„Vukovári csata” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló |
a →Szerb reakciók: AkH11-295 |
||
238. sor:
{{idézet|Nem tudok örülni a vukovári győzelemnek, amelyet annyira diadalmasan ünnepel a háborús propagandától lerészegült Szerbia. Nem tudok, nem sértem meg az áldozatokat, a több ezer halottat, minden túlélő fájdalmát és szerencsétlenségét. Ez a horvát és szerb őrültség Hirosimája. Ebben az államban mindenki, a szerbek is, de legfőképpen a horvátok, a legnagyobb szégyent és bukást hozta össze.<ref>{{harvnb|Thomas|1999|page=108}}</ref>}}
1991. december végén, mindössze egy hónappal a győzelmet követően, közvélemény-kutatások azt állapították meg, hogy a lakosság 64%-a szeretné a háború befejezését, és csak 27% van a folytatás mellett. Milošević és más vezető szerbek a folytatás mellett döntöttek, mivel látták, hogy politikailag lehetetlen több sorkatonát toboroznia a horvátok ellen. A dezertálások folytatódtak, a jól motivált és egyre jobban felszerelt Horvát Néphadsereget egyre nehezebb volt ellensúlyozni. 1991 végére szerb politikusok és a JNA vezetői már a mellett voltak, hogy a harc folytatásában ellenérdekeltek lennének. Boszniában is konfliktus közeledett, a Horvátországban lekötött erőforrásokat inkább oda szánták.<ref>{{harvnb|Cigar|1996|pages=40–42}}</ref>
Habár a csatát a nyilvánosság diadalként láthatta, a színfalak mögött mélyen érintette a JNA karakterét és vezetését. A hadsereg vezetői rájöttek, hogy túlbecsülték a városi célpontok elleni képességüket. A közép-horvátországi [[Gospić]] a JJA stratégiai célja volt, de már „második Vukovárként” emlegethették. A hadsereg „szerbesítése” felgyorsult, 1991 végére már nagyjából 90% volt a szerbek aránya. Korábbi kommunista, jugoszláv arculata eltűnt, az új tisztek „egymás, az egység, a hadsereg és a haza – Szerbia és Montenegró – szeretetét” tartották fontosnak. A JNA kudarca lehetővé tette a szerb kormánynak, hogy kiterjessze a hadseregre is befolyását, a vezetőségben tisztogatások zajlottak, Milošević-párti nacionalisták kerültek be. A csata után Veljko Kadijević tábornoknak is le kellett szerelnie „egészségügyi okok” miatt, 1992 elején másik 38 tábornokot és egyéb tisztet is visszavonulásra kényszerítettek, többjüket perbe vonták hozzá nem értés és árulás miatt.<ref>{{harvnb|Cigar|1996|page=79}}</ref>
| |||