„Bastards” változatai közötti eltérés

A lemez producere Howard Benson volt, aki aztán további három Motörhead-album munkálataiban is részt vett. A dalok többsége az [[1980-as évek]] klasszikus Motörheadjét idézi, kivétel a komoly témákat feszegető akusztikus "Don't'Don’t Let Daddy Kiss Me"'' és "''Lost in the Ozone",'' melyek az együttes előző két albumán megismert lírai oldalt képviselik.

{{idézet 2|''Ott van a "Don't»Don’t Let Daddy Kiss Me"« (magyarul »Ne hagyd aput, hogy megcsókoljon!«), ami egy gyermekmegrontásról szóló nóta. Azt egyedül írtam és három évig a zsebemben hordtam. Mindenkinek felajánlottam -– Lita Fordnak és Joan Jettnek is -–, mert úgy gondoltam, hogy ezt egy lánynak kell énekelni, de senki nem vitte el. Úgyhogy végül én magam énekeltem fel.''|Lemmy}}

A "''Born to Raise Hell"'' dalt eredetileg [[Clive Barker]] ''Hellraiser III: Hell on Earth'' című horror-filmjéhezhorrorfilmjéhez vették fel, majd 1994-ben az ''Airheads'' (magyarul ''Pancserock)'') mozifilm zenéjeként is felbukkant, ahol Lemmy mellett már a [[rap]]per [[Ice-T]] és az [[Ugly Kid Joe]] zenekar énekese, Whitfield Crane is szerepelt benne.<ref>{{youtube|8VXy4Z6IkWQ|Motorhead - Born to Raise Hell}}</ref> A lemezen szereplő változatot Lemmy egyedül énekli.

1993-ban a WTG/Epic kiadótól történt dicstelen távozás után a ''Bastards'' albumra a ZYX Music nevű [[Németország|német]] [[dance]] kiadóval kötött szerződést a Motörhead, és ez a lépés eladási szempontból meg is pecsételte a lemez sorsát. A terjesztés szinte egyedül [[Németország]]ban működött rendesen (amely a Motörhead mindmáig legerősebb bázisa), de a világ többi részén jóideigjó ideig gyakorlatilag beszerezhetetlen volt az album.

Az album 2001-es újrakiadására bónuszként felkerült a "Jumpin'„Jumpin’ Jack Flash"Flash” [[Rolling Stones]] -dal egy felejthető feldolgozása, melyet a 2000-ben megjelent ''[[We Are Motörhead]]'' album idején rögzítettek.