„Vaszilij Vasziljevics Kandinszkij” változatai közötti eltérés

[[1893]]-ban befejezte tanulmányait, doktori címet szerzett és beválasztották a Moszkvai Jogász Szövetségbe, [[1896]]-ban [[Tartu|Gyerptbe]] (ma: Tartu, Észtország) hívták [[jogfilozófia]] professzornak.

 

 

[[Fájl:Claude Monet - Haystacks, end of Summer - Google Art Project.jpg|bélyegkép|300px|jobbra|[[Claude Monet]]: ''Szénakazlak, a nyár végén Gyvernyben'' (1891)]]

 

* '''vörös:''' élvezetes, vitalitás, szép = vörös. „A határtalanul meleg vörösből hiányzik a sárga felelőtlen vonzereje, de ellenállhatatlan élénkséggel csendül meg bennünk. Önmagában is kiforrottan lángol és energiáját nem pazarolja céltalanul.”

* '''fekete:''' félelem, ellenszenv

* '''sárga:''' jellegzetesen föld szín, de egyben éteri is, határok szétrúgása, beteges őrültség.

 

* '''Impresszió III.''' (Koncert): (1911)

* '''Impresszió V.:''' (1911) Tájképet jelenít meg. Fő motívumai a hegyek. A körvonalak és a színfoltok elválnak egymástól. A tájképből kivonatot készít.

* '''Vasárnapi impresszió:'''

 

 

* '''Improvizáció 3.:''' Egy lovas jelenik meg házzal. Meseszerűség és a közelkeleti jelleg dominál.

* '''Improvizáció 6 (Afrikai):''' ([[1909]]) Biblikus megjelenítésmód. A két „afrikai” figura sugallta cselekményt szinte teljesen elnyomják a képen villogó, szenvedélyes kontrasztban áthömpölygő színek.

* '''Improvizáció 9:''' ([[1910]]) Intellektuálisan és spirituálisan is elmélyül. Az asztronómia, a biológia és a fizika elméleteire hivatkozik. Az anyag egymásba alakulása saját absztrakcióján keresztül jelenik meg, miszerint az anyagi világ lerombolható és energiává alakítható. Hatott rá Schönberg atonális zenéje, Einstein relativitás elmélete.

* '''Improvizáció 14:'''

* '''Improvizáció 19:''' ([[1911]]) Egyre jobban lebegnek a képei. Magas alakok jelennek meg. A felület nagy részét a kék különböző árnyalatai borítják a halványkéktől a lilás árnyalatokon át egészen az ultramarin kékig. Ezt a vibráló színmezőt fekete ecsetvonásokkal alkotott alakok keretezik. A bal oldalon erőteljes, meleg színű, a jobb oldalon – kép széléig felmagasodva – a kék háttér előtt. Jóllehet a fekete kontúrok figuratív vonásokat sejtetnek, az alakok két csoportja közt még sincs semmiféle összefüggés, és ugyanígy nem találunk jelentéstartalmat a kép többi részén sem. Elképzelhető, hogy Kandinszkij ehhez a művéhez a Müncheni Művész Színház előadásaiból merített ihletet, mely a szimbolista műveket egy kétdimenziós, festői színházi háttérfüggöny előtt mutatta be.

* '''Improvizáció 26 (Evezők):''' ([[1912]]) A folyamat, melynek során az asszociatív utalásokat fokozatosan felváltották a letisztult színek és formák, legjobban ezen képei révén érthető meg. A kép jobb oldalán a vörös folt stilizált alakká, a vörös ívvel és hat fekete vonallal egységet alkotva azzá az evezőssé lényegül, akiről Kandinszkij kísérő magyarázatában szól. Az evezős csónak is gyakori motívum lesz képein.

* Vízözön improvizáció: (1913) Az egyik legszínesebb és legviharosabb kompozíciója. Rajta minden felismerhető részlet elveszik az emelkedő és süllyedő színek robbanásában. Csak a belső sarokban feltételezhető egy hegy. A hegy rendíthetetlenül áll az örvénylő háborgásban. Kandinszkijjal együtt mások is vallották, hogy a szellemi megújulás csak a legkeményebb erőfeszítések árán érhető el.

