„V. Károly német-római császár” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a format |
|||
45. sor:
[[Fájl:Tizian 081.jpg|bélyegkép|250px|V. Károly [[Tiziano]] festményén]]
[[Fájl:Famien Strada Histoire CharlesV MG 8879-ppn087811480T1pag008.tif|thumb|V. Károly német-római császár]]
'''Habsburg Károly''' ([[Gent]], [[1500]]. [[február 24.]] – [[Yuste]], [[1558]]. [[szeptember 21.]]) '''I. Károly''' néven (1516–1556) [[Spanyolország
Uralkodása alatt érte a [[Habsburg Birodalom]] legnagyobb kiterjedését, innen eredt a mondás, hogy ''„birodalmában sohasem nyugszik le a Nap.”''
52. sor:
== 1500–1516 ==
[[I. Fülöp kasztíliai király|Szép Fülöp]] és [[II. Johanna kasztíliai királynő|Őrült Johanna]] fia volt. Anyai nagyszülei [[II. Ferdinánd aragóniai király]] és [[I. Izabella kasztíliai királynő]] voltak, akiknek a házassága egyesítette első ízben Spanyolországot, és akik kiűzték a mórokat és a zsidókat Spanyolországból. Apai nagyszülei [[I. Miksa német-római császár]] és [[I. Mária burgundi hercegnő|Burgundi Mária]] voltak. Nagynénje volt [[Aragóniai Katalin]], [[VIII. Henrik angol király]] első felesége.
A flamand [[Gent]] városban született. [[1517]]-ig nagynénje, [[Habsburg Margit savoyai hercegné|Margit főhercegnő]] nevelte [[Mechelen (Belgium)|Mechelenben]]. A [[Burgundia|burgundi]] udvar lovagi kultúrájában nőtt föl, fiatalkorában a [[németalföld]]i kultúra volt rá hatással. Anyanyelve a francia és a flamand volt, később megtanult spanyolul és valamennyire németül is. Fiatalkorában többször ellátogatott [[Párizs]]ba, amely akkor Nyugat-Európa legnagyobb városa volt. Fiatalkorában Wilhelm von Croy és Adriaan Dedel [[Utrecht]] püspöke volt a nevelője, aki elkísérte őt [[Spanyolország]]ba is, majd Károly itáliai háborúi idején pápává is választatta, [[VI. Adorján pápa|VI. Adorján]] néven. 1515-ben Károly nagykorú lett, így átvette Burgundia kormányzását.
== 1516–1529 ==
[[II. Ferdinánd aragóniai király|Nagyapja]] 1516-os halála után Károlyra szállt a [[kasztília]]i és [[aragónia]]i trón, amihez ekkoriban már a [[Nápolyi Királyság]] is hozzátartozott. Miután a [[noyoni békeszerződés|noyoni egyezményben]] Károly elismertette Ferenc királlyal Burgundia és Nápoly hovatartozását, hazatért örökségét átvenni. A spanyolul nem tudó ifjú királyt ellenségesen fogadták a spanyol rendek, és ezen a helyzeten csak rontott, hogy flamand tanácsadók vették körül, köztük nevelője és atyai jóbarátja, [[Guillaume de Croÿ]] gróf. Kasztíliában csak anyja társuralkodójaként fogadták el, annak haláláig, 1555-ig, mert a hivatalos verzió szerint Johanna mentális betegségben szenvedett, és képtelen volt az önálló uralkodásra, ezért [[Tordesillas]]ban a világtól elzárva tartották. Aragóniában azzal a feltétellel ismerték el királynak, hogy elfogadja az aragón törvényeket és szokásokat. Ezek közül a legfontosabb, hogy az aragón adókat nem használhatta fel külföldön. Ezért Károly ezek után főképp Kasztíliára támaszkodott. Noha Spanyolország lett a birodalmának a magja, soha nem asszimilálódott teljesen és különösen uralkodásának kezdetén idegennek tekintették. A [[cortes]]-szel (spanyol rendekkel) már 1517-ben összetűzésbe került, mikor azok követelték az adók csökkentését, és a flamand tanácsosok eltávolítását, amit Károly természetesen nem teljesített. Ezek után a gyűlés csak nagy nehézségek árán szavazta a pénzt 1519-ben a császárrá választása érdekében.
