„Margarethe hadművelet” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
|kép=Hungary_1941-44_Administrative_Map.png
|képfelirat=Magyarország 1944-ben
|kontextus= [[Második világháború|<span style="color: #444444">II. világháború</span>]]
|helyszín=[[Magyarország]]
|dátum=[[1944]]. [[március 18.|március 18]]–[[március 19.|19.]]
[[Fájl:Eastern Front 1943-08 to 1944-12.png|bélyegkép|jobbra|300px|A keleti front 1943. augusztus 1–1944. december 31. közötti térképvázlata]]
 
1943 nyarára a hadi helyzet azonban alaposan megváltozott: az [[atlanti csata|atlanti csatában]] fordulat következett be, mikor februárban a brit–amerikai hajóépítés üteme már felülmúlta az elszenvedett veszteségeket, májusra pedig, miután átlagosan minden 10&nbsp;000 BRT elsüllyesztett hajóért a [[Kriegsmarine]] 1 tengeralattjáróval fizetett, rövid időre leállították a bevetéseiket. A február eleji [[Sztálingrádi csata|sztálingrádi kapitulálás]] után a német ''Dél Hadseregcsoport (Heeresgruppe Süd)'' folyamatosan hátrált a [[Donyec]]ig, majd a [[Dnyepropetrovszk]]ig hátrált német erők ismételt ellentámadással visszavették [[Harkov]]ot és [[Belgorod]]ot. ''Tuniszban'' május 13-án kapitulált a [[Német Afrika-hadtest]], a tavaszi olvadások végére pedig [[Kurszk (város)|Kurszk]] térségében állapodott meg a keleti front. A július első felében sikeresen megvívott [[kurszki csata|kurszki csatát]] követően Sztálin politikája is megváltozott: ettől kezdve már nem követelőzött elszántan a „második front” megnyitásáért, úgy vélte a Vörös Hadsereg vezetésével együtt, hogy akár egyedül is győzelmet vívhatnak ki Európában, [[július 25.|július 25-én]] pedig az olasz király felmentette és őrizetbe vette a [[Duce|Ducét]]. A szintén sikeres, [[július 9.]] és [[augusztus 17.]] között lezajlott [[Husky hadművelet|szicíliai invázió]], majd az azt követő olaszországi hadjárat kezdete is táplálta a hitet a magyar vezetésben, hogy a balkáni frontot hamarosan megnyitják. Ezt egyre sürgősebbnek látták, ugyanis augusztus elején a Vörös Hadsereg offenzívába kezdett a közép és déli területeken. A [[Szuvorov hadművelet]] keretében felszabadították a [[szmolenszk]]i térséget, majd a megalakított Ukrán Frontok (1–4.) december elejére elérték a [[Dnyeper]]t és több helyen hídfőállást létesítettek, a [[Krím-félsziget]]et a 4. Ukrán Front teljesen elvágta a szárazföldtől, megközelítve a [[Déli-Bug]] torkolatát. Az észak-dél irányú ''Panther–Wotan védelmi vonal''at (másik nevén a ''Keleti Fal''at) kevés kivételtől eltekintve mindenhol áttörték. A Szovjetunió irányában fennálló magyar bizonytalanságot a november 28–december28. és december 1. közötti [[teheráni konferencia]] is növelte, ahol Sztálin egyértelműen elvetette a balkáni partraszállás lehetőségeit. Nehezményezte továbbá, hogy Magyarország nem aktívan harcoló, hanem főként megszálló erőkkel segíti a német koalíciót (az ún. ''Magyar Megszálló Erők''kel), amit a Vörös Hadsereg vezetése markánsan elutasított (súlyosabb bűnnek tartották, mint az aktív alakulatokat). A további együttműködést ellehetetlenítette a casablancai, majd a teheráni konferenciák „feltétel nélküli kapituláció”-álláspontjai. A magyar kormány azonban nem akart nyíltan konfrontálódni a németekkel.
