„Vöröstoronyi-szoros” változatai közötti eltérés

kékít
(kékít)
 
== Története ==
Már [[Marcus Ulpius Traianus római császár|Traianus]] római császár erre vezette hadserege egy részét [[Decebal]] ellen [[105]]-ben (innen régi neve: ''Porta Traiana''). Mint 150–200 kilométeres szakaszon az egyetlen átjáró egyrészt [[Erdély]] és [[Magyarország]], másrészt [[Havasalföld]], később [[Románia]] között, nagy kereskedelmi és hadászati jelentősége volt. A [[18. század]] kezdetéig azonban csak gyalogosan vagy lóháton, seregek számára pedig hosszú menetoszlopba fejlődve volt járható. Ha azonos Poszádával, akkor [[I. Károly magyar király|Károly Róbert]] hazafelé tartó serege [[1330]]. [[november 9.]] után itt szenvedett [[Posadai csata|vereséget]] [[I. Basarab havasalföldi fejedelem|I. Basarab]] vajda lesből támadó csapataitól. A szoros és erődjei [[1453]]-ig az [[Erdélyi vajda|erdélyi vajdához]] tartoztak, attól kezdve pedig a [[Királyföld|Szász Universitas]] volt felelős értük. [[1395]]-ben [[Zsigmond magyar király|Zsigmond]] király erre indult a [[nikápolyi csata|nikápolyi csatába]], [[1437]]-ben és [[1442]]-ben itt törtek be Erdélybe a [[Oszmán Birodalom|törökök]], Hecht (Csukás) György [[nagyszeben]]i főbíró [[1493]]-ban itt verte meg Ali bég hazafelé tartó seregét. Az [[Jagelló Izabella magyar királyné|Izabella]] segítségére érkező havasalföldi és török csapatokat [[Fráter György]] híve, Kendeffi János [[1550]]-ben a szorosban verte vissza.
 
A [[Erdélyi szászok|szászokat]] ugyan korábban is kötelezték rá, hogy a szorost kitágítsák, járhatóvá tegyék és járhatóságát fenntartsák, szekerekkel és ágyúkkal is járható utat csak 1690–1717-ben, Schwanz mérnök tervei alapján, [[Stephan Steinville|Steinville gróf]] erdélyi főhadparancsnok irányításával az [[Habsburg Birodalom|osztrákok]] építettek, akik akkor [[Olténia|Olténiát]] is birtokolták. Az [[III. Károly magyar király|uralkodóról]] ''Via Caroliná''nak nevezett út teljes hosszában, Râmnicu Vâlceáig ugyan nem készült el, de lehetővé tette a szoroson való könnyű áthaladást, az út mentén állomásozó katonaság pedig gondoskodott a szükséges karbantartásról. A munkálatok nemcsak a kereskedelmet fejlesztették, de lehetővé tették a [[Transzhumáló pásztorkodás|transzhumálás]] konjunktúráját is. A csempészek ugyan továbbra is a havasi ösvényeket használták, a kereskedők áruikkal, a juhosgazdák hatalmas nyájaikkal az Olt folyása mentén közlekedtek. A [[19. század]] első felében itt vitték ki Erdélyből a legtöbb sertést és vasárut, bár teljes forgalma jóval kisebb volt, mint a [[barcaság]]i szorosokon áthaladó. Először [[Latorvár (település)|Latorvárnál]] állítottak föl vámhivatalt és [[karantén]]t, majd miután [[1773]]-ban a határt a korábbitól délre húzták meg, mindkét intézmény [[Lazaret]]nél működött. [[1896]]-ban épült meg a vasút [[Vöröstorony|Porcsesd]] és a határ közötti, 15 kilométeres szakasza, amely a román államvasutakhoz csatlakozott.