„Ottinger Ferenc” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
13. sor:
Jellasics fellépése a magyar csapatok vezéreit emiatt igen kényes helyzetbe hozta: mint a magyar királyi hadsereg tisztjeinek joguk és kötelességük lett volna felvenni a harcot, ezt tulajdonképpen a császári csapatok ellen kellett volna megvívni, de mindegyiküket kötötte az Ausztria császárnak, a ''Kaisernek'' letett katonai eskü, melyet semmilyen körülmények között sem szeghettek meg. Különféle megoldásokat választottak. A magyar származású, de császári érzelmű Ottinger Ferenc vezérőrnagy visszavonulót fújt, majd átállt Jellasics táborába.
 
Ezután – a császáriak oldalán – a szabadságharc ellen vívott számos csatában részt vett. [[1848]]. [[december 28.|december 28-án]] a [[bábolnai ütközet]]ben győzött a feldunai hadsereg [[Görgey Kornél]] által vezetett utóvédje ellen. A [[móri csata|móri csatát]] (1848. [[december 30.]]) az ő egységének rohama döntötte el a császáriak javára. [[1849]]. [[január 22.|január 22-én]] [[Szolnok]]nál csatát vesztett [[Perczel Mór]] ellen. A [[kátyi ütközet]]ben ([[1849]]. [[június 7.]]) merész támadásával megsemmisítette a 8. honvédzászlóaljat. Ezért[[1849]]. a[[július tettéért29.]]-én megkapta a [[Katonai Mária Terézia-rend]] keresztjétlovagkeresztjét és a vele járó [[nemesség]]et; ésezt követően [[báró1851]]i. [[február 27.]]-én az osztrák bárói címet, amely örökölhető volt.
 
A háború után altábornagyi rangban hadosztályparancsnok volt. [[1866]]-ban vonult nyugalomba, mint lovassági tábornok.