 
Az [[1944]]-es év első harmada sem bővelkedett sikerekben: [[január 27.|Január 27-én]] a szovjetek északon felmentették [[Leningrád]]ot,<ref>Keegan 26-át említ, mint hivatalos kihirdetési dátumot a 804. oldalon. ''„Aznap a város teljes tüzérsége huszonnégy lövésből álló díszsortüzet lőtt.”''</ref> majd három hónap leforgása alatt a ''Közép Hadseregcsoport''ot kiűzték a [[Pripjaty]]tól délre eső területekről, [[Tarnopol]]tól délre egy seregtestet bekerítettek. Február közepére az [[1. Ukrán Front|1.]] és [[2. Ukrán Front]] a [[Korszun-Sevcsenkivszkij|Korszun]]–[[Cserkaszi|Cserkassz]] térségben „katlanharcok” során felszámolták a Manstein által vezetett ''Dél Hadseregcsoport'' több mint 2/3-át, csaknem teljes jármű- és nehézfegyverállományát elveszítve. Kleist ''A Hadseregcsoportja (Heeresgruppe A)'' is hasonlóképp járt, miközben [[Nyikopol|Nikopol]]–[[Krivoj Rog]] térségét védelmezte a [[3. Ukrán Front|3.]] és [[4. Ukrán Front]]tal szemben. Többek között öt szovjet harckocsihadsereget vetettek be a déli harcokban, február végére érkezett meg a hatodik erősítésként. Március elejére vészesen közeledtek a Kárpátok keleti határához és a benne kiépített [[Árpád-vonal]]hoz.<ref>Március 1-jére kevesebb mint 160 km-re közelítették meg a Kárpátokat. Lásd ''Keegan'' 803. oldal.</ref> Olaszországban a február közepi [[második világháború#Anzio és Monte Cassino|monte cassinoi csata]] és az azt követő nehézkes előrenyomulások, illetve [[Törökország]] mindkét irányú semlegessége<ref>Bővebben a ''Churchill baklövése'' c. könyvben.</ref> szintén beárnyékolták a balkáni partraszállás lehetőségeit.
Magyarország kormányzója, [[Horthy Miklós (kormányzó)|Horthy Miklós]] [[1942]]. [[március 9.|március 9-én]] a nyíltan angolbarát [[Kállay Miklós (politikus)|Kállay Miklós]]t nevezte ki miniszterelnökké, [[Bárdossy László]]t követve a poszton. Az új kormányfőnek [[Bethlen István (politikus)|Bethlen István]] gróf javaslatára meghagyta, hogy a Német Birodalom felé ne vállaljon be újabb kötelezettségeket ''(„a 2. hadsereg volt az utolsó”)''<ref>Ez a mondat Horthytól származik. Lásd ''Háború'' 3. oldal. A pontos forrás egyelőre nem ismert.</ref> és keresse a háborúból való fokozatos kiválás lehetőségeit. A magyar vezetés – a britekkel együtt – komolyan hitt abban 1942–43-ban, hogy a brit [[balkán]]i partraszállás sikert érhet el és a kiugrási kísérlet a lehető legkedvezőbb politikai légkörben fog megtörténni a térség országai számára (megmarad a politikai berendezkedés és a [[bécsi döntések]]kel visszacsatolt területek is).
 
Ettől függetlenül az első „tapogatózásokra”, az ellenséges erőkkel való kapcsolatfelvétételrekapcsolatfelvételre 1942 nyarán került sor (a 2. magyar hadsereg bevetéseinek idején). Közvetítő országoknak [[Svédország]]ot ([[Stockholm]]), [[Svájc]]ot ([[Bern]]) és [[Törökország]]ot ([[Isztambul]] és [[Ankara]]) szemelték ki. Kapcsolatfelvételi célból akkreditálták Stockholmba [[Gellért Andor]]t, aki [[Ullein-Reviczky Antal]] külügyminisztériumi sajtófőnökkel tartotta az összeköttetést, kétirányú kapcsolatot teremtve a londoni külügyminisztériummal. A stockholmi brit nagykövetség sajtófigyelő irodájának magyar referense az a [[Böhm Vilmos]], aki a [[Magyarországi Tanácsköztársaság]] idején hadügyi népbiztos volt, 1 hónapig.
