Főmenü megnyitása

Módosítások

a
clean up AWB
1862-ben meghalt Andrej Petrovics, az apa. A család élére Voin Andrejevics lépett, az idősebb fiú, akit a Tengerészeti Akadémia igazgatójává léptettek elő. A család így végleg Pétervárra költözött. Nyikolaj Andrejevicsnek hamarosan búcsút kellett vennie családjától, barátaitól, többek között Balakirevéktől, mert a Tengerészeti Akadémia elvégzése után világ körüli útra indult. Két-három évig utaznia kellett, mert a tiszti rangot csak így nyerhette el. 1862 őszén indult útnak. A hajó, amelyen szolgált, bejárta a [[Balti-tenger]]t valamint [[Anglia]] kikötőit. Az utazás során Rimszkij-Korszakov befejezte az első [[Szimfónia|szimfóniáját]], amelyet még Balakirev mentorálása mellett kezdett el írni. A komponálást zongora nélkül végezte, és a darabot szinte taktusonként küldte el Balakirevnek, aki kijavította a hibákat és tolmácsolta véleményét.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=18}}</ref>
 
Rövid [[kronstadt]]i tartózkodás után egy [[Amerikai Egyesült Államok|Amerikába]] induló hajóra szállt. Az [[Atlanti-óceán]]on való átkelés volt életének egyik legnagyobb élménye, amely művészetén is nyomot hagyott. Az óceán kék és zöld színei és elbűvölő varázsa, az erős színhatások a későbbiekben zenéjének egyik alapvető jellegzetességévé váltak. Észak-amerikai tartózkodása az [[amerikai polgárháború]] idejére esett. [[New York]]ból [[Rio de Janeiro|Rio de Janeiróba]] utazott, majd a [[Brazília|brazil császárok]] rezidenciáját látogatta meg [[Petrópolis]]ban. Két hónap múlva tért vissza Európába, a [[Francia Riviéra|francia Riviérára]], ahol még egy ideig elidőzött, és csak 1865-ben tért vissza Pétervárra.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=19-20}}</ref>
 
=== Az Ötök társasága ===
Miután szakmailag továbbképezte magát és megismerkedett a nyugati zene alapjaival is, visszatért kedvelt témájához, az orosz népdalok világához. Elhatározta, hogy gyűjteményt állít össze kedvenc dalaiból. A sors úgy hozta, hogy 1875-ben megismerkedett a híres népdalénekessel, Tyertyij Filippovval, aki felkérte dalainak lejegyzésére. E sorozat után Rimszkij-Korszakov saját gyűjteménye összeállításához kezdett hozzá. Leginkább a [[Pogányság|pogány]] korból fennmaradt, szertartási és alkalomhoz kötött énekek foglalkoztatták. Kritikailag átvizsgálta a régi gyűjteményeket, felhasználta a gyermekkorában tanult dalokat. De tudatos gyűjtőmunkát is végzett, sorra lejegyezte megbízható hallású és memóriájú ismerőseinek dalait. A dalokat típusok szerint osztályozta. Ez a tudományos érdeklődés ebben a korban csaknem ismeretlen volt.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=32-33}}</ref>
 
Az 1870-es évek közepén még nem találta meg saját hangját, az ekkor készült darabok már elvesztették ugyan ösztönösségüket, de még nem váltak tudatos mesterművekké. Az ekkor írt ''III. szimfónia'', kórusművek és kamaradarabok inkább csak kísérletek: az újonnan szerzett technikai eszközöket próbálgatta bennük. Két későbbi, de még átmeneti művében, a ''Mesében'' és a ''Szimfoniettában'' (1879–1880) a népművészet tanulmányozásából származó új elemek tűnnek fel. A megoldást a [[népdal]] hozta meg számára. Rimszkij-Korszakov a népzene segítségével került le a már-már kátyúba vezető útról, és talált vissza a népiesség eszméjéhez, az Ötök hagyományaihoz. A különböző művészi törekvések összefoglalása ekkor vált művészi programjának alapjává. A technikai tudás és a népiség eszméje határozta meg e korszakának végén született két nagy operáját, egyben egész életművének jelentős állomásait, a ''[[Májusi éj]]t'' (1877–1879) és a ''[[Hópelyhecske|Hópelyhecskét]]'' (1880–1881). A két opera szövegkönyvének kiválasztása irodalmi igényességét is mutatja: [[Nyikolaj Vasziljevics Gogol|Gogol]] novellája és [[Alekszandr Nyikolajevics Osztrovszkij|Osztrovszkij]] drámája remekmű. Gogol naiv természetkultusza, tündéri bája, humora és Osztrovszkij ideális társadalmat kereső utópizmusa termékeny talajra talált a zeneszerzőben: a ''Májusi éj'' és a ''Hópelyhecske'' nemcsak a múlt század operájának, hanem egész színpadi művészetének kiemelkedő darabjai.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=34-36}}</ref>
 
