„Diószegi Vilmos” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
6. sor:
Gimnáziumi évei alatt titokban kezdett el törökül és japánul tanulni önszorgalomból. Már érettségi előtt próbált tájékozódni a magyar hitvilágra vonatkozó fontosabb művekről, elsősorban Kőrösi Csoma Sándorról olvasott el mindent, ami csak a keze ügyébe akadt. Érettségi vizsgáján, szerencsés véletlen folytán, az elnök Németh Gyula professzor, a turkológia neves kutatója előtt csillogtathatta meg ismereteit a nomádok életformájáról, kultúrájáról. Ez a felelet a professzorban maradandó nyomot hagyott.
Miután felvették az egyetemre, a Belső-ázsiai, a Török Filológiai-, és a Magyar aőstörténeti Intézet hallgatója volt. A tanári diploma megszerzéséről lemondott. Az egyetem végzése mellett, hogy szüleit ne terhelje, az egykori csepeli Weiss Manfréd gyárban vállalt délelőtti adminisztrációs munkát. Ez a hivatali munka saját bevallása szerint nyomasztotta, mivel lelkiismerete nem engedte meg, hogy ne végezzen jó munkát, ugyanakkor gondolatai folyton tanulmányain jártak. Legtöbbet a Belső-ázsiai tanszéken tartózkodott, amelynek ekkor Ligeti Lajos peofesszor volt a vezetője. Doktori disszertációját is Ligeti professzorhoz írta, mandzsu-tunguz nyelvészeti témából.
A doktorátus után, mint fizetés nélküli gyakornok egy darabig a Belső-ázsiai Tanszéken maradt. 1947-ben a Néprajzi Múzeumba kapott kinevezést, az ún. Ázsiai Gyűjtemény kezelését bízták rá. Rendkívül értékes anyagot kapott a keze alá; ezek közül elsősorban Baráthosi Balogh Benedek által gyűjtött nanaj tárgyakat kell kiemelni, ugyanis a nanajok (goldok) a mandzsu-tunguz nyelvcsaládhoz tartoznak, amelyről a disszertációját írta. Ezek után fordult aktívan a néprajztudomány felé. Az egyetemen mint nyelvész kitűnő filológiai iskolát járt végig, amelynek módszerét a néprajzi kutatások során is érvényesítette. A Szibéria-kutatás mellett, amelyet egyre jobban leszűkített a szibériai hitvilág, a sámánizmus kutatására, elkezdte rendszeresen gyűjteni a magyar hiedelmeket, szokásokat, s a feltehetően rokon vonásokat. bejárta az ország hagyományőrző vidékeit. Többek között alapos gyűjtést végzett a bukovinai, moldvai székelyeknél, a mátravidéki palócoknál. Két nagy gyűjtőút alkalmával a Dunántúlon járt, igen részletes gyűjtést végzett Mezőkövesden, a Nyírségben, Abaúj és Zemplén megyében és Szarmárban. Csallóközben, Gömörben és Nyitra környékén többször járt a magyar falvakban. A terepen szerzett anyag többségét publikálta.
[[Fájl:Diószegi Vilmos sírja.JPG|bélyegkép|<center>Diószegi Vilmos sírja a [[Farkasréti temető]]ben]]
Tanulmányait a budapesti tudományegyetem bölcsészkarán végezte, ott szerezte [[1946]]-ban doktori oklevelét. [[1944]]-[[1947]] közt az egyetem [[Közép-Ázsia|Belső-ázsiai]] Intézetének tanársegédjeként dolgozott. Kandidátusi fokozatát [[1958]]-ban kapta meg. [[1947]]-től a [[Néprajzi Múzeum]] munkatársa. [[1963]]-tól a [[Magyar Tudományos Akadémia]], Néprajzi Kutató Csoportjának tudományos főmunkatársa, majd osztályvezetője. Öt alkalommal járt Ázsiában, ahol a magyar és a [[szibéria]]i eredetű népek hitvilágát kutatta. A [[Farkasréti temető]]ben temették el.
| |||