 
A berni vonal, noha sikerült megkörnyékezni a [[Népszövetség]] egykori magyar pénzügyi megbízottját, az amerikai [[Royall Tyler]]t, mégis csak esetlegesen működött.
Kísérletek történtek a [[lisszabon]]i magyar nagyköveten, [[Wodianer Andor]]on keresztül is, aki jó lengyel kapcsolatokkal rendelkezett. 1943. április elején [[Genf]]be érkezett a Bethlen-csoport képviselője [[Barcza György]] is, volt londoni magyar nagykövet, illetve Ankarába, később Isztambulba [[Schrecker Károly]].<ref>Schrecker memoranduma fennmaradt.</ref>
 
Az 1943 első negyedévi ismételt béketapogatózások felkeltették a brit kormánykörök érdeklődését. [[Anthony Eden]] külügyminiszter [[március 10.|március 10-én]] külön emlékiratban foglalta össze az addig történteket (memorandummal zárva azt) és ezt elküldte Washingtonba, illetve Moszkvába. Az USA kételkedett a kilépési szándékokat illetően, a Szovjetunió pedig kizárólag az ellenzékkel való kapcsolatfelvételt tartotta elképzelhetőnek. Utóbbiak az Eden-memorandumban felvetett konföderációs elképzeléseket egyenesen szovjetellenesnek minősítették. A Budapestnek visszaküldött brit vélemény sarkalatos pontja a határkérdés volt: kifejtették, hogy nem hajlandóak szövetségeseik kárára cselekedni, egyedül Románia felé hajlandóak az engedményre.<ref>''„[...] mint ellenséges állam, Magyarország jövendő határai kérdésében nem tarthat igényt különös kíméletre, elsősorban ott, ahol ez a kérdés szövetségeseinket, Csehszlovákiát és JuguszláviátJugoszláviát érinti – nem vonatkozik ez egy másik ellenséges állammal, Romániával közös jövendő határaira.”'' Lásd ''Háború...'' 5. o.</ref> [[május 30.|Május 30-án]] a minisztertanács elutasította a németek azon kérését, miszerint magyar csapatok is vegyenek részt a balkáni megszállásban. Ezzel egyértelmű jelét adták, hogy a közeljövő angolszász inváziójában nem akarnak fegyveres ellenállást tanúsítani. A döntés a német fél nemtetszését vonta maga után.
