„Nagy Szent Vazul” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Az korostor javítva A kolostor-ra
37. sor:
{{idézet 2|Sok időt pazaroltam el bolondságokra, hiábavaló munkával töltöttem el ifjúságomnak csaknem egész idejét, és oly bölcsességnek szenteltem, melyet Isten bolondsággá tett, mígnem egy napon, mintha mély álomból ébredtem volna fel, megpillantottam az evangélium igazságának csodálatos fényességét, és felismertem, hogy a világ fejedelmeinek – kik immár semmivé lettek – bölcsessége hasznavehetetlen. Bő könnyeket ontottam nyomorult életem felett, és vezetésért könyörögtem, hogy az istenfélelem iskolájába bevezetést nyerjek.}}
 
Miután visszatért a [[zarándoklat]]ról, nővérének [[ifj. Szent Makréna|Szent Makrénának]] támogatásával a család birtokra vonult és nővérével valamint néhány barátjával együtt [[355]] körül kolostort alapított. AzA korostorkolostor életében újdonság volt, hogy nem csak az aszkézist, az imádságot és a fizikai munkát hanem a [[Biblia]] intenzív tanulmányozását is a rendszeres elfoglaltsággá tették.
Összességében 5 évet töltött ebben a közösségben, de ennek az 5 évnek a hatása a mai napig érezhető, hiszen az a szerzetesi szabályzat amit ekkor fogalmazott meg a mai napig érvényben van az [[ortodox kereszténység|ortodox]] [[kolostor]]okban és [[Nursiai Szent Benedek|Szent Benedekre]] is nagy hatással volt, elemei megtalálhatóak a bencés rend szabályai között.