„Nyilvános telefon” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
A '''nyilvános telefon''' olyan [[Telefonkészülék|telefon]], mely bárki által használatba vehető, feltéve, hogy a használó a szolgáltatást megfizeti.
 
A telefonokra hatalmas igény volt kezdetekben, a kielégítésük műszakilag nehezen volt megoldható. Az előfizetői telefonok viszonylag kis forgalmat bonyolítottak le. Telefontulajdonos vállalkozók a telefontársasággal olyan szerződést kötöttek, mely szerint dupla előfizetői díjat fizettek, ugyanakkor kitáblázták, hogy nyilvános telefon. Az alkalmi telefonálók némi pénz fejében telefonálhattak. A társaságok külön készülékeket fejlesztettek ki, melyek kibírták az időjárás viszontagságait, a vandálok rongálásait, ezen kívül védett persely és érmebeszedő is tartozott hozzá. Voltak ''beltéri'' (üzlethelységbenüzlethelyiségben, szállodák halljában) és ''kültéri'' (utcai) telefonállomások. A kültéri telefonok páncélozottak voltak, a beltérieknél felügyelet volt, tehát nem volt szükség védelemre.
 
A kültéri telefonokat elsősorban fülkékben szerelték fel, később költségmegtakarítás miatt a buborékos, azaz csak fedett és némi oldalfallal ellátott fülkéket is gyártottak.
[[Fájl:Hungarian telephone token.JPG|right|150px|thumb|A tantusz egy külön megvásárolható érme volt. [[Boldogfai Farkas Sándor]] szobrász- és éremművész alkotása.<ref>http://library.hungaricana.hu/hu/view/Postamuzeum_Evkonyv_1999-2000/?pg=198&layout=s</ref><ref>http://www.eremtar.eoldal.hu/cikkek/zsetonok_-barcak/zsetonok_-barcak.html</ref> ]]
A hőskorban az alkalmi telefonáló felvette a kézibeszélőt, a kezelőnek megmondta a kért számot. A kezelő meggyőződött róla, hogy a hívott beszélgetésre kész (otthon van), majd felszólította a hívót, hogy dobjon be egy megfelelő érmét. Ennek a hangját bizonyos szerkezetek eljuttatták a kezelőhöz, aki ezután összekapcsolta a 2 vonalat.