 
Mussolini nyár közepi bukását követően Szegedy-Maszák Gellért Andoron keresztül kérte a szövetségesek javaslatát a továbbiakról, egyidőben Barcza Györgyön keresztül azt a tanácsot kapta Budapest, hogy a német megszállás kockázatai ellenére Olaszországgal egyidőben jelentse be a kilépést. A magyar vezetés ezt nem látta kivitelezhetőnek, de hivatalos delegátusként ismét Isztambulba küldték Veress Lászlót. Veress tudatta a brit diplomatákkal, hogy a kapitulációra az ország hajlandó, de csak akkor, ha a szövetséges csapatok elérik az országot. Kifejtette, hogy a honvédség ezután megvédi az országot a németekkel szemben és repülőtereit, illetve hírközlő berendezéseit pedig a szövetségesek rendelkezésére fogja bocsátani. Veress [[Ujváry Dezső]] isztambuli magyar konzul segítségével [[augusztus 20.|augusztus 20-án]] találkozott [[John Sterndale Bennett]]el, az ankarai brit nagykövetség hivatalos követével. Ezt a lépést a londoni külügyminisztérium is komolyan vette, a brit vezérkarral is véleményeztette. [[szeptember 2.|Szeptember 2-án]] megszületett a válasz, amely hiteles meghatalmazású, magas diplomáciai csatornák igénybevételét kérte a magyaroktól és elvárta a feltétel nélküli kapituláció nyilvános bejelentését. Ha ez nem lehetséges, úgy a szándék bizonyítását a Németországgal történő bárminemű együttműködés megszakításával és a magyarországi német tevékenység szabotálásával vívhatja ki. Ezt a nyilatkozatot a britek megküldték két fő szövetségesüknek is: a szovjetek egyértelműen a kiválás azonnali bejelentését szorgalmazták, több nem hivatalos tanács is ezt javasolta, az ország ezzel rehabilitálná magát. Veress [[szeptember 9.|szeptember 9-én]] késő este vette át Isztambulban a hivatalos brit választ. Az irat a kapituláció ''„megfelelő időpontban történő bejelentését”'' tette szükségessé, továbbá a fentebb közölteket. A magyar kormány [[október 10.|október 10-én]] lisszaboni követe útján értesítette a feleket, az okmány (az előzetes fegyverszünetek feltételeinek) elfogadásáról. A magyar kormány kiegészítésként megkezdte a Veress által becsempészett brit rádió üzemeltetését, Veress [[szeptember 29.|szeptember 29-én]] lépett először rajta keresztül kapcsolatba Londonnal. Előírták még egy brit katonai misszió fogadását is a fővárosban, de erre a gyakorlatban nem került sor. Eközben (augusztus-szeptember) Bernben a magyar küldött az amerikai titkosszolgálat megbízottaival tárgyalt a kiugrásról.
=== 1944 márciusa ===
[[File:A Harmadik Birodalom hadserege a Margit hídon - 1944.03.19.jpg|thumb|A Harmadik Birodalom hadserege a Margit hídon 1944. március 19-én]]
A ''Margarethe I'' végső változatának kidolgozására [[február 28.|február 28-án]] adta ki a parancsot Hitler. A parancs három kikötést is tartalmazott: a felvonulás az országon belül történjen átvonuló csapatoknak álcázva (innen a ''„trójai faló”'' elnevezés), a csapatmozgásokat „álcélok” megadásával leplezni kell, valamint meg kell erősíteni a megszálló egységeket ejtőernyős, páncélos és motorizált, illetve a légierő egységeivel, továbbá megszálló rendőri erőkkel. A főbb hadigazdasági és politikai központokat is ki kell jelölni. [[március 3.|Március 3-án]] Hitler a déli, ukrajnai harchelyzetek szokásos megbeszélésén közölte a hadvezetéssel, hogy a ''Margarethe I'' március végére tervezett végrehajtása késői, legalább két héttel korábbra kell kitűzni. [[március 4.|Egy nappal később]] az [[1. Ukrán Front]] [[Kijev]]től nyugatra áttörte a német frontvonalakat és a nap végére 150&nbsp;km mélységben, 20–25&nbsp;km szélességben kiszögellést létesítettek. Hitler ezen a napon hagyta jóvá a végleges megszállási tervet is. [[március 5.|Ötödikén]] a [[2. Ukrán Front|2.]] és [[3. Ukrán Front]]ok is megkezdték az áttörési hadműveleteket a [[Dél Hadseregcsoport]] erőivel szemben. Ezen a napon kapják meg a megszállásra kijelölt német csapatok a felvonulási terveket, amellyel március 12-ére érhetnék el a készültséget, a hadműveleti tervek végrehajtásának időpontját március 15-ére tűzték ki. A [[Tarnopol]] térségében elszenvedett veszteségek miatt azonban ezt az időpontot sem sikerült tartania az [[Oberkommando der Wehrmacht|OKW]]-nek,<ref>Az OKW az ''[[Oberkommando der Wehrmacht]]'' rövidítése, ami magyarul a Wehrmacht főparancsnoksága.</ref> a kijelölt egységekből átvezényeltek párat a térségbe, így a hadműveleti tartalékból kellett a helyüket pótolni és [[Bécs]] környékére vezényelni.
