„Aveszta” változatai közötti eltérés

:72 hosszabb ima az isten ([[Ahura Mazdá]]) és a különböző szellemi lények tiszteletére, az ''Aveszta'' legfőbb liturgikus része. Ezen belül külön csoportot alkot 17 verses formájú darab, az úgynevezett ''gathák'' (ének, himnusz), az ''Aveszta'' legrégebbi darabjai, melyeket a hagyomány szerint maga Zarathustra szerzett. A könyv három, nagyjából egyforma részre oszlik. Az első rész [[Ormazd]] és a vallás más istenségeinek invokációjával kezdődik, s tartalmazza az étel-, és italáldozati rítusok szövegeit. Ezt követik a [[Gáthák]], Zarathustra tanító, buzdító, prófétai dalai. A gáthák szövege metrikusan felpített, nyelvezete különbözik az Aveszta többi szövegének nyelvétől. A 17 himnusz közé ékelődik a ''Yashna Haptanghaiti'' ''(A hét fejezet jasnája)''. Ez a prózában írt szöveg imádságokat tartalmaz Ahura Mazdához (Ormazdhoz), az [[arkangyal]]okhoz, az igazak lelkéhez, a tűzhöz, a vízhez, a földhöz. Bár ez a rész korban és nyelvében közel áll a gáthákhoz, a vallás egy későbbi, fejlettebb formáját képviseli. A Jasná utolsó részében a különböző istenségekhez szóló imáságok, hálaadó énekek találhatók.

:Rituális előírások gyűjteménye 22 fejezetben (ezek elnevezése: ''Fargard''), [[Mózes]] öt könyvének feleltethető meg. A könyv az Aveszta teremtéstörténetével kezdődik, majd az aranykort követő pusztító ítélettel és özönvízzel folytatódik. Ezt követően a mezőgazdaság áldásaival, majd jogi-rituális rendelkezésekkel foglalkozik, többek között foglalkozik a holttest okozta tisztátalanság megszüntetésével, a kutya és a tehén oltalmazásával és a menstruáció utáni tisztulással. A szertatásokon a ''Vendídád'' szövegeit a gáthák közé illesztve alkalmazták.

Az ''Avesztát'' a máig érvényben lévő fordítások készítői ([[James Darmesteter]], L. H. Mills) és a különböző kiadások szerkesztői is ''Zend-Aveszta'' néven említik. Az elnevezés helyességét ugyanakkor modern kutatók megkérdőjelezik.<ref>Jona Lendering: Avesta. http://www.livius.org/au-az/avesta/avesta.html</ref>

Az ''Aveszta'' vallásával foglalkozó írásokat már az ókortól kezdve találunk töredékes formában, többek között például [[Arisztotelész]]nél. [[Hérodotosz]] történeti művének perzsákkal foglalkozó részében találhatók utalások, [[Plutarkhosz]]tól, [[Caius Plinius Secundus|Pliniusztól]] és Agathiasztól szintén maradtak fenn töredékek. A korai kereszténység idején a különböző vallási és filozófiai csoportok kerestek fogódzót a misztikusnak kikiáltott zarathustrai tanokban, s a középkorban sem tudtak sokkal többet a mazdeizmusról, mit alapítójának nevét, aki vallásalapítóból a rejtett tudományok nagymesterévé lépett elő.

A [[reneszánsz]] idején kezdődik meg az ''Aveszta'' komolyabb felfedezése. [[Barnabé Brisson]] sikerrel vállalkozik görög és római források alapján az ókori [[Perzsa Birodalom|Perzsia]] vallásának újrafelfedezésére ''De regio persarum principatu libri tres'' című könyvében, mely [[1590]]-ben jelenik meg [[Párizs]]ban. Később többen vállalkotnak az eredeti források felkutatására, mint például a misszionárius [[Gabriel du Chinon]], aki [[Irán]] területén teljesített szolgálata alatt találkozott a zoroasztriánusok maradékával és látta szent könyveiket.

Az [[1700-as évek]]ben [[Thomas Hyde]], [[oxford]]i professzor volt az első, aki kísérletet tett az ókori [[Perzsa Birodalom|perzsák]] vallásának szisztematikus helyreállítására. ''Veterum Persarum et Parthorum et Medorum, religiosa historia'' című könyve ([[Oxford]], [[1700]]) a [[párszi]]król vallott modern felfogás első megjelenítője. [[1718]]-ban az angol származású George Bouchert a szurati [[párszi]]k megajándékozzák a ''Vendidad Sadah'' egy példányával, ami végül az [[oxford]]i Bodleian Library állományába kerül.

Du Perron fordításának megjelenése után élénk vita bontakozott ki a tudományos világban az ''Aveszta'' eredetiségét illetően. Voltak, akik úgy vélték, hogy a du Perron által előkerített úgynevezett ''Zend Aveszta'' nem Zarathustra és tanítványai műve, hanem hamisítvány. Ezen nézet leghangosabb támogatója a neves orientalista, [[Sir William Jones]] volt. Egy [[1771]]-ben kiadott, francia nyelven fogalmazott pamflet-szerű levélben azzal érvelt, hogy du Perron hagyta magát becsapni, s a párszik egy értéktelen, összetákolt fantasztikus mesegyűjteménnyel engedték útjára. Franciaországban az ''Aveszta'' eredetiségét nem kérdőjelezték meg. Du Perron lelkes támogatóra talált a német tudós, [[Friedrich Kleuker]] személyében, aki németre fordította munkáját (Riga, 1776).

Az eredetiség vitájának lezárását végül a szövegek filológiai összehasonlítása hozta meg. Mintegy ötven évvel du Perron fordításának megjelenése után az ''Aveszta'' eredeti szövegeit a [[szanszkrit nyelv]] kutatói kezdték vizsgálni. A szanszkrit és az aveszta nyelv közti megfeleltethetőséget kutatók már korábban észrevették. A legjelentősebb haladást ezen a területen a dán filológus, [[Rasmus Christian Rask]] tette, az ő nevéhez fűződik az első értekezés a zend nyelvvel kapcsolatban (''A Dissertation on the Authenticity of the Zend Language'', Trans. Lit. Soc. of Bombay, 1826). Rask írásában bebizonyította a zend nyelv ősi eredetét és rámutatott, hogy hangzókészletében közelebb áll a [[perzsa nyelv]]hez, mint a [[szanszkrit nyelv|szanszkrithoz]]. A zend nyelv gyakran sajátos formájú nyelvtani elemivel kapcsolatban rámutatott nemcsak a szanszkrithoz, de a latinhoz és a göröghöz való hasonlatosságokra is.

Raskkal körülbelül egyidőben kezdett el foglalkozni az ''Aveszta'' nyelvével a francia tudós, [[Eugène Burnouf]], aki az Aveszta és a [[szanszkrit nyelv]] összefüggéseinek ismeretében, a szövegekeket módszeres filológiai vizsgálatnak vetette alá. Így jött rá, hogy a du Perron-féle fordítás sok helyen téves, pontatlan. Burnouf a ''Jasna'' egy 15. századi szanszkrit fordításához folyamodott a zend nyelv megfejtésének kulcsaként, s ezzel együtt az összehasonlító nyelvészet és a filológia eszköztárát felhasználva sikerült helyreállítania a szöveg azon részeit, melyek du Perron olvasatában zagyvaságnak tűntek. ''Commentaire sur le Yaçna, l'un des livres liturgiques des Parses'' című műve 1883 és 1885 között jelent meg.