt fel. Nagy jelentőséget tulajdonítottak a nyugat-európai ellenállásnak, amelyet a világméretű harc sarokkövének tekintettek. A közlemény legfontosabb eleme a szervezet újrapozicionálása volt. Míg a RAF korábban a Harmadikharmadik Világvilág felszabadítási harcait a nyugat-európai nagyvárosokból utóvédként támogató, annak magát alárendelő fegyveres szervezetnek tekintette magát, most már kulcsszerepet szánt magának a világméretű felszabadítási csatározásokban. A dokumentum vitát váltott ki a baloldalon, sokan úgy érezték, a Vörös Hadsereg Frakció fő célja, hogy maga alá gyűrje a hasonló ideológiájú, kevésbé szervezett mozgalmakat. 1984 júliusában az Antiimperialista Harc (Antiimperialistischer Kampf) is megfogalmazta véleményét, amelyben kritizálta az eltérést a '70’70-es évekbeli irányvonaltól.{{refhely|Hartford}}
 
== A harmadik generáció akciói ==
A terrorszervezet támogatóit megosztotta az akció, sokan feleslegesnek tartották a gyilkosságot. Többen emlékeztettek: miközben a RAF-terroristák azt követelik, hogy hadifogolyként és ne köztörvényes bűnözőként kezeljék őket a börtönben, addig a szervezet szükségtelenül kivégezte saját foglyát. A gyilkosság olyan vitát váltott ki, hogy a RAF, addig egyedülálló módon, 1985 szeptemberben egy támogatójának adott interjúban válaszolt a kritikákra. A katona meggyilkolását azzal indokolták, hogy a RAF és az amerikai hadsereg háborúban áll. Az interjú nem nyugtatta meg a szimpatizánsok kedélyeit, ezért a terrorszervezet 1986 januárjában kénytelen volt némi önkritikát gyakorolni, ami azonban újabb vitákat gerjesztett baloldali támogatói körében.{{refhely|Hartford}}
 
1986. július 9-én a szervezet meggyilkolta Karl Heinz Beckurtsot, a [[Siemens (vállalat)|Siemens]] cég elnökét, az úgynevezett [[Csillagháborús terv|csillagháborús projekt]] egyik kulcsfiguráját. Augusztus 2-án a rendőrség letartóztatta Eva Haule RAF-tagot, és két támogatót, Luiti Hornsteint and Chris Klutht. Augusztus 13-án két másik támogatót, Barbel Peraut és Norbert Hofmeiert fogták el. Ezek a rendőrségi akciók az elsők voltak egy sorozatban, amelynek célja a RAF-támogatók kriminalizálása volt. Válaszul a Vörös Hadsereg Frakció október 10-én megölte Gerold von Braunmühlt, a külügyminisztérium politikai igazgatóját, aki a [[Közel-Kelet|közel-kelet]]<nowiki/>i ügyekkel foglalkozott. A rendőrök sorozatos razziákkal és letartóztatásokkal válaszoltak.{{refhely|Hartford}}
[[Fájl:RAF-Bombenanschlag in Ramstein, 1981.jpg|300px|bélyegkép|balra|<center>A ramsteini merénylet helyszíne a támadás után</center>]]
1988. szeptember 20-án a RAF sikertelen merényletet követett el Hans Tietmeyer államtitkár ellen, aki Németországot képviselte a [[Nemzetközi Valutaalap]]ban és a [[Világbank]]ban. 1989. február 1-jén a bebörtönzött RAF-tagok ismét éhségsztrájkba kezdtek elkülönítésük megszüntetéséért és politikai fogolyként való kezelésükért. Akciójukat, amely nem járt eredménnyel, a legális baloldal egy része támogatta. A RAF 1989. november 11-én megölte Alfred Herrhausent, a Deutsche Bank elnökét, majd 1991. április 4-én Detlev Karsten Rohweddert, a Treuhandanstalt, a kelet-német állami vagyonkezelő hivatal vezetőjét. A szervezet 1991. december 23-án az [[Izrael]]be kivándorló orosz zsidók egy csoportja ellen intézett [[Ferihegyi gyorsforgalmi úti merénylet|támadást Magyarországon]], a Ferihegyi repülőtérre vezető úton. A robbantásban két magyar rendőr és több utas megsebesült.{{refhely|Konok}}
Az 1980-as évek végén a szélsőbaloldali terrorizmus egész Európában a végét járta. Franciaországban leszámoltak az Action directe-tel, Olaszországban a [[Vörös Brigádok]]kal, Belgiumban a Harcoló Kommunista Sejtekkel (CCC), a GRAPO-val Spanyolországban. Németországban a Forradalmi Sejtek is szakított a fegyveres harccal, és hasonló krízisen ment át a szeparatista [[Ír Köztársasági Hadsereg]] és a baszk [[ETA]].{{refhely|Hartford}}
 
