„Tájékozás” változatai közötti eltérés

a
Központozási hibák.
a (→‎Megírásának körülménye: Egyértelműsítés)
a (Központozási hibák.)
A '''Tájékozás''' című irat egy tiltakozó irat, melyet a [[protestáns egyház]]ak írtak a [[Protestáns pátens]] visszavonása érdekében 1860. január 28-án, Bécsben. A mű fő szerzője [[Révész Imre (egyházjogász)|Révész Imre]] ref. lelkipásztor volt.
 
== Megírásának körülménye ==
A [[Protestáns pátens (1859)]] hatására egy több protestáns egyház képviselőit magába foglaló küldöttség indult útnak Bécsbe. A résztvevők között olyan híres személyiségek voltak, akik például szolgáltak az egyháznak. Így ott voltak többek között: gróf [[Teleki Gyula]], gróf [[Teleki Sándor]], báró [[Vay Miklós (politikus)|Vay Miklós]] és gróf [[Degenfeld Imre]] világi functionáriusok, és [[Tisza Kálmán]], [[Balogh Péter (püspök)|Balogh Péter]], [[Révész Bálint]], [[Révész Imre (egyházjogász)|Révész Imre]], [[Madai Károly]], [[Székács József]] és [[Török Pál (református lelkész)|Török Pál]] lelkészek.
 
A küldöttség célja az volt, hogy személyesen jelenjenek meg a király előtt, s őt arra kérje, hogy vonja vissza a pátenst. Viszont arra végképp senki nem számított, hogy január 10-i keltezéssel megjelenik [[Leo Thun]] kultuszminiszter levele, melyben nemhogy az állna, hogy visszavonják, vagy esetleg enyhítenek a pátens komoly súlyán, hanem, mellőzve az egyházmegyei és kerületi hatóságokat, közvetlenül a lelkészeknek és a gyülekezetek presbitériumának parancsolja meg, a pátens életbeléptetését. A legsúlyosabb dolog pedig az volt, hogy ebbe már a polgári hatóságot is bevonták.
 
A küldöttség sajnos nem járt sikerrel, mivel nem engedték őket be a király elé. Más szóval ez is politikai trükk volt, mivel ők úgy mentek, mint a magyarországi protestáns egyházkerületek képviselői. Ez jól látszik a küldöttség által megszerkesztett irat első sorából is, ahol ez áll: Mi mint a magyarországi ágostai és helvét hitvallású törvényes egyházkerületek kinevezett képviselői állunk Felséged atyai színe előtt. Mivel a pátens már korábban megszüntette a kerületeket, ezért lényegében ők egy olyan szervezetnek voltak a vezetői, melyet a király már nem ismert el. A fogadás feltétele az volt, hogy mint magánszemélyek jelenjenek meg, erről azonban a kerületek képviselői nem akartak hallani, mivel ez azzal járt volna, hogy beismerik, hogy nem léteznek többé a kerületek, olyan felosztásban, ahogy a pátens előtt voltak.
 
== Bécsben ==
Mivel a küldöttség munkája sikertelennek bizonyult, ezért úgy döntöttek, hogy nincs miért tovább Bécsben tölteni a napokat. Január 28-án meg is tartották a záró áhítatot, s már majdnem szét is széledtek, mikor Lónyay Menyhért azt a javaslatot tette, hogy mégse menjek haza üres kézzel, hanem írjanak egy hosszabb terjedelmű iratot, mely útmutatásként szolgálna a lelkészeknek, vagyis megmondaná, hogy mit kell tenni. Lényegében oltalmat tudnának nyújtani azoknak a lelkészeknek és gyülekezeteknek, akiket a kormány folyton zaklat. Így született meg a '''Tájékozás''' című irat, amit még ott helyben, Bécsben, Révész Imre írt meg.
 
== A Tájékozás 6 pontjának a tartalma ==
A Tájékozásban Révész Imre előbb egy kis történeti összefoglalót tart, leírva mindazt, amit addig tudtak a pátensről. Így leírja azt, hogy kezdetekben a pátens mit célzott meg, konkrét módon a püspökségeket és az esperesi hivatalokat. A miniszteri rendelet egészen megfordítja a dolgot, és magukhoz a lelkészekhez szól. (Valószínű Thun Leó azt gondolhatta, hogyhahogy ha nem tudja rávenni az egyházi felsőbb vezetőséget, hogy engedelmeskedjen, akkor majd ráveszi a kis gyülekezeteket, hisz ők egyedül vannak, és magukban nem tudnak mindig helytállni.)
 
Röviden összefoglalva a 6 pont a következőket tartalmazza:
*Az első pontban eleve kizárják annak a lehetőségét és jogát, hogy egy lelkész az államnak szolgáljon, vagyis, hogy az állam érdekeit képviselje a szószéken. Kimondják: „a lelkipásztorok nem polgári kormányrendeletnek, hanem az Isten igéjének a hirdetői.”
*Ebben a pontban törvényes határozattal támasztják alá álláspontjukat, mikor az [[1791]]-es XXVI. törvény rendelet 4. §-raára hivatkoznak, melyet „örök állandóságnak” neveznek. Ezzel is utalva arra, hogy csak ezt a törvényt fogadják el. Az említett törvény azt mondja ki, hogy az evangélikus, illetve református egyházak vallásra tartozó ügyeiben, csakis a saját vallási felsőbbségük dönthet, vagy hozhat bármilyen határozatot. A pont végén kimondják: „Már pedig az egyházszervezet tisztán és egyedül vallásra tartozó dolog”.
*Arról van szó ebben a pontban, hogy a lelkészek azért nem olvashatják fel a templomokban az említett határozatot, mivel a gyakorlatban levő kánonok kimondják: „hogy a nem csupán egyes egyházat … érdeklő fontosabb ügyekben, az egyes gyülekezetek … semmi lépést ne tegyenek.”
*Ez a pont az előbbi pontot erősíti meg, úgy hogy kimondják: „A magyarországi egyház ugyanis a reformáció kora óta a szuperintendenciák fokozatos felelőssége alatt állnak.”
*Ebben a pontban a lelkészek esküire hivatkoznak, mikor kimondják, hogy amelyik lelkész felolvassa, az megszegi esküjét.
*Ez a pont egy amolyan ismétlő, megerősítő pont. Itt még egyszer kihangsúlyozzák, hogy senki ne olvassa fel, s a továbbiakban még azt is, hogy még „segédkezet” se nyújtsanak az új szervezet életbeléptetésének, és ha bármilyen problémájuk van hivatkozzanak az [[1791]]-es törvényrendeletre.
 
== Felhasznált irodalom ==