[[Kép:Bundesarchiv Bild 101I-680-8282A-16A, Budapest, Panzer VI (Königstiger).jpg|jobbra|bélyegkép|280px|Német páncélos Budapesten, 1944 őszén]]
Két nappal később, [[március 7.|március 7-én]] a megszálló csapatok parancsnokául kijelölt [[Hermann Foertsch|Foertsch]] tábornokot a Führer főhadiszállására rendelték a ''Trojanisches Pferd („Trójai faló”)'' hadművelet pontosítása céljából. Ekkor határozták meg a március 18-ai, szombati végleges időpontot, amit javaslatra vasárnapra, mint kedvezőbb naptári napra, módosítottak. Másnap Foertsch tábornok [[Bécs]]ben felállítja a főhadiszállását, és a Bécs körüli területeket választják a felvonulási, átrakodási területek helyszínéül. Ezen a napon jelentette bizalmas kiadásában az [[Magyar Távirati Iroda|MTI]], hogy az [[1. Ukrán Front]] előretolt egységei 160&nbsp;km-re közelítették meg a magyar határt. [[március 10.|Március 10-én]] az ''OKW'' értékelése szerint ''„a magyar egységek harci ereje korlátozott, kiképzésük hiányos, a felszerelésük nem kielégítő. Komoly ellenállásra tehát nem lehet számítani.”''<ref>Az idézet a folyóirat-cikk írójától idézett, nem az OKW-től.</ref> Másnap [[Lakatos Géza]] vezérezredes,<ref>Később Magyarország miniszterelnöke 1944. augusztus–október között.</ref> a [[keleti front (második világháború)|keleti front]] mögötti ''Magyar Megszálló Erők'' parancsnoka a Führer főhadiszállására utazott, ahol [[Kurt Zeitzler|Zeitzler]] vezérezredessel tárgyalt, majd [[Berchtesgaden]]ben Hitler is fogadta. [[Mauthausen]]ben a ''[[Sicherheitsdienst]]'' 320 fős különítménye dr. [[Hans Geschke]] [[SS-Standartenführer]] parancsnoksága alatt gyülekezett, másnap [[Ernst Kaltenbrunner]] tart nekik eligazítást.<ref>[[Ernst Kaltenbrunner|Kaltenbrunnert]], a [[Reichssicherheitshauptamt|Birodalmi Biztonsági Hivatal]] (''Reichssicherheitshauptamt SD'', RSHA) vezetőjét a [[nürnbergi per]] után felakasztották.</ref> Tizenkettedikén Hitler aláírja, majd az OKW kiadja a végleges támadási parancsot.<ref>A parancs 20 példányban készült, egy példány a [[nürnbergi per]]ben is szerepelt a peranyagok között.</ref> A [[bécs]]i magyar konzul, [[Bothner Károly|Bothner]] báró jelenti Budapestnek, hogy az osztrák főváros közelében 5 német hadosztály gyülekezik. [[március 13.|Március 13-án]] Lakatos jelentést tett Horthynak a 11-ei németországi találkozókon történtekről. [[Bajnóczy József]] vezérkar főnök-helyettes 19:30-ra meghallgatásra kérette [[Heribert Fütterer|Fütterer]] altábornagyot és magyarázatot kért a bécsi eseményekről, azaz miért rakodtak ki öt napja folyamatosan 40-50 német katonai szerelvényt [[Bécsújhely]]-[[Kismarton]] (''Wiener Neustadt''-''Eisenstadt'') térségében? A [[zágráb]]i magyar nagykövetség is német csapatösszevonások megkezdését jelentette a [[Muraköz]]ben. A magyar hadvezetés ezeket egyértelműen a megszállás előzményeinek tekintette. [[március 14.|Tizennegyedikén]] német hírek közölték, a [[3. Ukrán Front]] [[Nyikopol]] térségében vezetett újabb támadásaira a német csapatok több napja rendezett visszavonulást hajtanak végre. [[Bajcsy-Zsilinszky Endre]] és a [[Magyarországi Szociáldemokrata Párt|szociáldemokraták]] a németekkel szembeni ellenállásra szólítják fel Kállayt.