Óriási csapást jelentett a RAF-ra a keleti blokk összeomlása, Kelet-Németország gyors haláltusája. A nyugatnémet baloldal egyik pillanatról a másikra új helyzetben találta magát, amelyben teljességgel megváltozott a politikai és társadalmi közbeszéd. A Szovjetunió szétesése nyomán világszerte hagytak fel a fegyveres harccal a szélsőbaloldali gerillaszervezetek.{{refhely|Hartford}} A RAF ebben a helyzetben nem tudta magát újrapozicionálni, és 1998. április 20-án egy nyolcoldalas, írógéppel írt közleményt faxolt el a [[Reuters]] hírügynökséghez. Ebben az állt, hogy ''„Közel 28 éve, 1970. május 14-én a RAF létrejött egy kiszabadítási akcióban. Ma véget ért ez a projekt. A RAF-féle városi gerilla immár történelem.”'' ''„Ezzel a közleménnyel a Vörös Hadsereg Frakció felállította saját sírkövet”sírkövét”'' - értékelte a bejelentést Horst Herold egykori főnyomozó.{{refhely|Cowell}}
 
== Utóélet ==
A Vörös Hadsereg Frakció működésének három évtizede alatt 32 embert gyilkolt meg, tagjai közül 26 halt meg. 2007. március 27-én, 24 év börtönben töltött év után, a [[stuttgart]]i körzeti bíróság feltételesen szabadlábra helyezte az akkor 57 éves [[Brigitte Mohnhaupt|Brigitte Mohnhauptot]].{{refhely|Cowell}}
 
2016 januárjában a német hatóságok [[dezoxiribonukleinsav|DNS]]-nyomok alapján megállapították, hogy a szervezet három szabadlábon lévő tagja, Ernst-Volker Staub, Daniela Klette és Burkhard Garweg több rablást követett el Németországban. Feltételezéseik szerint a trió [[Hollandia|Hollandiában]] él, és onnan jár át rabolni Németországba. Ők a szervezet harmadik generációjához tartoztak, és a hatóságok szerint közük volt Gerold Braunmühl diplomata, Karl Heinz Beckurts Siemens-vezető és Alfred Herrhausen bankvezető meggyilkolásához, valamint a weiterstadti börtönnél elkövetett pokolgépes robbantáshoz. Klette a gyanúsítottja a [[bonn]]i amerikai nagykövetség elleni fegyveres támadásnak is.{{refhely|Telegraph}}
 
== Megjelenése a kultúrában ==
A Vörös Hadsereg Frakció története két játékfilmet is ihletett: Margaretha von Trotta ''Ólomidő'' és Uli Edel ''[[A Baader-Meinhof csoport (film)|A Baader-Meinhof csoport]]'' című alkotását. {{refhely|Filmtett}} Gerhard Richter ''October 18., 1977'' címmel festménysorozatot készített a RAF-tagok öngyilkosságáról.{{refhely|MOMA}}
 
== Lásd még ==
* [http://www.tarfor.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=66&Itemid=1 A Vörös Hadsereg Frakció 1998-as búcsúkommünikéje (magyarul)]
 
== Jegyzetek ==
* {{hely|Academia}} {{cite book|url=http://www.academia.edu/4879990/A_RAF_Rote-Armee-Fraktion_a_magyar_sajt%C3%B3ban|title=A RAF (Rote-Armee-Fraktion) a magyar sajtóban|chapter=|publisher=Academia.edu|year=|author=Paksa Rudolf|isbn=|accessdate = 2017-02-12}}
 
== További információk ==
{{commonskat|Red Army Faction}}
* [http://www.tarfor.hu/index.php?option=com_content&task=view&id=66&Itemid=1 A Vörös Hadsereg Frakció 1998-as búcsúkommünikéje (magyarul)] {{Hu}}
 
{{Nemzetközi katalógusok}}
{{Portál|Németország|-}}