* '''Ábrándos improvizáció:''' ([[1913]]) Különféle színű alakzatok lebegnek örvénylő szárnyalással az elmosódott alapon elterülő kék központ körül. A kísérő „másodlagos hangok”, a lineáris szimbólumok és az elszórt grafikai elemek a szabadon alkalmazott színek tökéletesen függetlenített ellenpontjaként jelennek meg. A kompozíció egésze derűs, békés, nyoma sincs rajta az egyéb „improvizációk” görcsös feszültségének. Talán ez a kép mutatja meg legvilágosabban vibráló színeivel és expresszív jelképeivel, mit jelent a „zengő kozmosz” kifejezés Kandinszkij számára: szabadon komponált formák és színek eleven hálózata, minden tematikus asszociációtól mentesen a festmény nyitott terében.

* '''Hegyvidéki improvizáció:''' ([[1914]]) Elől egy bajor népviseletbe öltözött párt láthatunk a kis kikötőben a színek zuhatagának fogságában. A képet evezős csónakok teszik teljessé.

 

 

* '''Tanulmány a Kompozíció II.-höz:''' ([[1910]]) Az átmenetet mutatja az ábrázolások között. A vonalaknak is van ereje, kötetlen ellenpontozásokat alkalmaz. Ezek voltak az első képei egy bemutatkozó kiállításon, ilyen képei miatt drogosnak kiáltották ki. A képen még tisztán kivehetőek az alakok, a táj, a házak, és ismét felbukkan a ló és lovasa is. Kusza, zavarosnak tűnő elrendezésük, labilis dinamikájuk mintha a döntő lépés előtt álló Kandinszkij lelki állapotát tükrözné.

* '''Kompozíció II.:''' ([[1910]]) A kép elveszett a II. világháború folyamán. Ez volt Kandinszkij eddigi legnagyobb méretű és legjelentősebb műve.

* '''Kompozíció IV.:''' A háttérben lovascsata zajlik, egy harc érzetét jeleníti meg. Van szivárvány is.

* '''Kompozíció V.:''' ([[1911]]) Már pusztán a kép méretei is sejtetik engedni, hogy Kandinszkij számára ez a műve alapvető fontosságú volt. Az absztrakt formák közt csírájában még fellelhető a valóság képe. Egy várost ismerhetünk fel a kép felső régióiban, ismét másutt egy evezős csónakot három emberalakkal.

* '''Kompozíció VI.:''' ([[1913]]) Kandinszkij kiindulópontként a vízözönt jelöli meg, melyet már számos festményén megörökített. „Ennek a képnek két centruma van. Az egyik a bal oldali, a lágy, rózsaszínes árnyalatú, némiképp elmosódott központ vékony, kanyargós vonalakkal. A másik a jobb oldali (mely egy kicsit feljebb helyezkedik el) a gorombán kemény, diszharmonikus kék-vörös központ éles, erőteljes, megfontolt és meglehetősen rosszindulatú vonalakkal. Ám a két központ között helyezkedik el a harmadik (valamelyest közelebb a bal oldalihoz), mely csak később ismerhető fel, de ez tulajdonképpen a kép valódi központja. A rózsaszín és a fehér itt olyan elementáris tajtékzásba kezd, amit nem várnánk tőlük sem a vásznon, sem bármely más fiktív felületen. Mintha párafelhőktől övezve az űrbe ömlenének… A párában álló alak nincs sem közel, sem távol; épp csak van valahol. Ez a valahol a kép igazi központja, mely döntően meghatározza a kép hangulatát.”

* '''Tanulmány a Kompozíció VII.-hez:''' ([[1913]])

* '''Kompozíció VII.:''' ([[1913]]) A képen szereplő témák sokfélék és igen összetettek. Előkészítő tanulmányai elérik a 30 darabot. A főtéma olyan eszkatológikus képek köré csoportosul, mint a Vízözön, a Feltámadás vagy az Utolsó ítélet. A grafikailag gazdagon díszített központból robbanásszerűen áramlik szét az eszmék és ideák világa. Visszafogott, ködös árnyalatok lebegnek a csikorgó színkontrasztok között. Az egymást keresztező áramlatokból Kandinszkij a motívumok és formák „szimfóniáját” hozta létre „A művészet spirituális vonatkozásai” végső apoteózisaként.

