„Kiss Ernő (altábornagy)” változatai közötti eltérés

a
apróságok
a (→‎Világos után: helyesen)
a (apróságok)
 
===Pályája===
Katonai pályafutását a [[bécs]]i [[Theresianum (Bécs)|Theresianum]] elvégzése után, [[1818]]-ban a császári hadsereg egy dzsidásezredében kezdte. [[1845]]-ben a 2. (Hannover) huszárezred parancsnoka volt. A későbbi [[aradi vértanúk]] közül parancsnoksága alatt szolgált [[Nagysándor József]] és [[Vécsey Károly]] is. [[1848]] tavaszán ezredével [[Nagykikinda|Nagykikindán]] állomásozott, így a kezdetektől részt vett a szerb felkelők elleni harcokban. Az ő nevéhez fűződik az első jelentős délvidéki győzelem, a [[perlasz]]i szerb tábor bevétele [[szeptember 2.|szeptember 2-án]]. <!--A magyar kormánynak [[1848]] nyarán ajánlotta fel szolgálatait, először ezredessé, majd [[október 12.|október 12-én]] tábornokká s a bánsági hadtest főparancsnokává nevezték ki.//// nem kellett felajánlani, mert császári parancsra fel kellett esküdni a magyar alkotmányra, továbbá nem kellett előléptetni ezredessé mert már az volt-->
 
A [[pákozdi csata]] előtt [[Batthyány Lajos (miniszterelnök)|Batthyány Lajos]] őt kívánta megbízni a magyar fősereg vezetésével, de kinevezésére végül nem került sor, mert a [[sukoró]]i haditanácson [[Móga János]] vállalkozott a horvátok elleni harcra. Kiss Ernő így csak megfigyelőként vett részt a csatában, majd ott volt abban a küldöttségben, amely megkötötte [[Josip Jelačić|Jellasiccsal]] a fegyverszünetet. [[október 12.|Október 12-én]] – a honvéd hadseregben elsőként – honvéd vezérőrnaggyá nevezték ki és átvette a bánsági hadtest parancsnokságát.
 
===Világos után===
Kiss Ernő [[halálbüntetés|halálos ítélet]]ét [[Akasztás|kötél általi halál]]ról golyó általi halálra módosították, mert császári csapatok ellen harcoló csapatokat nem vezényelt. ([[Schweidel József]] is ezzel az indoklással kapott "kegyelmet"„kegyelmet”) Az első lövés a vállába hatolt, ekkor saját maga vezényelt újra tüzet a tanácstalan kivégzőosztagnak. Ezután a halálos ítéletet közvetlen közelről hajtották rajta végre. A golyó által kivégzettek négyes csoportjában ő volt a harmadik.
 
A kivégzést követően tisztiszolgája hantolta ki és álnéven eltemette az aradi [[temető]]ben. Később [[Katalinfalva|Katalinfalván]] újratemetikújratemették, itt 16 évig nyugodott. Ezután a családi kriptába vitték át, azóta az [[Elemér (település)|eleméri]] katolikus templomban nyugossza örök álmát.
 
== Jegyzetek ==