„Utópia” változatai közötti eltérés

Formája szerint a klasszikus utópia úti beszámoló. Többnyire egy eltévedt vagy balesetet szenvedett utazó számol be valamilyen egzotikus vidéken, többnyire egy [[sziget]]en átélt élményeiről. Fontos, hogy az utópia színhelyére nem lehet szándékosan elutazni, oda csak rendkívüli körülmények miatt – baleset, hajótörés – kerül a főhős. Ezáltal szakadás van az aktuális világ és az utópia világa között, az olvasó kikerül a mindennapokból. Az utazó [[szemüveg]]én keresztül a másik világ övétől különböző társadalmi viszonyait láthatja. Furcsaságok és kalandok sorozata következik, majd az utazó megérkezéséhez hasonló csodálatos körülmények között visszatér indulási országába.

(A nagy földrajzi felfedezések korában rendszeresen jelentek meg színes beszámolók az Új Világról. Az irodalmi művek ezeknek a stílusában íródtak. A sziget motívuma másrészt a nyugat-európai politikai közbeszédben utalásul szolgált [[Anglia|Angliára]].)

Az utópia [[tükör]]ként szolgál: a másik világ furcsaságai a saját világ jellemzőit új színben tüntetik föl, eltávolítják az olvasótól, relativizálják azokat.

A korai állam-utópiák szépirodalmi formájú bölcseletek. A [[biblia]]i [[Édenkert|Paradicsom]] sokáig a nép utópikus gondolkodásának forrásaként szolgált. A [[felvilágosodás]] során az utópikus gondolkodás összekapcsolódott a [[társadalom|társadalmi]] haladás fogalmával. [[Történelemfilozófia|Történetfilozófiai]] problémává válik az utópia és az aktuálisan fennálló társadalmi viszonyok közötti kapcsolat, az átmenet lehetősége, illetve lehetetlensége. A különféle [[kommunizmus|kommunisztikus]] mozgalmak gyakran kísérelték meg egy-egy utópia megvalósítását.

A gyerekeket mondhatni idomítják arra, hogy engedelmes tagjaivá váljanak a társadalomnak: fiatalon munkába fogják őket, [[B. F. Skinner]] módszeréhez hasonlóan, az embereket idomítják, mintha patkányok lennének: büntetik (megvonják tőlük az élelmet) és jutalmazzák (öt évesötéves kortól fizetést kapnak, az elvégzett munkájukért). Már idejében megtanulják, hogy az egyéni igények, a saját választás, a más eszmék iránti rajongás rossz. Kiskortól kezdve belenevelik az engedelmességet, a tiszteletet, a kötelességet, hogy majd felnőve a társadalom teljes értékű, boldog tagjává váljanak. A papok feladata, hogy az üdvös és áldásos elveket a fogékony gyermeki lelkekbe már kicsi kortól elhintsék. Ha egyszer aztán belevésődtek a gyermekekbe, elkísérik őket egész életükben, és az állam fönntartásában nagy szerepet játszanak. A gyerek a köztársaság tulajdona. Arra a szakmaválasztásra kötelezték őket, amelyre a társadalomnak szüksége volt. Már kisgyermekkortól kezdve munkára (kötelességeinek teljesítésére) nevelték őket (tétlenkedés, henyélés kizárva a mindennapjaikból, nehogy alkalmuk legyen az önálló gondolkodásra). Egy olyan gyerekkor az övék, ahol még a játék is kötelező, így nem alakulhat ki az [[éntudat]]. Már ott belevésték felnövekvő fiatalság gondolkodásába, hogy a társadalom boldogsága a legfontosabb. A felnőtteket sem kezelik másképpen: akik szabályt sértenek, szigorú büntetésekkel sújtják, nehogy elfelejtsék, hogy hol a helyük a társadalomban. S így nem jönnek rá, hogy ugyanolyan szolgai világban élnek, amelyből elvágyakoztak.<ref>[http://epa.oszk.hu/00000/00035/00014/1998-03-tk-Tobbek-Bucsut.html Ludassy Mária: Búcsút vehetünk-e az utópiáktól?]</ref>