* '''Kompozíció 1914-ből:''' Hatalmas tömegek, ködök, misztikus zuhatagok jelennek meg.

* '''Napsütötte ablak:''' ([[1910]])

* '''Lírai:''' ([[1911]]) A képen a ló és a lovas már-már monumentális méreteket ölt a háttérben szerényen meghúzódó táj előtt.

* '''A [[Der Blaue Reiter]]-almanach borítójának végső terve:''' ([[1911]]) A mondai lovag végső, teljes megtestesülése Szent György, a Sárkányölő. A harcos lovag végül is a Der Blaue Reiter-almanach borítóját ékesítette.

* '''Sárkányölő Szent György:''' ([[1911]]) Szakít a mesevilággal, de azért néha visszatér egy kicsit. A kihagyásos technika Delaunay hatását mutatja. Hat rá a bajor festészet síkra redukálása. A lovag a harc jelképe. A ló egy szent teremtmény, aki átvezeti a holtat a túlvilágba (Goya, Delacroix). A lovag figurája többnyire összekapcsolódik a heggyel, ami a feltörést szimbolizálja.

* '''Romantikus tájkép:''' ([[1911]]) Mozgásban oldódik fel a forma.

* '''Kép fekete ívvel:''' ([[1912]]) Ezen a képén egyik alapvető témáját a konfliktus és a harc motívumát fogalmazza meg, mely végigkíséri munkásságát a Bauhaus évein át egészen a kései alkotásokig. Szinesztikus színértékeket és olyan formákat használ, amelyek éppen azért hatnak a nézőre, mert még mindig objektív, a valóságot idéző ábrázolásokra emlékeztetnek. A kép az absztrakt formák érzelmektől áthatott világának példája. Három egymásnak fezsülő síkidom alkotja a kép drámai kompozícióját. A kép jobb alsó szélének irányából cinóbervörösben játszó alakzat nyomul a kép közepe felé. Sárgásfehértől narancsvörösig terjedő tónusokkal és erőteljes ecsetvonásokkal borított kék sziluett emelkedik ellentétes irányból. Lilásvörös korong kontúrjai szegülnek ellen a kéknek és a vörösnek a harmadik oldalról. Míg a két alsó formáció a kép széléhez kötődik, a felső forma kisebb festékfoltoktól övezve szabadon mozog a térben. A vörös és kék elegyítéséből származó lila szemlátomást enyhíteni igyekszik a feszültségtől terhes ellentéteket. A címadó ív több egyszerű görbületnél. Keretbe foglalja a három síkidomot és kihangsúlyozza a lila korong stabilizáló szerepét. A fekete ív valóságos energia-kitörésnek tűnik, az erőszakos harc színterének, ahol a vörösök állnak az egyik oldalon, a lépésben hátráló kékek a másikon.

* '''Harc:''' ([[1912]]) Viszálykodó színekből, az egyensúly hiányából építkezik. Az anyag és a szellem harca jelenik meg.

* '''Tájkép toronnyal:''' Utolsó etap az absztrakció felé. A felhőkön szecessziós körvonalakat alkalmaz. A robbanás előtti állapotot sugalmazza. Fauves-os színeket használ.

* '''Nő Moszkvában:''' ([[1912]]) A kép annak ellenére, hogy figurális ábrázolás, Kandinszkij absztrakt időszakában készült. Mme Blavatsky, a teozófia egyik terjesztője előtti hódolat ez a kép. Összesen három változatban készült el. Egy jól öltözött vörös hajú nőt látunk, aki a minoszi istennők pózában van. Jobb kezében fehér kutyát tart, bal kezében vörös rózsát. A figurát dicsfény veszi körül, kék aurája kisugárzik. A kék Kandinszkijnál a végtelenséget és a törvényszerűséget jelzi. A szív oldalán egy rózsaszínű gömb van. Jobb oldalán két darab háromszög forma, továbbá egy vakfolt. A háttérben egy szokásos moszkvai utcarészlet. Az ember az, aki a kozmosz energiáját használva csakrákon keresztül kapja az energiákat, az ember egyensúlyt teremt az anyagi és szellemi világ között, ez egy kiegyenlítő szerep. Az energiák a Napból származnak. Itt nem az ember fizikai testéről van szó, hanem annak túlvilági másáról.

