„Ben-Hur (film, 1959)” változatai közötti eltérés

== Az 1959-es változat ==

=== A producer és a rendező ===

 

Az [[1950-es évek]]ben a televízió térhódítása miatt a filmipar válságba került, az MGM a csőd szélén állt. A gyártó cégek nagyszabású, látványos filmekkel igyekeztek a nézőközönséget visszacsábítani a mozikba. Az MGM ismét a ''Ben-Hur''hoz nyúlt: az 1925-ös változat egykori vágója,<ref>Az IMDB nem tünteti fel az 1925-ös filmet Sam Zimbalist filmográfiájában, de az 1959-es remake DVD-változatának extráiban ez az információ hangzik el a producerről.</ref> [[Sam Zimbalist]] volt az új verzió producere. Rávette barátját, William Wylert, hogy vállalja el a készülő produkció rendezői feladatait. Wyler szerette a változatos témákat, szakmailag is elismert alkotásaiban a drámai hatásokra koncentrált, ám elég lassan dolgozott. A ''Ben-Hur'' esetében azonban ezek egyike sem számított hátránynak. Zimbalist egymillió dollárt ígért Wylernek, ha vállalja a megbízást: ekkora összeget addig egyetlen rendező se kapott. Wyler állítólag így viccelődött: ''„Úgyis csak egy zsidó tud igazán jó filmet csinálni Jézusról.”'' Sam Zimbalist a hosszan tartó forgatást kísérő [[stressz]] miatt [[szívinfarktus]]ban elhunyt a film befejezése előtt.

 

=== A díszletek és a jelmezek ===

 

A forgatás helyszíne ismét Olaszország volt, a [[róma]]i [[Cinecittà]] stúdiója. Több ezer szereplőt szerződtettek, s több mint 300 díszletet használtak: volt olyan, amelyiknek a megépítése egy évig tartott. Ben-Hur háza gipszkartonból épült, de befestették, hogy kőnek tűnjön. A stadiont valóban kőből építették, mivel a harci szekerek súlya egyenként mintegy 30 [[mázsa]] volt, ezt a súlyt egy váratlan baleset alkalmával csak az igazi kőfal tudja megállítani. [[Jeruzsálem]] városát kb. tíz háztömbnyi területen építették fel, beleértve a hatalmas [[Joppa-kapu]]t. A díszletek megépítéséhez 1100 köbméter fát, több mint 45 ezer mázsa gipszkartont és 400 kilométernyi fémcsövet használtak fel. A [[Földközi-tenger]] partjáról 40 ezer tonna fehér homokot szállítottak a forgatás helyszínére. Minden díszlet tervezését és építését komoly történeti kutatómunka előzte meg. A forgatás befejezése után az MGM mindent lebontatott, mert vezetőik attól tartottak, hogy az általuk hátrahagyott látványos díszleteket az olasz producerek felhasználják ugyancsak ókori témájú, olcsó filmjeikhez.

 

=== A színészek ===

 

Ben-Hur szerepére az MGM [[Paul Newman]]t szerette volna megnyerni. A sztár azonban nem akart „szandálos” filmben játszani: [[1955 a filmművészetben|1955-ben]] ugyanis csúnyán megbukott ''Az ezüstkehely'' című ókori témájú szuperprodukcióval. Ráadásul úgy vélte, lábai sem alkalmasak arra, hogy tunikában mutogassa azokat. Szóba került [[Marlon Brando]], [[Kirk Douglas]], [[Burt Lancaster]] és [[Rock Hudson]] is. Végül [[Hollywood]]ban akkor még szokatlan módon nyilvános meghallgatást rendeztek a szerepre, amire bárki jelentkezhetett. [[Cesare Danova]] tűnt a legesélyesebbnek, vele jelmezes próbafelvételeket is készítettek, melyekben Messala szerepét [[Leslie Nielsen]] játszotta. Nem tudni mikor, de Wyler hirtelen rádöbbent arra, hogy Charlton Heston lenne az igazi Ben-Hur: a színésszel már dolgozott együtt az ''[[Idegen a cowboyok között]]'' ([[1958 a filmművészetben|1958]]) című filmjében. Messala szerepét az ír származású Stephen Boyd kapta. A kék szemű színésznek barna kontaktlencsét kellett viselnie. Észrevették ugyanis, hogy a fontosabb szerepekre akaratlanul csupa kék szemű színészt szerződtettek, és Wyler úgy döntött, Messala legyen inkább barna szemű.

