„Michelangelo Buonarroti” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
→‎Utolsó évei: talán így értelmesebb
40. sor:
1547-ben súlyos csapás érte legkedvesebb barátnőjének, [[Vittoria Colonna|Vittoria Colonnának]] halálával, aki híres költőnő, a [[pescara]]i [[őrgróf]] özvegye volt, Michelangelo művészetének rajongója, a mester gyöngéd lelkű barátja, akihez plátói kapcsolat fűzte. Vittoria ideje legnagyobb részét egy [[Viterbo|viterbói]] [[kolostor]] magányában töltötte, ahol Michelangelo versekkel és levelekkel árasztotta el. Találkozásaikon inkább eshetett szó vallásról, Isten szeretetéről, mint művészetről, esztétikáról. Michelangelo haláláig hű maradt emlékéhez, tőle merített [[inspiráció]]t a [[költészet]] iránti vonzalmában.
 
Hosszú öregsége idején misztikus láz vett rajta erőt, ami hozzájárult ahhoz, hogy szinte meggyűlölte művészetét. Valószínűleg emiatt az [[1533]]-atas, végleges Rómába költözését követő első 17 évben csak egyetlen szobrot alkotott. Mégis [[1550]] és [[1555]] között megfaragta saját síremlékére szánt ''Pietàját'', amelyen [[Arimathiai József]] alakjában saját magát mintázta meg. Végül befejezetlenül hagyta, sőt darabokra törte. Helyreállították, és [[1722]]-ben a [[firenzei dóm]]ba került.
 
Michelangelo lassan mindenkijét elvesztette. Rokonai, testvérei, hű szolgája, Urbino mind előbb haltak meg, mint ő. Egyedül maradt, de utolsó órájáig erős volt, telve akarattal. Halála előtt egész szombaton és vasárnap dolgozott, nem tudva, milyen nap van. Hétfőn belázasodott, ezért nem lovagolt ki, mint rendesen, hanem visszaült a tűz mellé. Három nap múlva, 1564. február 18-án meghalt. Unokaöccse a következő éjszakák egyikén titokban Firenzébe vitette a holttestét, mert a rómaiak nem akarták elengedni. Ott ünnepélyes temetést rendeztek neki a San Lorenzóban, majd mauzóleumot emeltek számára a [[Santa Croce templom (Firenze)|Santa Croce-templomban]].