[[március 18.|Másnap reggel]] Horthyék a [[Turán (vonat)|Turán]] nevű különvonaton megérkeztek [[Salzburg]]ba, ahonnan a delegáció – Csatay, Szombathelyi, Ghyczy, Fütterer – a [[Klessheim kastély]]ba érkezett. A tárgyaláson Hitleren kívül még [[Wilhelm Keitel]], [[Kurt Zeitzler]] vezérezredes (vezérkari törzsfőnök),<ref>Generaloberst, ''Generalstabschefs des Heeres'', 1942. szeptember 24–1944. július 20. között tölti be ezt a posztot. Heinz Guderian fogja követni, aki 1945. március 28-ig tölti be ezt a posztot.</ref> [[Alfred Jodl]], [[Walter Warlimont]] altábornagy, Ribbentrop, Himler és [[Martin Bormann]] voltak jelen, illetve a hadműveleti törzs két szakértője. Az eredménytelen tárgyalások ideje alatt minden külvilági kommunikációtól elzárták a magyar küldöttséget, ezzel a németek elérték, hogy a bevonulás napján az ne tudja ellenállásra felszólítani a magyar csapatokat. Hitler 17:00-kor kiadta a végrehajtási parancsot és ''22:00-kor'', 5 órával a megindulás után a német csapatok megkezdték a kirakodást a ''Trojanisches Pferd hadművelet'' által meghatározott főbb [[magyarország]]i vasúti csomópontokon ([[Bicske]], [[Ceglédbercel]]).
 
[[március 19.|19-én]] 0:00 és 2:00 között a [[Sándor-palota (Budapest)|Sándor-palotában]] ülésező politikai és katonai vezetőknek – [[Bajnóczy József]] vezérezredes (HVKF-helyettes), [[Dálnoki Miklós Béla|Miklós Béla]] vezérezredes (a kormányzó katonai irodájának főnöke), [[Náday István]] vezérezredes (az [[1. magyar hadsereg]] pk-a), [[Beregfy Károly]] vezérezredes (I. hadtest pk-a), [[Bakay Szilárd]] altábornagy (a szombathelyi III. hadtest pk-a), [[Magyarosy Sándor]] altábornagy (a légierők pk-a), [[Vörös János (vezérezredes)|Vörös János]] altábornagy (a [[székesfehérvár]]i II. hadtest pk-a), [[Hellebronth Vilmos]] vezérőrnagy (a légierők pk-helyettese) – kézbesítette [[Szentmiklóssy]] külügyminiszter-helyettes Ghyczy Jenő külügyminiszter által küldött táviratát,<ref>Az álcázott távirati szöveget valószínűleg a kiutazás előtt beszélték meg. A kézbesített távirat ezt tartalmazta: ''„Kérem, tudassa feleségemmel, hogy jól vagyok.”''. Lásd: ''Háború és 49 év béke.'' 1994/1., 12. o.</ref> amely az előzetes megbeszélések alapján egyértelművé tette számukra a német megszállás kezdetét. Az okkupálás kisebb ellenállásoktól eltekintve sikeresen zajlott le. Az újvidéki Duna-hídon félórás tűzharc alakult ki, amelyben 28 német és egy magyar honvéd esett el. Ellenállásról tettek jelentést Sopronból, Győrből, Székesfehérvárról és a budaörsi repülőtérről. A Budai Várban a tűzharcnak is voltak áldozatai. A német hadsereg összesen mintegy 50, a magyar mintegy 10 katonát vesztett. <a href="http://www.paprikapolitik.com/2014/03/on-the-german-occupation-of-hungary/" rel="nofollow">www.paprikapolitik.com/2014/03/on-the-german-occupation-o...</a> Több visszaemlékezés szerint a németeket virágesővel fogadták egyes települések német etnikumú lakosai.<ref>Elsődlegesen az ''1944 márciusának krónikája'' c. cikken alapul ez a fejezet (ld. forráslista).</ref>''
 
