„Mieczysław Woroniecki” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a →Magánélete: https://pl.wikipedia.org/wiki/Stanisław_Schnür-Pepłowski |
|||
35. sor:
1848 júliusában elhagyta ezredét és Pesten szabadcsapat szervezésébe fogott. Nemsokkal ezután a [[Futak]]ot őrző szabadkai nemzetőrség parancsnokaként a [[Bácska|Bácskában]] harcolt. Július 16-án [[Begecs]]nél átkelt a [[Duna|Dunán]] egy ötszáz fős szerb egység és megtámadta az ott állomásozó magyarokat. A Futakot védő nemzetőröket először visszavetette a támadók ereje, azonban a hamarosan [[Újvidék]]ről erősítésként érkező harminc huszár és százhúsz gyalogos segítségével két óra alatt sikerült megfutamítani a szerbeket. A támadó szerb csapat vesztesége 58 halottat és sebesültet számlált, emellett kénytelenek voltak visszavonulni a Duna másik oldalára.<ref>{{cite web| url = http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0021/2094.html| title = A magyar nemzet hadtörténelme - Második fejezet: A nemzetiségek forrongása - a szerbek mozgalma| accessdate= 2014-04-16| author = Bánlaky József| language = magyar}}</ref> A győzelmet ismertető kormánylap, a ''Közlöny'' kiemeli az ütközettel kapcsolatban, hogy „Woroniecki herceg hősies bátorságot tanúsított…”<ref name="Magyar Napló 40">{{Opcit|n=Magyar Napló|o=40}}</ref> A győzelem után Pestre rendelték, ahol az 1. honvédzászlóaljhoz akarták kinevezni őrnagynak. Woroniecki a poszt elfoglalása előtt azonban a hadügyminisztertől, [[Mészáros Lázár]]tól kapott megbízást, miszerint fel kellett állítania egy körülbelül 200-250 fős alakulatot. A kormány anyagi támogatását felhasználva Woroniecki létrehozta az első honvéd vadászosztályt, amit 200 katona alkotott. Egységével augusztus 21-én hagyta el Pestet, s a hónap utolsó hetében már újra a szerbek ellen harcolt [[Nagybecskerek|Becskerek]]nél.<ref>{{Opcit|n=Kovács István: A barátság anatómiája - első könyv|o=196}}</ref>
Részt vett szeptember 2-án a perlaszi sáncokért folytatott küzdelemben. A magyarok haditerve szerint a [[Kiss Pál (katona)|Kiss Pál]] vezette háromszáz fős jobbszárny előrenyomul a [[Béga]] jobb partján és magára vonja az ellenség figyelmét. Ezalatt a magyarok középhada még a hajnali órákban szemből rajtaüt a táboron és siker esetén betemetik a sáncokat és felrobbantják a Janćovac-dombot. Ha ez a rajtaütés sikertelen lenne, akkor tüzérségi előkészítést követően rohannák meg a magyar csapatok a szerb állásokat. A támadó oszlopok hajnali háromkor indultak meg, de a szerbek észrevették a csapatmozgásokat és így a meglepetés adta előny szertefoszlott. A magyar tüzérség ezt követően ágyútűzzel készítette elő a támadást. A szerb ágyúk eleinte válaszoltak a magyar ágyúk tüzére, de végül egy kivételével elhallgattak. Az eközben a Bégán átkelő Kiss Pál csapatát a szerbek pusztító puskatűzzel fogadták, s fennállt annak a veszélye, hogy a magyarokat a folyóba szorítják. A középhadat vezető [[Vetter Antal]] alezredes erre erősítést küldött a folyónál küzdő csapatoknak, de a magyarok így sem tudták leküzdeni a szívós szerb ellenállást. Vetter ekkor a Bégához vezényelte át Woroniecki vadászait, akik végül megtörték az ellenállást. Vetter ekkor úgy látta, hogy ideje a támadásnak és maga vezette a sáncok ellen a 10. honvédzászlóaljat, akik alig tíz perc alatt uralmukba vették a sáncokat, s a többi támadó katonával együtt kivívták a szabadságharc első magyar győzelmét.<ref>{{Opcit|n=Hermann Róbert|o=71}}</ref> Szeptember 24-én Woroniecki [[Batthyány Lajos (miniszterelnök)|Batthyány Lajos]] miniszterelnöktől megbízást kapott, hogy vadászcsapatát honvédzászlóaljjá bővítse. Októberben egymagában [[Temesvár]]ra küldték, hogy az ott állomásozó lengyel [[Ulánus|dzsidásokat]] átállítsa a magyarok oldalára, azonban csak hidegvérének volt köszönhető, hogy a császárhű katonák helyben le nem tartóztatták.<ref>{{Opcit|n=Kovács István: "Egy a lengyel a magyarral"|o=53}}</ref>
{{Idézet 2|…Meghűlt mindenkiben a vér, fejünk fölött lebegett rác alakban a sápadt halál gyilkoló kaszájával, de éppen e helyzet lelkesíté vitéz vadászainkat, s bár az ellenség bizton lőhetett árkaiból reánk, nyílt téren állókra, mégis vetélkedve rohant csapatunk a gazok sáncaiba. mindegyik első akarta megpillantani a híres sáncozatot, s kitűzni arra diadalmunk zászlóját., mindjárt első rohamra megfutamlott az egész csorda, melyet, ha a lovasság nem késik, egészen megsemmisíthettünk volna. Űztük, meddig lehetett, Perlasz helységét azonnal elfoglaltuk, hol azonban csak a német lakosság maradt, a rácok a becsei sáncokba hátráltak, két vezérök tömérdek szerb-s ráccal maradt a harctéren; résükről még nem tudatik a veszteség, a mennyei gondviselés tagadhatatlanul őrködött mindnyájunk, de különösen dicső csapatunk fölött, mert közölünk csak három elesettet s 7 tetemesen [súlyosan] sebesültet tudunk, csekélyebb sebzett kettő van.|Nehéz Károlynak, a Woroniecki-vadászcsapat fővadászának hírlapi tudósítása a perlaszi szerb tábor bevételéről (részlet)<ref>{{Opcit|n=Hermann Róbert|o=74}}</ref>}}
| |||