„Alþingi” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
8. sor:
A 930-ban létrejött országos népgyűlés az ország egyes területein már létező helyi gyűlések felett álló intézmény volt, elsősorban törvényhozással és a törvények alapján bíráskodással foglalkozott. A helyi ügyek a helyi gyűlések hatáskörében maradtak, az Alþingi elé általában csak a több helyi körzetet is érintő jogviták kerültek. A törvényeket sokáig nem foglalták írásba, hanem az egyetlen állandó tisztségviselő, a törvénymondó minden éves gyűlésen élőszóban elmondta az érvényben lévő törvények egyharmadát, így az összes törvény ismertetésére három év alatt került sor. A törvénymondó emellett minden érdeklődőnek jogi tanáccsal is szolgált.{{refhely|azonos=Bernáth42}}
 
Az ülésezések során külön, erre az alkalomra választott testületek hozták vagy változtatták meg az egyes törvényeket, illetve ugyancsak erre az alkalomra választott bíróságok ítélkeztek a helyi gyűlések által meg nem ítélt ügyekben. Végrehajtó hatalom nem volt, így csak olyan ítéletek születhettek, amik végrehajtását a közösség maga ki tudta kényszeríteni. Ilyen volt a pénzbüntetés (vagyonelkobzás), vagy a kitaszítás – börtönbüntetésről nem lehetett szó. A kitaszítás szólhatott néhány (három-öt) évesötéves időtartamra, vagy örökre. A kitaszítottak elhagyni kényszerültek az országot, mivel ha ott maradtak, bárki büntetlenül megölhette őket.{{refhely|azonos=Bernáth42}}
 
Az Alþingi ülésein minden szabad ember részt vehetett (a honfoglalást követő korban még viszonylag sok rabszolga is volt a szigeten), de döntő szavuk a nemzetségfőknek, az izlandi nyelven [[goði]]-nak (többesszám ''goðar'') nevezett vezetőknek volt. Az ő szavuk súlya személyes tekintélyük mellett természetesen a jelen lévő (fegyveres) kíséretük nagyságától is függött.
A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/wiki/Alþingi