== A hadművelet ==
A végleges műveleti tervben a [[hadművelet]] végrehajtására négy [[hadseregcsoport]]ot szerveztek:
;XXII. hegyi hadtest: A Dél-magyarországi térségbe az elfoglalt [[Szerbia]] felől hatol be három harccsoportjával. Feladatul a [[Tisza|Tiszán]] és a [[Dráva|Dráván]] levő fontosabb hidak elfoglalása és biztosítása lett kijelölve. A hadtest mozgása a Cannae hadművelet (a jugoszláv partizánok elleni művelet) részének lett álcázva, csak a ''Margarethe'' kiadása előtt 12 órával kapták meg a magyar határ felé való mozgásra utasítást.
:* ''Hildebrandt-harccsoport'': elsődleges célpontjuk a [[Titel]] melletti Tisza-híd elfoglalása volt. Ezt követően Magyarország irányába, a Tisza jobb partján tovább nyomulva bevenni és biztosítani az összes hidat, hadtestszárny-biztosítást végezni egészen a szolnoki Tisza-ágig. Útközben lefegyverezni Szeged és Kecskemét helyőrségeit és biztosítani repülőtereiket. A második lépcső [[Cegléd]] és [[Szolnok]] irányába haladt, főként utóbbi repülőterének bírtokbabirtokba vétele céljából.
:* ''Brauner-harccsoport'': elsődleges célpontjuk az [[újvidék]]i Duna hidak (vasúti és közúti) sértetlen bevétele, illetve a dunai flottilla sértetlen átvétele volt. A biztosítást követően kettébontva a két csoporttest észak felé haladva beveszi [[Szabadka|Szabadkát]]. Vasútállomását és ipari területeit biztosítja. Az egyik csoporttest [[Kiskunhalas]] felé nyomult, a vasúti előörselőőrs zászlóalj a harcászati igényeknek megfelelően több irányba: Budapest felé, Szegedről [[Makó]] (kelet) vagy [[Baja]] (nyugat) irányába. Érdekesség, hogy az újvidéki vasúti hídnál került sor komolyabb összetűzésre a német és magyar csapatok között, mivel a Magyar Király Honvédség hídőrséget adó 16. határvadász zászlóaljának kerékpáros százada tüzet nyitott a határ-hídon engedély nélkül átkelni akaró német csapatokra. A rövid tűzharcba a teljes magyar határvadász zászlóalj nem tudott felfejlődni és bekapcsolódni a német szakaszok határozott fellépése miatt, azonban még így is az eseménynek 26 német – főként tisztek – és 1 magyar – ''Marancsik Pál'' honvéd – halottja lett. Marancsikot [[Bácsalmás]]on temették el.<ref>Lásd Háború és 49 év béke 1994/1, 18–19. oldal.</ref>
:* ''Streckenbach-harccsoport'': elsődleges célpontjuk az [[eszék]]i Dráva-híd elfoglalása, majd [[Mohács]]on keresztül haladva Baja térségében a helyőrséget és a dunai flottilla alakulatait kellett lefegyverezni. Ezt követően a kettébontott hadtest a Duna két oldalán [[Dunaföldvár]] és Budapest irányába nyomult tovább. Már március 19-én, az első napon biztosítaniuk kellett a Stettner-harccsoport számára több hidat: az eszéki Dráva-hidat, majd a bajai és a dunaföldvári Duna-hidakat.