 

 

* '''Az Apró örömök vázlata:''' ([[1913]])

* '''Apró örömök:''' ([[1913]])Csónak, hegy, tenger, Kandinszkij motívumai különféle változatokban tűnnek fel. Az evezős csónak a lovas motívumhoz hasonlóan a mozgás szimbóluma, de egyszersmind az elhagyatottságé, aminek az ember szükségszerűen ki van szolgáltatva. Tisztán kivehető a hegycsúcson egy város és talán település, továbbá a táj száguldó lovasokkal, árnyszerű alakok a hegy lábánál.

* '''Apró örömök II.:'''

* '''Kép fehér szegéllyel:''' ([[1913]]) A képet Kandinszkij alkotóereje teljében fejezte be 1913-ban, az I. világháború kitörése előtt. A vezérmotívum: [[Szent György]] és a sárkány. Szent György fehér dárdával jelenik meg. A sárkánnyal folytatott harc a szellem győzelme az anyagi világ felett. Nincs formai tisztaság és nincs játékosság. Kavargó, barokkos absztrakció ez. Az élet kábulata kerítette hatalmába. „Egyszerű, lényegretörő és letisztult technikával” fejezi ki a kép alapvető cselekményét, a „harcot feketén-fehéren”. A fehér vonal, a dárda, a sárkányra, a kép bal alsó sarkában terpeszkedő fekete figurára irányul. A fehér szegély körülöleli a kompozíciót és a kép lényegi részére irányítja a figyelmünket.

* '''Fekete vonások:''' ([[1913]]) Jó példa a kötetlenül hömpölygő színek és a közéjük ágyazott grafikai szimbólumok játékára.

* '''Tájkép templommal:''' ([[1913]]) „Lelkemben az atomhasadás olyan volt, mint az egész világ szétesése.” A színei egyre világosabbak lesznek. A szivárvány egy új kor szimbóluma.

* '''Vízözön:''' ([[1913]]) A háború előtt felerősödik az apokalipszis témája. Emelkedő, süllyedő ős óceánt látunk. Egyetlen szilárd pont a fekete hegy.

* '''Üvegtest és a hal:''' Erősebbek a lineáris eszközök, pszichikus akkordok.

* '''Fekete ég:''' Strukturált kompozíció. Hármas tagolású. Van egy alapréteg okker: ebben 3 felület, 3 kontinens éppen keletkezőben. A harmadik réteg önálló vonalrendszer, ami villámként cikázik, közöttük a legerőteljesebb egy fekete ív. A vörös folt solaris energia.

* '''Dilluvium:''' Őseredeti kozmikus erő ez. Természeti energiákat szabadít fel.

* '''Dilluvium II:''' Az őskáosz közepette egy sor anyagközi dolgot is megragad: párák, méhzümmögés. Festék = prima materia.

* '''Dilluvium III.:'''

 

 

* '''Moszkva I.:''' ([[1916]]) A kép szerkezeti struktúrája az Apró örömöket idézi. Lényeges különbség azonban, hogy a természeti környezet rajta sokemeletes épületek, hidak, kupolás templomok váltsák fel. Akárcsak a korábbi ''Színes élet''en Kandinszkij szemmel láthatólag itt is igyekszik az élet minden egyes területét érinteni, vallásos és világi témákat, a halált és a halál utáni életet egyaránt. A képen uralkodó reményteli, bizakodó hangulat élénken tükröződik a mesterkéletlen ragyogó színeken és a kép közepén látható fiatal páron. Kandinszkij stilisztikailag ismét közel kerül régi műveihez. A képet pszeudo-naturalista, legendai hangulatú háttér és a kontraszt hatású, ragyogó színekben pompázó gesztusok teszik jellegzetessé.