 

=== A tengeri csata ===

 

Az MGM minden szempontból hiteles [[hajó]]kat akart a csatajelenethez. A szerződtetett szakember tervei láttán Mauro Zambuto díszlettervezőnek kételyei támadtak a tervezett hajó stabilitását illetően, de végül megépítették azt. A vízre bocsátott hajó eleinte hajózásra alkalmasnak tűnt, de egy másik hajó keltette hullám felborította. Carfagno mesterséges tavat építtetett a Cinecittàban a jelenet felvételéhez. A medence vizének színe azonban sötét és barnás árnyalatú volt: kémikust kellett szerződtetni, hogy a vizet azúrkékké változtassa. A szakember által a vízbe szórt por réteget képezett a felszínen, és komoly károkat okozott a hajó külsején is. Végül egy speciális festék oldotta meg a vízszín kérdését. A felvételhez két [[gálya|gályát]] konstruáltak, melyek a medence aljára fektetett síneken mozogtak. A hajók mozgatásához mintegy 300-300 ember kellett. A jelenet felvétele során az egyik statiszta olyan sokáig tartózkodott a vízben, hogy teljesen megkékült a bőre. Az MGM kénytelen volt addig alkalmazásban tartani, amíg a kék szín lekopott róla.

 

=== A vallási motívumok ===

 

Noha a produkciónak hivatalos tanácsadója volt a [[Vatikán]]ból, sőt protestáns és zsidó oldalról is, Ben-Hur áttérése a keresztény hitre nem olyan egyértelmű a [[remake]]-ben, mint a könyvben, a színpadi változatban, illetve az 1925-ös filmben. Wyler egyébként a filmben sohasem mutatta Krisztus arcát, és nem hallani a hangját se: a többi szereplő reakciói érzékeltetik, hogy valami magasztossal, valami rendkívülivel kerültek kapcsolatba. Ezt a megoldást Wyler nagyszerű ötleteként értékelik kezdettől fogva, noha az 1925-ös változat is lényegében hasonló módon ábrázolta Jézus személyét.

 

=== A zene ===

 

[[Rózsa Miklós (zeneszerző)|Rózsa Miklós]] zenéje szakított az addigi hagyományokkal, melyek lényege az volt, hogy a filmzene tulajdonképpen kihangsúlyozza az egyes jelenetek érzelmi töltését. Rózsa ezzel szemben olyan zeneművet alkotott, amelynek nem az volt az elsődleges célja, hogy didaktikusan, a zene eszközeivel is kiemelje a mondanivalót. Éppen ezért például az érzelmesebb jeleneteknél szinte alig van kísérőzene: Rózsa úgy vélte, amit ezekben a jelenetekben ki kell fejezni, ahhoz a színészi játék is elegendő. Nincs zene a szekérverseny alatt sem, hogy a természetes hangok és zajok révén a nézőt minél jobban bevonják az élménybe, és úgy érezze, mintha ő is ott lenne az izgalmas versenyen. Jézus alakjához az orgonaszó kapcsolódik. Abban a jelenetben, amikor a római gályán a rabok különböző hajózási sebesség szerint eveznek a dobszó váltakozó ritmusára, Rózsa zenéjének is alkalmazkodnia kellett ehhez a ritmushoz. Ezenkívül a zenével kellett éreztetnie azt is, hogy a rabszolgák egyre gyorsabban eveznek, holott a valóságban ennek fordítottja történt, hiszen az őket játszó színészek a fáradságtól valójában lelassultak. A teljes filmzene elkészítése nyolc hetet vett igénybe.