„III. Ulászló lengyel fejedelem” változatai közötti eltérés

1215-ben Hosszúlábú Ulászló helyzete tovább gyengült az érsek hatalmának növekedése miatt. Henryk Kietlicz a [[negyedik lateráni zsinat]] határozatai és a hercegek soronkövetkezősoron következő wolbórzi találkozója támogatásával, ahol Fehér Leszek, Mazóviai Konrád, Odon fia Ulászló és Opolei Kázmér nagy privilégiumról szóló okiratot adott ki az egyház számára, kérelemmel fordult a nagy-lengyelországi herceghez, hogy Odon fia Ulászló számára kanyarítson ki országrészt hercegségéből. Végül 1216-ban Hosszúlábú Ulászló teljesítette ezt a kérést, mivel nem akart fegyveres konfliktusba keveredni, és odaadta Odon fia Ulászlónak a korábban édesapjához tartozó területet. A nagybácsi és unokaöcs közötti egyezményt [[III. Honoriusz pápa]] [[1217]]. február 9-én kiadott bullája megerősítette. A herceg hivatalosan kibékült az érsekkel is, aki Hosszúlábú Ulászlótól viszonzásképpen [[ciszterciek|ciszterci]] kolostor felépítésének jogát kapta meg Łeknoban.

A döntő ütközetre a két herceg között [[1227]]-ben került sor, amikor is Odon fia Ulászlónak nemcsak sikerült megvédeni a Hosszúlábú Ulászló katonái által ostromlott Ujściét, hanem merész támadással megverte a Dobrogost vajda vezette nagy-lengyelországi hadsereget. Ebben a pillanatban úgy látszott, hogy Odon fia Ulászló lett az úr Nagy-Lengyelországban. Ekkor azonban váratlanul bekapcsolódott a játékba a gdański uralkodó, II. Świętopełk, aki megszegte az addigi szövetséget a fiatalabb Ulászlóval és elfoglalta a hozzá tartozó várat Nakłoban. Egyúttal II. Świętopełk hercegnek kiáltotta ki magát és húségethűséget fogadott Fehér Leszek krakkói hercegnek.