* '''Vörös ovális:''' ([[1920]]) A képen a sárga trapezoid alkotta központé a főszerep. Komplex, hatásában háromdimenziós kontúrja formavilágával a szuprematista műveket idézi. Ám Kandinszkij ezt az érdekes felületet gazdagon árnyalt zöld háttérbe helyezi, üdítően atmoszferikus teret hozva létre, éles ellentétben a szuprematista képek hideg sík felületeivel. A sárga alakzatra felépíti világosan tagolt pont-, folt-, vonal- és színszótárát, amit tanári pályafutása során a későbbiekben kitartóan elemez és továbbfejleszt majd.

* '''Fehér vonás:''' ([[1920]])

* '''Vörös folt II.:''' ([[1921]]) Hűvös kiegyensúlyozottság jellemzi. A címbéli vörös folt a kép lüktető központja, köré csoportosulnak a kép más részletei. A felület és a forma mellett a színek is létrehozzák a magul feszült izgalmát: míg a fehér többnyire a hegyes alakzatok színe, a piros leginkább a tömör, kerekded formák számára van fenntartva, a leheletnyi kékek csak a kisebb formákat díszítik és nem alkotnak valódi ellenpontot.

 

 

* '''Vázlat a B falhoz:''' ([[1922]]) A mű moszkvai életének utolsó emlékének tűnik és egyben erőfelmérése a rá váró feladatoknak. A fekete háttér és a tempera technikája mindenesetre a müncheni művekkel mutat szoros rokonságot.

* '''Apró világok III.:''' ([[1922]]) A sorozatban a színeket visszaszorította a sárga-vörös-kék triász határai közé, de forma terén új elemek igen változatos kombinációjával jelentkezett. Rostély- és sakktáblaminták, ék alakú formák, körök és félkörök váltogatják egymást.

* '''Apró világok VII:''' ([[1922]])

* '''Kompozíció VIII.:''' ([[1923]]) A mű geometriailag csupán néhány alapelemre korlátozódik. Kör, félkör, hegyesszög, tompaszög, egyenes és ív. Az uralkodó kör a kép bal felső sarkában trónol, körülötte színes környezetben pompázó körök alkotta alközpontok kavarognak. A körök és félkörök szabad lebegésének pályáját a sakktábla rácsozatához hasonló minták szelik át, de nem gátolják, nem törik meg a mozgás lendületét.

* '''Kis vörös álom:''' ([[1925]]) A kép bensőségesebb hangulatú, mint az előzők. Ezt a feleségének ajándékozta. A mű lényegi sajátosságai és független kompozíciós elemei az 1912-es Improvizáció 24-et elevenítik fel.

* '''Sárga-vörös-kék:''' ([[1925]]) A kép bal oldala világos és csillogó, festői és lineáris. A jobb oldalon a művészi eszmeiség. Ez sötétebb és nehezebb fajsúlyú. Meghatározó eleme a sötétkék kör és a kanyargó fekete vonal. Az „e világi” sárga jelenti a szilárd komolyságot, a „mennyei” kék pedig mintha a felső sarok felé sodródna. Ez a kontraszt, a színek és a formák e konstellációja erősen emlékeztet Kandinszkij korábbi vezérmotívumára: a lovag és a sárkány témájára. Most mindketten visszatérnek ebben a tökéletesen megformált alakzatban.

* '''Kékben:''' ([[1925]])

* '''Különféle körök:''' ([[1926]]) „A kört, amit mostanában oly gyakran használok, némelykor egyszerűen csak romantikusnak nevezem. És ez az eljövendő romantika valóban olyan mély, gyönyörűséges, sokatmondó és élvezetes, mint egy darab jég, melyben csöppnyi lángocska lobog. És minél kevésbé vesszük észre a jég mellett a lángot, annál rosszabb…” A sötétkék központi kört részben lefedi egy fekete kör, mintegy a napfogyatkozás érzéki hatását keltve. Körülöttük kisebb-nagyobb körök lebegnek sugárzó színekben úszva a sötétbarna háttérben.

