„Vukovári csata” változatai közötti eltérés

A jugoszláv vezető, [[Josip Broz Tito]] 1980-as halála után az addig elfojtott nacionalizmus előtörni látszott, az egyes köztársaságok kormányai is erősödni kezdtek a szövetségi kormány gyengülésével. Szlovéniában és Horvátországban le is zajlott az átállás többpárti demokráciára, és gazdasági reformokat is bevezettek, de Szerbia autoriter kommunista elnöke, [[Slobodan Milošević]] minden reformtörekvést ellenzett, és a kommunista jugoszláv kormány hatalmának növelésére törekedett.<ref>{{harvnb|Goldman|1997|page=310}}</ref> 1990-ben Horvátországban és Szerbiában is választáson vetettek véget a kommunista uralomnak, függetlenségpárti nacionalista erők kerültek mindkét köztársaságban hatalomra. Horvátországban a [[Horvát Demokratikus Szövetség]] (HDZ) párt került kormányra, vezetőre, [[Franjo Tuđman]] lett az elnök.<ref name="Boduszynski79-80">{{harvnb|Boduszyński|2010|pages=79–80}}</ref>

 

 

== A csata előzményei ==

A csatatéren is elképesztően gyenge volt a harci morál. A JNA parancsnokai több esetben saját katonáikra fogtak fegyvert, hogy így vegyék rá őket az engedelmességre. Mikor egy egység parancsnoka két részre osztotta csapatát aszerint, ki akar harcolni tovább, illetve ki akar inkább hazamenni, egy újonc képtelen volt választani, ezért inkább tarkón lőtte magát.<ref>{{harvnb|Doder|Branson|1999|page=97}}</ref> Egy tiszt később elmesélte, alárendeltjei hogyan próbálták megtagadni a parancsokat. „Elhagyták a járműveket, eldobták fegyvereiket, leültek a földre és John Lennon ''[[Give Peace a Chance]]'' dalát énekelték.” Október végén egy teljes [[újvidék]]i lövészzászlóalj elhagyta Borovo Nasaljét, és harc nélkül megfutamodtak. Egy másik tartalékos alegység fegyverét eldobva egy közeli hídon átsétált Szerbiába.<ref>{{harvnb|Armatta|2010|pages=186–187}}</ref> Vladimir Živković harckocsizó járművét a frontvonalról a belgrádi parlament elé vezette, majd az épület előtti lépcsőkön leparkolta. A hatóságok letartóztatták ls őrültnek nyilvánították. Katonatársai tiltakozásképp fegyverrel elfoglaltak egy rádióállomást, és kijelentették, hogy „nem vagyunk árulók, de agresszorok sem akarunk lenni.”<ref>{{harvnb|Doder|Branson|1999|pages=98–99}}</ref>

 

 

{{idézet|A legtöbbet Arkan önkénteseinek köszönhetjük! Bár egyesek paramilitális alakulatokkal való összejátszással vádolnak, ezek itt nem paramilitárisok! Ők férfiak, akik önként harcolnak a szerbek ügyéért. Körbeveszünk egy falut, ő bemegy és lelövi, aki nem adja meg magát. Megyünk!<ref name="Armatta188" />}}

[[File:Ovcara building.JPG|left|thumb|Az ovčarai sertéstelep, ahol 260 embert mészároltak le a csata után]]

 

 

[[File:Croatian War 1991 child refugee.jpg|right|thumb|upright|Gyermek vár az ENSZ általi evakuálására 1991 decemberében]]

 

Horvát bíróságok emeltek vádat a Jugoszláv Néphadsereg parancsnokai, Veljko Kadijević és [[Blagoje Adžić]] ellen, szintén a vukovári háborús bűnökkel kapcsolatban.<ref>[[#Jelinic26-11-2007|Jelinić, 26 November 2007]]</ref> Adžić 2012 márciusában természetes halállal hunyt el Belgrádban, sosem került sor a perére.{{sfn|Slobodna Dalmacija|6 March 2012}} Kadijević [[Oroszország]]ba menekült, 2008-ban megkapta az [[orosz állampolgárság]]ot is. 2014 novemberében hunyt el [[Moszkva|Moszkvában]].{{sfn|B92|2 November 2014}} 2011-ben egy szerb bíróság több, mint 40 horvátot ítélt el vukovári háborús bűnök miatt,<ref>[[#VOA22-09-2011|Voice of America News, 22 September 2011]]</ref> de egy horvát katona elleni korábbi vádiratot elvetettek, az eljárás alatt tapasztalható szabálytalanságok miatt.<ref>[[#Economist04-03-2011|''The Economist'', 4 March 2011]]</ref>

 

 

== Politikai szempontok ==

A szerb és horvát média ádáz propagandaharcot vívott a csata eseményeiről és okairól. Mindkét fél ultranacionalista véleményeket hangoztatott, és kritizálta a másikat objektivitás és önkritika hiánya miatt.<ref>{{harvnb|Kurspahić|2003|page=74}}</ref> A horvát média a szerbeket „szerb terroristáknak” és „szerb-kommunista megszálló hadseregnek” mutatta be, melyek célja a független Horvátország ezeréves álmának szétzúzása.<ref>{{harvnb|Kurspahić|2003|page=75}}</ref> A propaganda Vukovár eleste után pörgött fel igazán. A ''[[Novi list]]'' horvát lap a szerbeket „kannibáloknak” és „brutális szerb extrémistáknak” nevezte,<ref>{{harvnb|Kolstø|2009|page=73}}</ref> míg a szerb média a szerb nép „felszabadítóinak” és „védőinek” nevezte őket, a horvátokat pedig „usztasa hordáknak”, „feketeingeseknek”, „militánsoknak” és „részeg és kövezett szörnyeknek” festette le.<ref name="Kolstø74">{{harvnb|Kolstø|2009|page=74}}</ref> Faji és nemi előítéleteket is elővettek, például hogy a horvát védők „nőnek öltözve hagyták el a várost”, és „fekete embereket” toboroztak.<ref name="Kolstø75">{{harvnb|Kolstø|2009|page=75}}</ref>

 

 

Ennek az áldozatközpontú propagandának erős motiváló hatása volt. Egy szerb önkéntes elmondása szerint a csata előtt sosem látta a várost, de ide kellett jönnie harcolni, mert „a horvátoknak katakomba-hálózatuk van a város alatt, ahol csak azért kínoznak és ölnek meg gyermekeket, mert szerbek.”<ref name="Tanner1992">[[#Tanner19-11-1992|Tanner, 19 November 1992]]</ref> A [[Reuters]] hibásan jelentette, hogy [[Vukovári gyermekmészárlás|41 gyermeket mészároltak le horvát katonák]], és hiába vonták vissza ezt egy nappal később, a szerb média arra használta, hogy igazolják a Horvátország elleni katonai akciókat.<ref name="Kurspahić 2003 pages=77–78">{{harvnb|Kurspahić|2003|pages=77–78}}</ref> Sok Vukovárnál harcoló azt hitte, azért folyik a küzdelem, hogy a várost felszabadítsák az idegen megszállás alól.<ref name="Štitković 2000 page=172">{{harvnb|Štitković|2000|page=172}}</ref>