„Paul Sabatier” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
KasparBot (vitalap | szerkesztései)
embed {{Nemzetközi katalógusok}} with Wikidata information
32. sor:
Paul Sabatier 1854. november 5-én született a dél-franciaországi Carcassonne-ban. Elemi és középiskoláit szülővárosában és [[Toulouse]]-ban végezte, majd az [[École normale supérieure]]-on tanult. 1877-ben évfolyamelsőként kapott diplomát a fizikai tudományokból. Egy darabig a [[nîmes]]-i gimnáziumban tanított, majd 1878-ban [[Marcellin Berthelot]], a neves vegyész meghívta párizsi laboratóriumába. Itteni kísérleti munkája alapján 1880-ban a [[Collège de France]]-ban megszerezte doktorátusát. Egy évig a [[bordeaux]]-i, utána pedig a [[Toulouse-i Egyetem|Toulouse-i Egyetemen]] tanított; utóbbin 1884-ben, mikor betöltötte a poszthoz minimálisan szükséges harmincéves kort, megkapta a kémiai részleg vezetését.
 
1905-ben ő lett a természettudományi tanszék dékánja; ezt a pozíciót egészen 1926-ig betöltötte. 1907-ben Sabatier-nek felajánlottak egy professzori katedrát a párizsi [[Sorbonne]]-on és a CollégeCollège de France-on is (utóbbi Berthelot megüresedő helye volt). Bár tisztában volt azzal, hogy ha tagja akar lenni az Akadémiának, akkor Párizsban kell laknia, mégis inkább Toulouse-ban maradt. 1913-ban az Akadémia létrehozott hat pozíciót a vidéki tudósok számára is és az egyiket Sabatier kapta meg. Elérte, hogy az egyetemen vezessék be a vegyészmérnöki, villamosmérnöki és agrármérnöki oktatást. Személyes példamutatásával és adminisztratív úton is azt igyekezett elérni, hogy a francia felsőoktatás és tudományos élet ne csak Párizsban koncentrálódjék.
 
==Tudományos munkássága==
Sabatier Berthelot laboratóriumában kezdte kutatói tevékenységét, itt elsősorban [[Termokémia|termokémiával]] foglalkozott. Tanulmányozta a [[Szulfát|szulfátokat]], [[Klorid|kloridokat]], [[Hidrogén-diszulfid|hidrogén-diszulfidot]] állított elő vákuumdesztillációval, izolálta a bór- és szilícium-szelenidet. [[Spektrofotometria|Spektrofotométeres]] módszerrel vizsgálta a bázisok két sav közötti megoszlását. 1895-ben kezdte el kísérleteit, melyben fém-oxidokat redukált hidrogénnel fémmé, de ekkor olvasta, hogy brit vegyészek finomra őrölt nikkelt [[Szén-monoxid|szén-monoxiddal]] reagáltatva [[Karbonilcsoport|nikkel-karbonilt]] állítottak elő. Ennek alapján 1896-ban sikeresen reagáltatta a nitrogén-peroxidot fémes rézzel, kobalttal, nikkellel és vassal. Miután megtudta, hogy [[Henri Moissan]] hasonló kísérleteiben az [[Acetilén|acetiléngázzal]] nem járt sikerrel, ő az [[Etilén|etilénnel]] próbálkozott. Nikkel-oxidon 300°C-on hidrogént fúvatott keresztül, hogy nikkellé redukálja, majd etilént áramoltatott rá, ám a keletkező gáz nem hidrogén volt, mint Moissan jósolta, hanem [[etán]], mert az etilén hidrogéneződött. 1901-ben nikkelkatalízis-módszerével sikerült [[Benzol|benzolból]] [[Ciklohexán|ciklohexánt]] készítenie, majd bemutatta használhatóságát telítetlen [[Keton|ketonok]], [[Aldehid|aldehidek]], [[fenolok]] és [[nitrilek]] esetében is, valamint sikeresen állított elő szén-dioxidból [[Metán|metánt]] ([[Sabatier-folyamat|Sabatier-reakció]]).