* '''Emeletek:''' ([[1929]]) Tulajdonképpen egy ház szerkezetében különböző emeleteken helyet foglaló absztrakt entitásokat jelenít meg. Talán valamiféle gúnyos kommentár ez a Bauhausnak ahhoz az építészeti programjához, mely a lakóterületeket kis, egyforma helyiségekre osztotta.

* '''Szeszély:''' ([[1930]]) A [[Bauhaus]] utolsó éveiben Kandinszkij művei ismét derűsebbek. Vidám, mondhatni mókás hangulatukkal már a késői párizsi műveket előlegezik meg. Ilyen hangulatot sugároz ez a kép is, a maga talányos bárka-űrhajó asszociációival, egyiptomi hieroglifával és Klee-t idéző álomszerű formanyelvével.

 

 

* '''Szelíd emelkedés:''' ([[1934]]) A színfelhőből a színek harsányan daloló játéka kel életre rendkívül finom, szellemes formákban.

* '''Kompozíció IX:''' ([[1936]])

* '''Uralkodó ív:''' ([[1936]]) Kandinszkij műalkotásainak változatlan komplexitását láthatjuk ezen a képen, a képzelet és sokrétűség e tűzijátékot idéző látványosságában. Az élővilágból vett és szimbolikus formák egész sora söpör végig az egykor oly hűvös nyugalommal megszerkesztett körökön. Közülük néhány egyfajta képes felirattá áll össze, egy képen belüli képpé.

* '''Bonyolult-egyszerű:''' ([[1939]]) A felhős, sokszínű alapon pezsdítő hatást keltenek és alapvetően önálló életet élnek ezek a színből és formából teremtett lények.

* '''Színpompás együttes:''' ([[1938]]) A korábban alkotójuk által oly nagy szigorral kezelt mértani formák és kompozíciós szerkezetek dolga igencsak nehézzé válik, ha állni akarják a sarat a mitikus lények áradatával szemben.

* '''Kompozíció X.:''' ([[1939]]) A fekete háttér újra előkerül a világháború kitörése előtt készült utolsó nagyszabású kompozícióján. Mitikus, látomásszerű képi világ jön itt létre, szín- és formagazdagságában nyomát sem fedezhetjük fel a fenyegető háborús konfliktusnak.

* '''A kör körül:''' ([[1940]])

* '''Égszínkék:''' ([[1940]]) Az égszínkék háttér előtt színes formák és kontúrok sokaságát látjuk lebegni, mintha mikroszkópon szemlélnénk egy ismeretlen világot. „A dolgok elrejtőzött lelkének megpillantását akár puszta szemmel, akár mikroszkópon vagy teleszkópon át ömlik a szemünkbe, belső látásnak nevezem. Ez a pillantás áthatol a kemény burkon, a külső formán, a dolgok belsejébe lép, és lehetővé teszi, hogy összes érzékeinkkel felfogjuk azok belső lüktetését.”

* '''Cím nélkül:''' ([[1941]]) Késői művei nem árulkodnak nagyobb letisztultságról vagy öregkori bölcsességről. Csillámló színekkel megfogalmazott szelíd geometriai formák és Biomorfikus levezetések élénkítik meg az egyszínű felületeket. Az egymást határoló színek bizarr kontúrjai úgy ragyognak a fekete háttérben, mint Moszkva kupolái, templomtornyai az esti fényben. A kör vörös középpontját övező kompozíció olyan boszorkányosan fantasztikus, majdhogynem zenei hatású, mintha Kandinszkij honfitársának, [[Igor Stravinsky|Sztravinszkijnak]] a muzsikáját akarta volna a színek segítségével interpretálni.

* '''Kordába tört lendület:''' ([[1944]]) A temperált színhatásoktól eltekintve, ez a kép éppoly kevéssé árulkodik a külső és belső fenyegetettségről, mint bármely más képe a háború éveiből.

 

=== Felhasznált irodalom ===

* [[Hajo Düchting]]: Vaszilij Kandinszkij, forradalom a festészetben, Benedikt Taschen, [[1992]], [[Köln]]

 

===További információk===

{{Nemzetközi katalógusok}}

{{Portál|Művészet}}

{{DEFAULTSORT:Kandinszkij Vaszilijvasziljevic~s}}

[[Kategória:Orosz festők]]