=== Elődök és kortársak műveinek átdolgozása ===
Az 1880-as években az Ötök összejöveteleit az úgynevezett „beljajevi péntekek" váltották fel. [[Mitrofan Petrovics Beljajev]] nem volt zenész, de művelt, zeneértő ember, aki kitűnő szervezőképességével és mecénási hajlamaival rendkívül fontos szerepet játszott az orosz zene történetében. Rimszkij-Korszakovval 1882-ben ismerkedett meg. Beljajev lakásán péntek esténként kamarazenét játszottak, a házigazda kvartettezett néhány zenekedvelő barátjával. Amikor Rimszkij-Korszakov és barátai is hivatalosak lettek, az esték jellege megváltozott, a vonósnégyes-játék után sor került a jelenlevő zeneszerzők új műveinek előadására, hiszen Rimszkij-Korszakovval együtt megjelent a körben Borogyin, Kjui és Sztaszov is. Hozzájuk csatlakoztak még Rimszkij-Korszakov tanítványai is: [[Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov]], [[Anatolij Konsztantyinovics Ljadov]] és [[Mihail Mihajlovics Ippolitov-Ivanov]].<ref>{{opcit|n=Feuer|o=36-38}}</ref>
 
Az 1884–1885-ös évadban Beljajev a pétervári operaház zenekarának közreműködésével hangversenyt is rendezett. E hangverseny sikere érlelte meg Rimszkij-Korszakovban az ''Orosz Szimfonikus Koncertek'' gondolatát. Beljajevnek tetszett az ötlet, és 1886 őszén meg is tartották a sorozat első előadást. Ezek a hangversenyek előrevitték az orosz zene ügyét, mert újabb lehetőséget adtak a művek népszerűsítésére. Az orosz közönség nagy része idegenkedett az igazi orosz zenétől, és jobbára csak nyugati műveket hallgatott. A koncertekkel sikerült ezt a habitust megváltoztatni, és lelkes híveket gyűjteni a feltörekvő hazai zeneszerzők köré. Beljajev Európában is terjeszteni kívánta az orosz zenét, így került sor például az első Orosz Szimfonikus Koncertre az 1889-es [[párizs]]i [[világkiállítás]]on.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=37-38}}</ref>
 
=== Az orosz zenei élet központjában ===
Rimszkij-Korszakov az 1890-es évek elején alkotói válságba került. Ennek több oka volt. Ebben az időszakban került a beljajevi körbe [[Pjotr Iljics Csajkovszkij|Csajkovszkij]], akinek művészetét istenítették. Szemben Rimszkij-Korszakov művészetével, aki az orosz ötökkel együtt a sajátos orosz zene kialakításán munkálkodott, Csajkovszkij a nyugat-európai, [[Romantika|romantikus]] hagyományokat követte. Úgy érezte, hogy egyedül maradt, hiszen barátai közül Muszorgszkij 1881-ben, Borogyin pedig 1887-ben meghalt, Balakirevvel nem tudott szót érteni, Kjui pedig sokkal mélyebb alkotói válságba került és zeneszerzőként jelentéktelenné vált. Nem tudta eldönteni, hogyan értékelje a múltat, merre haladjon előre. 1890 és 1894 között elnémult, idejének nagy részét töprengéssel töltötte. Belevetette magát a [[Filozófia|filozófiába]] és szinte mániákusan bújta a könyveket. Az esztétikával kezdte, aztán áttért a [[Metafizika|metafizikára]]. Töprengéseivel együtt [[depresszió]]ja egyre mélyült, és már-már neurotikus katasztrófa fenyegette.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=47-49}}</ref>
 