1519. január 12-én meghalt Károly nagyapja, [[I. Miksa német-római császár|I. (Habsburg) Miksa német-római császár]], ezért császárválasztásra került sor. A német választófejedelmek drágán szabták meg voksaik árát. Károlynak szerény ellenfele akadt [[III. Frigyes szász választófejedelem|Bölcs Frigyes]] szász választófejedelem, [[II. Lajos magyar király|II. Lajos]] [[Magyarország uralkodóinak listája|magyar király]] és [[VIII. Henrik angol király]], és egy veszélyes ellenfele, [[I. Ferenc francia király]] személyében. A hatalmas összeget végül Károlynak sikerült előteremtenie egyrészt spanyol pénzből, másrészt a Fuggerek és Welserek kölcsönéből. Azonban így is hatalmas engedményeket kellett tennie a német fejedelmeknek: kötelezte rá magát, hogy a rendek nélkül fontos döntést nem hoz, idegenekkel nem töltet be hivatalt a birodalomban, és birodalmi csapatokat a birodalom határain kívül nem vet be. A császári cím azonban nem érte meg Károlynak a befektetett pénzt: rögtön a nyakába zúdultak a kor égető problémái. Először a reformáció terjedése, aztán a birodalmi nemesek, majd a parasztság felkelése. 1521-ben ráadásul a franciákkal kiújult az [[Itáliai háború (1521–26)|itáliai háború]].
67. sor:
1522-ben Károly a [[Rodosz (sziget)|Rodoszról]] elűzött [[Máltai lovagrend|johannitáknak]] ajándékozta [[Málta]] szigetét, amit 1530-ban foglaltak el.
Itáliából visszahajózott Spanyolországba, hogy ottani uralmát stabilizálja, és csak 7 évvel később, 1530-ban tért vissza a birodalomba. Eközben Németországban [[Franz von Sickingen]] vezetésével kitört a [[birodalmi nemesek felkelése]], amit a tartományurak és a [[Sváb Szövetség]] 1523-ban levertek.
[[1524]]-ben újabb felkelés a német [[Német parasztháború|parasztháború]] robbant ki, amelyet a fejedelmek különböző engedmények után [[1526]]-ban, óriási vérengzések árán<ref>Egyes becslések szerint 300 000 paraszt állt fegyverben ekkor, és 100 000 fő volt az áldozatok száma.</ref> tudtak leverni.<ref>[http://mek.oszk.hu/01500/01560/html/01.htm Dr. Drábik János: A kamatkapitalizmus és a szervezett pénzhatalom]: „A parasztok, nemesek és értelmiségiek körében egyre nőtt az elégedetlenség az augsburgi Fuggerek ellen. A »fuggern« (fuggerelni) szó szinonimája volt a csalásnak. A kitört parasztlázadás egyaránt irányult a felső arisztokrácia és az árakat manipuláló - mesterséges áruhiányt előidéző és monopolhelyzetet kialakító - spekulánsok ellen. A parasztlázadás vezetői ekkor még nem látták át teljesen milyen szoros az összefüggés a kamatozó pénztőke és a hatalom között, valamint a monopolisták és a császár között. Követeléseik között utolsóként mégis megfogalmazzák a Fuggerek, a Welserek, és a Höchstetterek eltávolítását, és az üzleti tőke felső határának a rögzítését. Érthető, hogy a nagytőke minden eszközt megmozgatott, hogy a lakosságot elnyomja, és a kamatmechanizmussal működtetett kizsákmányoló rendszert fenntartsa.”</ref>
74. sor:
== A Cognaci liga és a Sacco di Roma ==
[[I. Ferenc francia király|I. Ferenc]] hazatérve kijelentette, hogy a békét kényszer alatt kötötte meg, és esze ágában sincs betartani. 1526-ban a [[VII. Kelemen pápa|pápát]], az angolokat, [[Milánó]]t, [[Firenze|Firenzét]] és az [[Oszmán Birodalom|oszmánokat]] is bevonva létrehozta a [[cognaci liga|cognaci ligát]] a [[Habsburg-ház|Habsburgok]], és szövetségeseik ellen. 1526-ban így ismét [[A cognaci liga háborúja|kiújult a háború]]. Az újdonság immár az volt, hogy a legkeresztényibbnek mondott király (a francia király) és a [[VII. Kelemen pápa|pápa]] is az oszmánok szövetségeseiként léptek fel. A háborúban megmutatkozott, hogy a Habsburgok Itáliában egyértelműen előnyben vannak. A franciák ugyan betörtek [[Lombardia|Lombardiába]], de tovább nem jutottak, szövetségeseik pedig folyamatosan elpártoltak mellőlük.
