„Velencei Köztársaság” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a →Nagy Lajos és Velence: clean up, replaced: nyolc éves → nyolcéves AWB |
||
157. sor:
Velence a XIV. században egyik legnagyobb harcát a szomszédos [[Magyarország]] ellen vívta. A két hatalom vetélkedése [[Dalmácia|Dalmáciáért]] immár több évszázada tartott. Amikor az [[Árpád-ház]] [[1301]]-ben kihalt, a Serenissima egy időre fellélegezhetett a magyar seregek sorozatos zaklatása felől. Sőt [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]] uralkodása alatt Velencének még bővítenie is sikerült a dalmát birtokokat, ugyanis a Magyarországot uraló oligarchák igen kegyetlen feltételekkel uralkodtak a Tengermelléken, így [[Trau]] és [[Nin]] önként átpártolt Velence fennhatóságához. Amikor Károly hatalma megszilárdult [[Zára]] birtoklásáért már harcok kezdődtek, de ezek még nem jelentettek komoly veszélyt a Serenissimának.<br />[[Fájl:Ludwik Wegierski.jpg|jobbra|bélyegkép|250px|[[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]]]] [[1342]]-ben Károly halála után energikus gyermeke, [[I. Lajos magyar király|Nagy Lajos]] foglalta el a magyar trónt. Lajos nagyra törő tervei között szerepelt Dalmácia meghódítása is, és ezáltal Magyarországot tengeri hatalommá akarta tenni. [[1345]]-ben indultak meg a magyar seregek Zára felé, amely segítségéről biztosította Lajost. Velence hatalmas seregének azonban sikerült megvesztegetnie a magyar seregek vezetőit, így azok magára hagyták Zárát. Lajost felbőszítették a sikertelenségről szóló hírek, de visszavágni már nem tudott, ugyanis [[Nápolyi Királyság|Nápoly]] trónján ekkor gyilkolták meg Lajos öccsét [[András calabriai herceg|Andrást]]. Az uralkodó bosszúhadjáratot indított [[Itália|Itáliába]], és követeit Velencébe küldte, hogy támogatást kérjen hadjáratához. A dózse azonban jó kapcsolatokat akart fenntartani Nápollyal, ezért nem segített Lajosnak. A köztársaság azonban más irányba terelve a szót, negyvenezer dukátot ajánlott fel Lajosnak, ha az örökre lemond Záráról és még húszezret ha egész Dalmáciáról lemond.
Lajos úgy érezte megsértették, és dühében százezres sereggel indult Zára ellen. A velenceiek gyorsan százezerre javították korábbi ígéretüket, de a háború elkerülhetetlen volt. [[1346]]. [[június 25.|június 25-én]] megkezdődött az ostrom, és [[július]] elején Velencének sikerült visszaszorítania a magyar hadakat. Lajos a nápolyi hadjárat eseményei miatt idő közben elutazott. Szent Márk köztársasága mindenesetre tanult az ostromból, minden igyekezetével baráti viszonyt akart kialakítani Lajos országával. De az [[Anjou-ház]] uralkodója hajthatatlan volt, sohasem egyezkedett a velencei követekkel. [[1348]]-ban végül fegyverszünetet kötött a két állam, amelyet azonban sohasem tartottak be. Lajos seregei többször is zaklatták a dalmát városokat. A
A Dalmáciában és Itáliában felsorakozó seregek létszámát tekintve a dózse igyekezett békét kötni a királlyal. De Lajos nem fogadta a velencei követeket. Lajos a Terra Fermán dúló harcokat vezette, és már megjelenésekor elesett [[Treviso]] környéke. Hamarosan [[Padova]] is magyar kézre került, ugyanis a város vezetője, ''Francesco da Carrara'' elfogadta Lajos szövetségét. Ekkor romlott meg véglegesen Velence és Padova viszonya. Ugyan Treviso mindvégig kitartott, a [[pápa (egyházfő)|pápa]] nyomására öt hónapos békét kötött a két hatalom. Ezalatt a velencei és magyar követek egymást váltva igyekeztek megállapodni. [[1357]] [[április]]ára végül elfogyott Lajos türelme, ugyanis Velence ugyan egész Dalmáciát átengedte volna, nem volt hajlandó lemondani Záráról és Nináról, valamint a százezer dukátos hadikárpótlásból is csak negyvenezret tartott jogosnak.
| |||