„Kállay Miklós (politikus)” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
60. sor:
Kállay úgy gondolta, hogy a kinevezése körüli esetleges gyanakvást azzal altathatja el legjobban, ha a Bárdossy-kormányt egy az egyben átveszi, pusztán annyi személyi változtatást eszközölt, hogy eleinte a külügyminiszteri tárcát is magánál tartotta (a németek [[Sztójay Döme|Sztójay Dömét]] vagy Bárdossy Lászlót látták volna szívesen a poszton). A saját helyzete ezzel tovább nehezült, mivel a miniszterei közül alig pár ember akadt, akiben megbízhatott. Elsősorban [[Keresztes-Fischer Ferenc]] belügyminiszter, továbbá [[Bánffy Dániel (miniszter)|Bánffy Dániel]] földművelésügyi miniszter és [[Ghyczy Jenő]] (aki külügyminiszterként Kállayt váltotta) támogatták idővel egyre kockázatosabb politikáját, másfelől viszont olyanok is ültek a kabinetben, akik nem pusztán németbarátok voltak (ahogy a többség), hanem gyakorlatilag náci kémeknek bizonyultak. [[Reményi-Schneller Lajos]] pénzügyminiszter és [[Bartha Károly (katona)|Bartha Károly]] honvédelmi miniszter rendszeresen tájékoztatták [[Berlin]]t, hogy mi történik, mi hangzik el a minisztertanácsi üléseken. Kállay protokolláris bemutatkozó látogatása több mint három hónapot késett [[Adolf Hitler|Hitler]]nél, a németek különféle ürügyekkel halogatták a magyar kormányfő fogadását (ezek között szerepelt például [[Joachim von Ribbentrop|Ribbentrop]] elhúzódó fogászati kezelése), így bátran állíthatjuk, hogy már a kezdetek kezdetétől nagyfokú bizalmatlanság lengte körül Berlinben Kállay Miklós személyét.
Kállay tehát fokozatosan feladta elődje, Bárdossy [[tengelyhatalmak]] felé irányuló vonalát, arra számítva, hogy a győzelem az angolszász szövetségeseké lesz, titkos tárgyalásokat kezdeményezett velük. Először [[Törökország]]ban történtek béketapogatózások, majd [[Stockholm]]ban, [[Bern]]ben és [[Lisszabon]]ban is aktívvá vált a magyar [[diplomácia]]. Lisszabonban a magyarok az emigráns lengyel kormány katonai attaséján keresztül léptek félhivatalos érintkezésbe az angolszászokkal, majd később az amerikaiakkal is. Rendkívül megnehezítette a helyzetet, hogy Hitler mindeközben folyamatos követelésekkel lépett fel, amelyek három területre terjedtek ki: a [[2. magyar hadsereg]] kiegészítésére, vagyis újabb magyar katonai alakulatok frontra küldésére, a [[Harmadik Birodalom]]ba irányuló magyar szállítások (elsősorban gabona-szállítások) mennyiségének növelésére, és nem utolsósorban a magyarországi "zsidókérdés mielőbbi megoldására". Kállay mindhárom területen ellenállt a nyomásnak, a magyar gazdaság helyzetét a valóságosnál sokkal sötétebbre festette a németek előtt, ragaszkodott hozzá, hogy nem képes az ország újabb alakulatok felfegyverzésére és ellátmányozására, a zsidók esetében pedig magyar sajátosságokra, keresztényi humanitásra és a zsidók társadalomban betöltött nélkülözhetetlen szerepére hivatkozva utasította vissza mind a [[Kitelepítés|deportálás]]ok, mind a [[sárga csillag]] viselésének gondolatát. A nyílt konfrontáció elkerülésének szándékával azonban jóváhagyta, hogy az [[
[[Fájl:Bethlen & Kállay 1940s.jpg|thumb|right|Kállay és [[Bethlen István (politikus)|Bethlen István]] a plenáris ülés szünetében, 1940-es évek]]
| |||