„Émile Augier” változatai közötti eltérés

'''Émile Augier''' [ejtsd: ozsié] ([[Valence (Drôme)|Valence]], [[1820]]. [[szeptember 17.]] – [[Croissy-sur-Seine]], [[1889]]. [[október 24.]]) francia költő és, színműíró, a [[szenátus (Franciaország)|szenátus]] tagja.

Édesapja az ügyvédi pályára szánta, de anyai részről való nagyapjának, az ismert regényíró Pigault Lebrunnak példája és saját hajlama is arra indította, hogy az írói pályára lépjen. Már első, kétfelvonásos verses vígjátékával ''La ciguë'', mely 1844-ben az Odéon-színházban került először színre, fényes sikert aratott a fiatal költő, s ez még ma is egyik legtökéletesebb műve. Legközelebbi két verses műve, az ''Un homme de bien'' (1845) és ''L'aventière'' (1848), a Théâtre-français-ben került előadásra. 1849-ben nagy tetszést aratott ugyanebben a színházban ''Gabrielle'' című ötfelvonásos, verses színműve, melyben a családi életet tünteti fel, mint a tulajdonképpen költőit, a mű ezen oktató irányáért az akadémia a Monthyon-díj felét ítélte oda neki. Miután ''Diane'' (1852) című drámájával nem aratott sikert, ismét a vígjátékhoz fordult és 1852-ben ''La pierre de touche'' című ötfelvonásos, prózában írt színmű jelent meg tőle, melynek megírásában [[Jules Sandeau|Sandeau]] is segédkezett. Ez az érzelgős és kissé bohózatos vígjáték nem aratott tetszést, de Augier-ra nézve új irány kiindulópontja volt. 1855-ben a Vaudeville-színházban ''Le mariage d'Olympe'' című színművét adták elő, melynek tárgyát kora társadalmi viszonyaiból merítette; a Gymnase színházban pedig kevéssel ezután a Sandeau-val együtt írt ''Le gendre de M. Poirier'' (a Nemzeti Színházban előbb ''Nemes és polgár'', később ''Poirier veje'' cím alatt) négyfelvonásos prózai vígjátékát adták elő, melyet általában legjobb színművének tartanak, amelyben a nemesség ősi gőgjét és a polgári szerencsefiak nevetséges voltát (a júliusi monarchia alatt) éles gúnnyal ostorozta. Ezután következtek 1858-ban: ''La jeunesse'', verses vígjáték öt felvonásban és ''Les llonnesLionnes pauvres'', szintén ötfelvonásos vígjáték, de prózában, melyet [[Édouard Foussier|Foussier]]-val együtt írt és melynek merész, de azért nem erkölcstelen felfogásától a színi bírálók annyira megijedtek, hogy csak legfelsőbb beavatkozás folytán került előadásra. Másik három nagy és sikert aratott vígjátéka: ''Les effrontes'' (1861), ''Le fils de Giboyer'' (1862, az előbbinek folytatása) és ''Maltre Guérin'', ugyanazon magas pártfogás nélkül alig került volna a Theatre-françaisben előadásra. Anélkül, hogy oly mesterművek volnának, mint ''Tartuffe'' és ''Turcaret'', e vígjátékokhoz a támadás hevessége, a gáncsolás korlátlansága tekintetében mégis hasonlítanak. Későbbi műveiben, mint a ''Contagion''-ban (1868) és a ''Les lions et les renards''-ban tehetségének hanyatlása észlelhető. De újabb hatalmas sikereket ért el ''Jean de Thommeray'' (1874) című vígjátékával, főképp pedig ''Madame Caverlet'' (1876, magyarul: Caverletné) és mesterműve ''Les Fourchambaults'' (1874, magyarul: ''A Fourchambault-család'') szinműveivel. Megemlítendők még: ''Les méprises de l'amour'' (sohasem került színre), ''Le joueur de fiute'' (1850), ''Ceinture dorée'' (1855), ''Un beau mariage'' (Roussier segédkezésével, 1859), ''Le prix Martin'' (Labichesal), úgyszintén egy operaszöveg, ''Sappho'' (1851), melyhez [[Charles Gounod|Gounod]] írt zenét, meg egy kötet költemény (''Poésies'', 1856).