A kilencvenes években kevés új esemény történt életében. Egy-két új barát jelent meg, köztük [[Vlagyimir Ivanovics Belszkij]], aki legközvetlenebb munkatársa lett, s több későbbi operájának szövegkönyvét írta. Új élmény még a Mamontov-féle operatársulattal kialakuló kapcsolata (1897-től kezdve). [[Szavva Ivanovics Mamontov]] magánoperatársulatot vezetett [[Moszkva|Moszkvában]], és fő célja új orosz művek bemutatása volt. Előadta a ''[[Szadko|Szadkót]]'', a ''[[Hópelyhecske|Hópelyhecskét]]'', a ''[[Májusi éj]]t'', a ''[[Hovanscsina|Hovanscsinát]]''. Mamontovékon keresztül kapcsolódott be Rimszkij-Korszakov a moszkvai művészi életbe (bár Mamontovék időnként Pétervárott is szerepeltek).<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=49}}</ref>
 
=== A századforduló alkotói korszaka ===
[[Fájl:Nikolai Rimski-Korsakov.jpg|180px|bélyegkép|Rimszkij-Korszakov az 1890-es évek elején]]
1890. december 19-én ünnepelték zeneszerzői pályafutásának huszonöt éves évfordulóját. Nyugodt, eseménytelen élete azonban szüntelen alkotói forrongással párosult. 1894 után ismét erőre kapott és szinte ontotta a műveket. 1897–1898-ban több mint negyven románcot írt – ezek a művek lírai dalköltészetének legszebb darabjai. Ezután ismét operák következtek. A ''[[Mozart és Salieri (opera)|Mozart és Salieri]]'' (1897), ''A pszkovi lány'' prológusaként készült ''[[Vera Seloga bojárnő]]'' (1898), a ''[[Cári menyasszony]]'' (1898), a ''[[Mese Szaltán cárról]]'' (1898–1900), a ''[[Servilia]]'' (1900–1901). Közben három [[Kantáta|kantátát]] is írt, ezek: a ''Szvityezjanka'' (1897), az'' Ének a bölcs Olegről'' (1899) és a ''Homéroszból'' (1901).<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=50}}</ref>
 
==== A ''Szadko'' ====
 
==== A forradalmi ''Kascsej'' ====
1899-ben, Puskin születésének századik évfordulója alkalmából komponálta a zeneszerző ''[[Mese Szaltán cárról]]'' című operáját. A darab nagy sikerén felbuzdulva kereste fel Jevgenyij Makszimovics Petrovszkij, a Russzkaja Muzikalnaja Gazeta újságírója Rimszkij-Korszakovot, hogy felajánljon neki egy orosz népmese alapján írt [[librettó]]t. A zeneszerzőnek megtetszett a történet, de a librettót nem találta megfelelőnek. Rimszkij-Korszakov felesége segítségével átdolgozta, három képbe vonta össze a szövegkönyvet, és ebben a formában zenésítette meg. Ez lett a ''[[A halhatatlan Kascsej]]''. A bemutató nem aratott osztatlan sikert. Következő előadására egy szomorú esemény szolgáltatott alkalmat. 1905. január 9-én az utcára vonuló munkások békés tüntetését a katonaság sortűzzel oszlatta szét. Az akció több száz áldozattal járt, majd elkezdődött a tüntetésben résztvevők tömeges elbocsátása munkahelyeikről. Az állásukat vesztettek megsegítésére 1905. március 27-én [[Alekszandr Konsztantyinovics Glazunov]] (1865–1936) vezényletével színre vitték a ''Kascsej''t, a külön erre az előadásra kibérelt Komisszarzsevszkij Tyeatrban. A konzervatórium diákjai önként ajánlották fel részvételüket az előadásban. Az opera zajos sikert aratott, és „le az autokratákkal” kiáltozásba torkolt. A tüntetésveszélyes eseményt végül a katonaság oszlatta szét. Ezután viszont Rimszkij-Korszakov művei is nemkívánatosak lettek [[Szentpétervár]]ott.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{cite book|last=Winkler|first=Gábor|title=Barangolás az operák világában III.|pages=2103-2105}}</ref>
 
==== A ''Kityez'' ====
Ezt követően 1902–1903-ban komponálta Tyumenyev szövegére ''[[A vajda (Rimszkij-Korszakov)|A vajda]]'' című operáját. Ez a lengyel témájú mű alkalmat adott arra, hogy [[Frédéric Chopin|Chopin]] zenéjének hódoljon, de utolsó, nagy alkotásai között nem foglal el kimagasló helyet. Annál jelentősebb a következő opera, a ''[[Legenda a láthatatlan Kityez városáról és Fevronyija szűzleányról]]''.<ref>{{opcit|n=Feuer|o=56-57}}</ref>
 
