„HétköznaPICSAlódások” változatai közötti eltérés

[nem ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Miklos javítva Miklós-ra
8. sor:
1998-ban következett a ''Hangulatjelentés'' című CD.
 
Egy baloldali szervezet (B. A. T.: Budapesti Autonóm Társulás) a banda megkérdezése nélkül szerepeltetett néhány HétköznaPICSAlódások dalt a ''Rap és Punk a Fasizmus Ellen'' című válogatásalbumán, emiatt a zenekart jobboldali politikusok és újságírók (Csurka István, illetve Lovas István, Belénessy Csaba) támadták.<ref>http://www.hhrf.org/ifi/200011/ifi1.htm</ref><ref>http://magyarnarancs.hu/konyv/feljelentes_a_radiobol-57976</ref> Az ügy végül elhalt. 1999-ben a zenekar kiadott egy válogatásalbumot ''Ludd Tábornok, avagy két műszak fűszag'' címmel. Ezen jórészt az első négy demó anyagai hallhatóak, kissé átdolgozott formában. Később Bánfai és Koltai kiléptek a zenekarból. Az új dobos Mészáros MiklosMiklós, az új [[gitár]]os Szaklajda László lett. 2000-ben először egy újabb stúdióalbum, a ''Szélsődal'', majd a zenekar tizedik születésnapján rögzített ''SzülinaPUNK'' című koncert jelent meg CD-n. A koncertet videokazettán is kiadták.
 
2001-ben ismét {{pontos|feljelentették}} a bandát néhány korábbi, próbatermi felvétel miatt. Az ügynek {{forr|nagy sajtóvisszhangja}} volt. Ebben az évben szintén két kiadványt adtak ki, a ''Dollár, Hatalom, Pornó'' című stúdióalbumot, és az ''Archív+'' című kazettát, amelyen az első három demóról szemezgettek számokat. A számok között Megyeri és [[Gróf Balázs]] beszélgetnek. 2003-ban jelent meg a ''Globalhé'' című album. 2004 elején megjelent a második kazettájuk ''Tankok helyett Pankok'' címmel. 2006-ban Balha Vilmos kilépett, helyére Szabó Zoltán került. Balha nem sokkal később autóbalesetben életét vesztette. Ebben az évben jelent meg az ''Én József Attila, itt vagyok'' című album, amelyen [[József Attila]] versek hallhatóak, megzenésítve. 2007-ben jött ki a ''Közönség Elleni Izgatás'' című lemez, rajta egy emlékszámmal a 2006-ban elhunyt Balha Vilihez.