„Daru (emelőgép)” változatai közötti eltérés

Már az ókortól kezdve ismeretesek daruk, de történetük valószínűleg még korábbra nyúlik vissza. Tudjuk, hagy a görögök már a 6. századtól alkalmaztak darukat a templomok építésénél. Az archaikus korban a templomokba monolit oszlopokat építettek be, a klasszikus kortól kezdve azonban az oszlopokat kisebb hengeres darabokból állították össze. Az építőköveken ma is látható hornyok arra utalnak, hogy ezeket daruval emelték be helyükre.<ref name="Coulton 1974, 7">{{harvnb|Coulton|1974|p=7}}</ref> A darukhoz az akkor már ismert [[egyszerű gépekgép|egyszerű gépeket]] [[Marcus Vitruvius Pollio|Vitruvius]]et használták fel: a [[csiga (gép)|csigasort]] és a [[kötéldob]]ot. A csigasor első irodalmi említése [[Arisztotelész]]től származik.

A rómaiak továbbfejlesztették a görög darukat. Erről alexandriai [[Hérón]] (Mechanica 3.2-5) és [[Vitruvius]] (De Architectura 10.2, 1-10) munkáiból meglehetősen sok információval rendelkezünk. A rómaiak feltalálták a taposómalmot, és a nagyobb daruknál ezt az emberi erővel történő hajtást alkalmazták. Erről két fennmaradt dombormű is tanúskodik. A legegyszerűbb római daru, a ''trispastos'' egyetlen rúdból álló [[gém (daru)|gémből]], kötéldobból, [[kötél]]ből és három [[csiga (gép)|csigából]] álló csigasorból épült fel. A csigasor áttétele 3:1. Annak feltételezésével, hogy egy munkás huzamosabb ideig 500 N erők kifejtésére képes, kikövetkeztethető, hogy a daru teherbírása mintegy 150 kg lehetett. A nagyobb daruk csigasora 5 csigából állt, ezek neve ''pentaspastos'' volt. A legnagyobb római daru, a ''polyspastos'' gémje két vagy négy rúdból állott, segítségével négy ember 3000 kg tömegű terhet tudott felemelni, taposómalom segítségével pedig, mivel ennek nagyobb az átmérője, akár 6000 kg tömegű teher is kezelhető volt. Az ókori egyiptomi módszerhez képest, ahol közvetlen emberi erővel vonszolták a nehéz tárgyakat, egy ilyen római daru hatvanszoros megtakarítást jelentett.<ref>Minden adat forrása: {{harvnb|Dienel|Meighörner|1997|p=13}}</ref>