|
== Története ==
A hamvasztás érdekében a 19. század utolsó évtizedeiben egy irodalmi, mint egyesületi térre kiható eleven mozgalom nyilvánult. A hamvasztás régi eszme, melynek több ezer évesezeréves múltja van. Indiának Buddha-felekezetű népessége halottait elégette. Az [[ókor]]i műveltség hordozói, a [[rómaiak]] és [[görögök]] körében általános szokás volt a halottak elhamvasztása s a hamvaknak többé-kevésbé díszes urnákban (edényekben) való eltartása. E hamvakat kedves emlék gyanánt kegyelettel őrizték. A hamvasztásra irányuló újabb mozgalom a történeti motívumon kívül azt a körülményt is számba veszi, hogy a ragályos bajban szenvedett egyén halála folytán a ragályozó anyag nem semmisült meg, hanem, hogy esetleg még későbben is veszedelemmel fenyegeti az élőket. Újabb vizsgálatok azonban azt mutatják, hogy a megfelelő eljárás mellett elföldelt holttest részéről egészségügyi ártalom nem éri az embert, tehát a temetőket illető egészségügyi aggodalomnak alig van jogosultsága. Fontos azonban a gazdasági szempont, nevezetesen az a nehézség, mellyel különösen a nagy városok küzdenek, midőn közelükben megfelelő terjedelmű s temetőnek alkalmas területeket kell megszerezniük. Nem lehet kicsinyleni azt a gazdasági szempontot sem, mely a nagy városoktól többnyire távolabb eső [[temető]]kbe történő halottszállítás és sírlátogatás révén az egyeseket terheli. Tagadhatatlan továbbá az is, hogy ütközet után, vagy valamely helység ostroma alatt, nem különben pusztító [[járvány]] idejében a tömeges számú halott eltemetése alig leküzdhető nehézséget okoz és sok esetben súlyos egészségügyi zavarokra ad okot. A hamvasztás mellett felhozott figyelemre méltó okokkal szembe állítják az igazságszolgáltatás érdekeit, melyek [[méreg]], stb. okozta halál eseteiben, ha a halott elhamvasztatott, nem találnának kielégítést. Esetleges bűnök tehát felderítetlenül maradnának, ami a közbiztosságra veszedelmes volna. Ez az aggodalom azonban pontos, lelkiismeretes halottvizsgálás mellett elesik. Némelyek a [[vallás]] szempontjait is emlegetik, amelyekkel a földbe temetés - állítólag - inkább megegyeznék. Ezzel szemben azonban méltán történhetik hivatkozás arra, hogy a hamvasztás hívei, szószólói között papok is vannak. A nézetek ilyen hullámzása mellett nem csoda, hogy a különböző államok törvényhozásai a hamvasztással szemben sokáig tartózkodó állást foglaltak el s hogy az eszme - minden buzgalom mellett is - a 19. században csak kevéssé terjedt el.
[[Németország]]ban Gothában 1878-ban, történt az első halotthamvasztás. Gothán kívül csak Frankfurt (Offenbach), [[Hamburg]] és [[Heidelberg]] városokban voltak csak a 19. század végén halotthamvasztó kemencék, 1892-93-ban összesen 50 halotthamvasztás történt; Gothában egy halott elégetése 250-300 forintba került. [[Franciaország]]ban [[Párizs]]nak [[Père-Lachaise temető|Pere Lachaise]] nevű temetőjében állítottak hamvasztót, mely 1889 óta működik, az első évtizedben azonban főképpen a bonctermekből kikerülő testrészek stb. elégetését eszközölte. Hamvasztás családok részéről érkezett kérelem folytán 1893-ban összesen 189 alkalommal történt. A 19. század végén Angliában ([[Woking]]ben és [[Manchester]]ben) 2, [[Svájc]]ban ([[Zürich]]ben) 1, az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államokban]] 18, Dániában (Koppenhágában) 1, [[Svédország]]ban ([[Stockholm]]ban és [[Göteborg]]ban) 2, [[Olaszország]]ban pedig 23 hamvasztó létezett. A hamvasztás terjedését a fentebb említetteken kívül egy ideig az is gátolta, hogy a halottas kemencék tökéletlenek voltak. Azonban amióta azokat Siemens regeneratív tüzelő-szerkezettel látta el, a halottak elhamvasztása gyorsan (körülbelül 2 óra alatt) s tökéletesen történik.
|