[[Vlagyimir Ivanovics Belszkij]] és Nyikolaj Rimszkij-Korszakov 1898-ban kezdett el gondolkozni egy, az [[Ortodox kereszténység|ortodox]] vallás erejét középpontba állító opera tervén. A külső körülmények közrejátszása folytán Belszkij csak 1902-ben kezdett el dolgozni a szövegkönyvön, azonban az elkészült librettó éles ellentétben állt a zeneszerző elképzeléseivel. Belszkij ugyanis egy statikus, már-már [[oratórium]]szerű, a gondolati mondanivalót középpontba állító szöveget írt. Rimszkij-Korszakov ezzel szemben egy látványos, meseszerű történetet akart színpadra vinni, amelyben az eszmei mondanivaló és a valós történet egyidejűleg, egymás mellett van jelen. Így hát közösen újragondolták az egész operát. Közös fáradozásaik eredményeképpen 1905-re elkészült a szövegkönyv végleges változata, majd ennek nyomán két évvel később a darab zenéje. A komponálást hátráltatta az [[1905-ös orosz forradalom|1905-ös forradalom]]. A zeneszerző ugyanis rokonszenvezett a forradalom eszméivel, így annak leverése után jó pár hónapig mellőzték a színházi életben.
 
Az ősbemutató hatalmas közönségsikert aratott, ennek ellenére a darabot számos kritika érte. A rendező már a premier másnapját hangot adott kifogásainak Fevronyija szólamát illetően, amit a zeneszerző drámai szopránra komponált, de a lány ártatlan jelleméhez szerinte jobban illett volna a lírai szoprán. Sok kritikusnak nem tetszett a mű valószínűtlensége, a [[mitológia|mítosz]] és a valóság keveredése.<ref>{{cite book|last=Winkler|first=Gábor|title=Barangolás az operák világában III.|pages=2106-2110}}</ref>
 
=== A forradalom utáni évek ===
Az 1905-ös forradalom alapjaiban rázkódtatta meg az egész orosz életet, és ennek sodrása az ekkor már 61 éves, sikerekben gazdag, tisztelettel övezett, tekintélyes zeneszerzőt is magával ragadta. A forradalmi hullám az 1905. január 9-i „véres vasárnap” után a pétervári zenekonzervatóriumba is átcsapott. A hallgatók követelték annak a növendéknek eltávolítását, aki tagja volt a munkásokra tüzelő osztagnak. Az igazgatóság persze ellenszegült, mire február 10-én a diákok sztrájkba léptek. A tanári karban is kiéleződtek az ellentétek. A konzervatórium igazgatója erélyes intézkedéseket akart foganatosítani a diákok ellen. Rimszkij-Korszakov viszont azok közé tartozott, akik a megértés alapján akarták az ügyet megoldani. A viták során Rimszkij-Korszakov cikket írt az ''Oroszország'' című újságba. Ebben szemére vetette ellenfeleinek, hogy nem értik meg az ifjúságot. A tanári kar többsége is őt támogatta. Mindez olyan port vert fel, hogy március 19-én [[Konsztantyin Konsztantyinovics Romanov orosz nagyherceg|Konsztantyin nagyherceg]] parancsára Rimszkij-Korszakovot eltávolították az intézményből. Elbocsátásnak nagy visszhangja támadt az orosz értelmiség körében. Tömegesen érkeztek a tiltakozó levelek, és felháborodott cikkek jelentek meg a lapokban. Sokan szolidaritást vállaltak vele, így például [[Alekszander Konsztantyinovics Glazunov|Glazunov]], [[Anatolij Konsztantinovics Ljadov|Ljadov]], [[Vlagyimir Vasziljevics Sztaszov|Sztaszov]], [[Alekszandr Szergejevics Tanyejev|Tanyejev]]. Nemcsak zenészek mozdultak meg, hanem társadalmi szervezetek, tanári testületek is. Még jobban kiélezte a helyzetet, hogy a pétervári konzervatórium növendékei 1905. március 27-én a sztrájkbizottság szervezésével és Glazunov vezényletével bemutatták a ''[[A halhatatlan Kascsej|Kascsejt]]''. A műsor második felében koncertszámoknak kellett volna következniük, közben azonban az előadás demonstrációvá vált. Ezután művei is „feketelistára” kerültek. A helyzet csak ősszel változott, amikor a nagy sztrájkok után a cári kormány a közvélemény nyomására önkormányzatot adott a pétervári konzervatóriumnak. December 5-én a tanári testület egyhangúlag Glazunovot választotta igazgatónak. Ezután Rimszkij-Korszakov is visszatért az intézetbe. Bár a vezetőség haladó és konzervatív szárnyai között továbbra is súlyos ellentétek voltak, nyílt küzdelmekre egyre ritkábban került sor.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=58-61}}</ref>
 