[[1527]]. [[május 6.|május 6-án]] Károly hadai, akik nem kaptak zsoldot, betörtek [[Róma|Rómába]], és azt hónapokon át fosztogatták, óriási rombolást végezve. Az esemény [[Sacco di Roma]] néven híresült el. A pápai testőrgárdát lemészárolták, maga [[VII. Kelemen pápa]] csak súlyos váltságdíj fizetésével válthatta meg életét. A császáriak fogságába került, ahonnan (őreit megvesztegetve) hat hónap után sikerült megszöknie. Ennek hatására VII. Kelemen, szakítva eddigi franciabarát politikájával, Károly mellé állt. Végül a végső fordulatot 1528-ban [[Andrea Doria]] [[genova]]i admirális átállása jelentette Károly pártjára. Ferenc király hadai lassan kiszorultak Itáliából, így ismét vereséget szenvedett. 1529-ben megkötötték a [[cambrai-i békeszerződés|cambrai-i békét]] (a „hölgyek békéjét”), amelyben Ferenc ismét lemondott itáliai, burgundiai, flandriai birtokairól, és 2 millió arany váltságdíj fejében hazaengedték fiait Madridból. [[1530]]. [[február 24.|február 24-én]] a „megbékített” VII. Kelemen pápa [[Bologna|Bolognában]] császárrá koronázta Károlyt.
81. sor:
A Habsburg birodalom számára 1526. fontos esztendő volt. Egyrészt Károly először tudta megszerezni Itáliát és Burgundiát a franciáktól a [[Madridi békeszerződés (1526)|madridi békeszerződés]]ben. Másrészt keleten [[I. Szulejmán oszmán szultán|Szulejmán szultán]] hadai [[mohácsi csata|Mohácsnál]] vereséget mértek [[II. Lajos magyar király|II. Lajos]] magyar és cseh királyra, és a [[Habsburg–Jagelló házassági szerződés]] alapján országai Károly öccsére, [[I. Ferdinánd magyar király|I. Ferdinándra]] szálltak. Ettől kezdve a Habsburgok folyamatosan kétfrontos (olykor háromfrontos) háborút vívtak keleten az [[Oszmán Birodalom]] és az erdélyi fejedelmek ellen, nyugaton, a Rajnánál és délen, Itáliában a franciák ellen, északon pedig a protestáns fejedelmekkel szemben.
1529-ben a [[cambrai-i békeszerződés|cambrai-i béke]] azért köttetett meg ilyen gyorsan, mert Károlynak fülébe jutott az a hír, hogy a [[Oszmán Birodalom|török haderő]] [[Bécs]]et vette célba. Szulejmán végül [[Bécs ostroma (1529)|nem tudta bevenni Bécset]], a török ostromló haderő dolgavégezetlenül vonult haza. Miután Károly feje felül elhárult a török és francia támadás veszélye, és sikeresen „rendet tett” Spanyolországban és Itáliában, Károly teljes erejével a [[reformáció|protestáns]] kérdéssel foglalkozhatott. A protestantizmust Károly azért tekintette veszélyesnek, mert a lovagok és parasztok felkelésének leverése után a reformáció már nem vallásos népmozgalom volt, hanem birodalmi fejedelmek által irányított politikai mozgalommá vált.
1529-ben a második speyeri birodalmi gyűlés megtiltotta a [[Evangélikus kereszténység|lutheránus tanok]] további terjesztését. Erre válaszul 1530-ban Hesseni Fülöp vezetésével összegyűltek a protestáns fejedelmek, akik ez ellen tiltakoztak (protestáltak = protestánsok). 1530-ban Károly – a bolognai koronázás után – személyesen is visszatért birodalmába. Az augsburgi birodalmi gyűlésen a katolikus és protestáns fejedelmeken kívül maga Károly is megjelent, a reformáció támogatói és ellenzői vitában csaptak össze. A híres humanista [[Philipp Melanchthon]], [[Luther Márton|Luther]] barátja írásba foglalta a protestánsok hitvallását, és ezt a gyűlésen fel is olvasta. A ''Confessio Augustana'' ([[Ágostai hitvallás]]) békülő jellegű irat volt, és sok lényeges, ám vitatott kérdés felett átsiklott. V. Károly ennek ellenére kiállt a [[római katolikus egyház|katolikus egyház]] mellett. Erre válaszul 1531-ben a protestáns fejedelmek létrehozták a [[schmalkaldeni szövetség]]et, melybe az abszolút katolikus [[Bajor Választófejedelemség|Bajorország]] is belépett.
