„Aquincum (történelmi település)” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
kékít
a kékít
76. sor:
Az első légiótábort a 2. században lebontották. Ez 520x540 méteres volt, de a keleti erődfal helye bizonytalan. Katonái közül sok név szerint ismert, köztük az egyik legtöbbször emlegetett [[Caius Castricius Victor]], vagy a későbbi aquincumi helytartó, [[Marcius Turbo]].
 
A második légiótábort [[Traianus római császár|Traianus]] ideje alatt építették, tágasabb volt elődjénél, és attól délre illetve a Dunától kicsit messzebb épült fel. 160 centiméter vastag falát tornyok védték és kívülről vizesárok övezte. 4 kapuja közül hármat feltártak, és 2 műemléki helyreállítása is megtörtént. A római táborokat úgy építették, hogy előbb a közműrendszert, azaz a folyó- és szennyvízcsatornát készítették el, csak ezután húzták fel az erődfalakat. Az aquincumi tábor teljes közműrendszerét sikerült rekonstruálni.
 
A tábor a 2.-3. század folyamán, a [[markomann háborúk]] utáni javítások ellenére nagyjából ugyanolyan maradt. A középpontban állt a principia a parancsnoki épülettel, és a táborszentéllyel. A belső udvarról nyíltak az irodák és az irattárak. Az első részben voltak a kaszárnyák és raktárak, ezek mellett a tábori kórház, a ''valetudinarium'', ami mellett szintén raktársor állt. A tábor hátsó részében élelmiszert előállító üzemek voltak. A lóistállók a főutca mentén sorakoztak, hogy a lovaskatonák riadó esetén gyorsan ki tudjanak vágtatni a főkapun. Az aquincumi légiótáborban több, a későbbiekben híressé vált hadvezér és politikus is szolgált.