=== ''Az aranykakas'' ===
Rimszkij-Korszakov a forradalom utáni időszakban is komponált, de viszonylag keveset, hiszen a konzervatórium körüli herce-hurcák lekötötték figyelmét és elkedvetlenítették. Tervei közt szerepelt egy opera [[Sztyepan Tyimofejevics Razin]]ról, a 17. század parasztvezéréről. 1905 nyarán egyáltalán nem komponált, csak [[hangszereléstan]]-könyvén dolgozott. 1906-ban kezdett hozzá utolsó operájának, ''[[Az aranykakas]]nak'' a komponálásához. Az opera szövegkönyvét [[Vlagyimir Ivanovics Belszkij]] egy [[Alekszandr Szergejevics Puskin|Puskin]]-mese alapján írta meg. A mű megszületésének történelmi előzménye is volt. Miután a [[Japán Birodalom]] kormánya előtt világossá vált, hogy tárgyalásos úton soha sem fogja megkapni [[Mandzsúria|Mandzsúriát]], 1904-ben támadást indított [[Port Arthur]] ellen. A rosszul szervezet orosz hadsereg nyomban az első csatát elvesztette és az utána következő összecsapások jelentős hányada is orosz vereséggel végződött. Az orosz haderőt egy olyan ország kényszerítette térdre, amelyről korában senki sem gondolta volna, hogy komoly katonai erő kifejtésre képes.<ref>{{cite book|last=Winkler |first=Gábor|title=Barangolás az operák világában III.|pages= 2110-2115}}</ref>
 
Puskin eredeti meséjét a katonai tehetségtelenség, a nemesi ostobaság és a politikai korrupció történetévé formálta át, vagyis ''Az aranykakas'' lett a szerző leginkább társadalombíráló színpadi műve. A [[cenzúra]] még az eddigieknél is több nehézséget gördített az opera bemutatása elé. A zeneszerző nem is érhette meg műve diadalát (csak 1909-ben mutatták be). Utolsó évét beárnyékolta ''Az aranykakas'' színpadi előkészítésének sok problémája. Az 1909-es premierre is csak jelentős húzásokkal kerülhetett sor. Ezután jó ideig nem játszották a darabot [[Oroszország]]ban.<ref name=ClassicalNet/><ref>{{opcit|n=Feuer|o=61-62}}</ref>
 
=== Utolsó évei ===
* '''Kísérőzene:'''
** ''Nyitány és közjáték A pszkovi lányhoz'' (I. 1877; II. 1882)
 
* '''Zenekari művek:'''
** Op. 1 – ''I. szimfónia, esz-moll'' (1861–1865; 1884-ben átírta e-mollba)
** ''Mlada – koncert-szvit'' (?)
** ''Karácsonyéj – koncert-szvit'' (?)
 
* '''Versenyművek:'''
** Variációk egy Glinka dalra; oboára és rezesbandára (1878)
** Op. 33. Fantázia orosz témákra; hegedűre és zenekarra (1886)
** ''Souvenir de trois chants polonaise''; hegedűre és zenekarra (1888–1893)
 
* '''Énekhangra írt művek zenekari kísérettel:'''
** Op. 3 – ''A fenyő és a pálma'' (1866; zenekarra: 1888)
** Op. 52 – ''Hegyi tavasz – trió'' (1898; zenekarra: 1905)
** Op. 52 – ''Két dal szopránhangra'' (1898; zenekarra: 1905, 1906)
 
* '''Kamarazene:'''
** Op. 12. – Vonósnégyes, F-dúr (1875)
** Trió, c-moll (hegedű, cselló, zongora, 1897)
** Op. 37. Szerenád (hegedű-zongora, 1903)
 
* '''Zongoraművek:'''
** Nyitány (befejezetlen, 1855)
** Op. 10. – Hat variáció B, A, C, H témára (1878)
** Op. 11. – Négy darab (1878): 1. Impromtu; 2. Novellette; 3. Scherzino; 4. Etudo
 
* '''Kórusművek:'''
** Op. 13 – Két háromszólamú kar (1875)
** Op. 60 – Homéroszból – kantáta (?)
** Op. 61 – Dubinuska (1905–1906)
 
* '''Dalok:'''
{| {{table}}
35 062

szerkesztés