Károly közben belpolitikai intézkedésekkel is megpróbálta egységesíteni a birodalmat. Ennek egyik maradandó gyümölcse a ''Constitution Criminalis Carolina'', (1532) Károly törvénykönyve, amellyel megpróbálta egységesíteni a törvénykezést. Ezt azonban csak azokban a tartományokban vezették be, ahol a rendek engedélyezték, de sok helyen a 19. századig fennmaradt.
Károly nem tudott rögtön fellépni a szövetség ellen, mivel 1532-ben a török újra célba vette Bécset. Károly kompromisszumot kötött a fejedelmekkel, és júliusban megkötötték a [[nürnbergi vallásbéke|nürnbergi vallásbékét]]. Ennek értelmében amennyiben a protestáns fejedelmek támogatják Károlyt a török elleni harcban, szabadon gyakorolhatják a vallásukat, és tartományúri hatalmat kapnak. A rendek ezért {{szám|100000|zsoldost}} szavaztak meg Károlynak. Ezeket viszont nem tudta hathatósan bevetni, mivel a választási hitlevél értelmében birodalmi csapatokat nem vihetett a birodalom határán kívülre, a török csapatok viszont nem mertek megütközni a császáriakkal. Így a birodalmiak [[Bécsújhely]]nél, a törökök pedig [[Kőszegi vár|Kőszeg]] alatt várták be a telet. A török háború ezzel még nem ért véget, [[I. Szulejmán oszmán szultán|Szulejmán]] – (természetesen [[I. Ferenc francia király|I. Ferenc király]] beleegyezésével) – saját észak-afrikai vazallusát, [[Hajreddin Barbarossa|Hajreddin (Kair ad-Din) Barbarossa]] kalózvezért utasította [[Spanyolország]] megtámadására. A kalózvezér már az első itáliai háborúban is a franciákat támogatta. Hajreddin 1534-ben bevette a spanyol védelem alatt álló [[Tunisz]]t és [[Bizerta|Bizertát]]. Ez ismét elvonta V. Károly figyelmét a német protestánsokról. 1535-ben a császár expedíciós hadjáratot indított Észak-Afrikába, és flottája 1536-ban sikeresen bevette [[Tunisz]]t. A kalózok 3 évvel később azonban visszafoglalták a várost.
121. sor:
== Uralkodása ==
Habsburg V. Károly 1516-ban örökölte a spanyol trónt. 1519-ben német–római császárrá választották. Hatalmas területek ura lett (országában sosem nyugodott le a nap). A spanyol trónhoz hozzátartozott ekkoriban az újvilág nagy része és a Nápoly-Szicíliai kettős királyság is. A spanyol uralkodó ezenkívül magánvagyonként, a spanyol koronától függetlenül rendelkezett Burgundiával és Flandriával is.
Az amerikai kontinensről befolyó nemesfém révén hatalmas vagyon halmozódott fel a kincstárban. Ennek ellenére az ország gazdaságilag az [[államcsőd]] felé haladt. A hazai áruk értéke magasabb volt, mint a más európai áruké, ami lehetetlenné tette az exportot. A [[posztó]] kivételével minden termékből, még búzából is importra volt szükség. A beáramló tömérdek nemesfém hatására a pénz igen sokat vesztett értékéből (inflálódott), ami csak felnagyította az egyébként általános európai árforradalmat. Ez még inkább sújtotta a gazdaságot. A nemesfémek egy részét tovább küldték Flandriába, ahol iparcikkeket kaptak cserébe.
Ezt sokan Károly és Fülöp uralkodói rövidlátásának és hozzá nem értésének tulajdonítják, azonban fontos körülmény, hogy Flandria és Burgundia is az ő egyik országuk volt, és mivel gazdaságilag fejlettebb volt (a legfejlettebb a világon ekkoriban), teljesen logikus lépés volt azt fejleszteni az elmaradott Spanyolországgal szemben. Emellett a befolyó nemesfémet nagyrészt felemésztette a hadsereg, és az uralkodói építkezések. Spanyolország rendelkezett a legnagyobb zsoldoshadsereggel Európában. Így politikai befolyása is igen nagy volt. Túlzás nélkül lehet álltani, hogy a világ egyik legnagyobb hatalmú uralkodója volt, ha nem a leghatalmasabb, akivel csak az oszmán Szulejmán szultán vetélkedhetett. Az ellene szerveződő koalíció, és a kor konfliktusai azonban ellehetetlenítették, és 1556-ban megfáradva mondott le trónjairól öccse és fia javára.
| |||