A műszerben egy úgynevezett nyitott- szelence (Vidi szelence) található, amelybe a külső [[levegő]] nyomását egy csövön vezetik be, míg a szelencét körülvevő műszerházba csak egy apró furatú [[kapilláris]]- csövön képes a levegő be, illetve kijutni. Az emelkedéssel egyenes arányban a levegő nyomása csökken, tehát a szelencébe vezetett levegő nyomása is. A szelencét körülvevő külső tér nyomása pedig csak idővel tud kiegyenlítődni az apró furaton keresztül. A különbség hatására a szelence tágulni (ellenkező esetben összehúzódni) képes. Ezt az elmozdulást lehet megfelelő [[áttétel]]en keresztül megjeleníteni egy [[mutató]] segítségével. A magasságváltozás megszűnésekor egy pár [[másodperc]] múltán kiegyenlítődik a szelencében és a körülötte lévő műszerházban a [[nyomás]], így a műszer mutatója visszaáll a középen elhelyezkedő nulla értékre. A skála beosztása direkt úgy van kialakítva, hogy a mutató elmozdulása egyben jelzi is a magasságváltozás irányát, valamint a mutató kitérésének mértéke számszerűleg mutatja a változás sebességét is. A keleti gyártású műszereken m/s-ban, míg az angolszász műszerek ft/min-ben (feet per minute, láb/perc) -ben mutatják az emelkedési vagy süllyedési sebességet. Az alkalmazott kapilláris- csöves megoldás egyben azt is eredményezi, hogy a műszer "lomha" és sokat "késik", amely tulajdonságami csak a motoros repülésben elfogadható. A [[vitorlázó repülőgép]]ek pilótáinak sokkal érzékenyebb és főleg gyorsabb variométerre van szükségük, hogy az épp megtalált [[termik]]ek emelőhatását azonnal láthassák a műszeren. Az egyik kisegítő megoldásként egy kiegyenlítő tartályt kötnek a műszerházhoz, ezzel növelve annak térfogatát, ami érzékenyebb mérést biztosít.
