„Téli háború” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a Forrás |
→A szovjet hadigépezet: az orvlövésznek negatív képzete van, ami a honvédő finnekre nem érvényesíthető a harcosok síelő lövészek voltak, a legsikerebb közülük Simo Hayha, aki Fehér Halálként emlegettek a megszállók. |
||
43. sor:
Finnországnak mindezért Kelet-Karéliából, a [[Karéliai ASZSZK]] területéből kellett volna jóvátételt kapnia. A finn vezetés nem vette komolyan az oroszok azon aggodalmait, melyek szerint a tárgyalásokon követelt területek számukra akkor lennének fontosak, ha egy idegen hatalom Finnországon keresztül akarná megtámadni a Szovjetuniót. A finnek ugyanis valóban, és őszintén semlegesek akartak maradni. Katonai szakértőik azt magyarázták, hogy egy partraszállási kísérlet esetén Finnország meg tudja védeni önmagát. Sztálin azonban túl gyengének tartotta a finn hadsereget az ország védelmére: "a nagyhatalom itt fog partra szállni - mondta a kezét a térképen Hankóra téve - s előrenyomulását az önök ellenállásával mit sem törődve fogja folytatni.<ref>Jutikkala, E. & Pirinen, K.: Finnország történelme. Kairosz Kiadó, 2004. 444 old., isbn=963 9568 76 7</ref>
A finn kormányt álláspontjának kialakításában az a feltételezés befolyásolta, mely szerint az oroszok végső célja Finnország teljes bekebelezése, s hogy a kért területátadások és -bérlések az ország védelmét sorsdöntően meggyengítenék, továbbá az, hogy a határrendezések után a Szovjetunió további követelésekkel áll majd elő, melyekkel szemben Finnország még védtelenebb lesz. A Szovjetunió érdekeit figyelembe vevő Paasikivi később emlékezett arra, hogy a megalkuvást nem ismerő állásponttal meg kellett mutatni, hogy Finnországtól nem lehet csak úgy, akármit követelni. [[Csehszlovákia]] és a Balti államok sorsa volt a friss példája annak, hogyha egy kis ország ellenkezés nélkül lemond egy nagyhatalom javára akárcsak a határvidékéről is, akkor a kérdéses nagyhatalom hamarosan elfoglalja az állam egész területét.
Mindemellett, paradox módon, a megalkuvást nem ismerő magatartásnak egy másik mozgatórugója épp az volt, hogy a finnek nem hitték, hogy a Vörös Hadsereg erőszakhoz folyamodik. A politikai vezetés hivatalos álláspontja mellett kiemelkedő fontosságú a lakosság és a pártok oly mérvű kiállása a kormány mögött, amelyre azóta sem volt példa Finnország történelmében. Ez nemcsak a téli háború eseményeiben volt döntő jelentőségű, hanem a fiatal finn állam érettségét is jelezte. A skandináv államfőknek a finn-orosz tárgyalásokkal egy időben tartott értekezlete világosan bizonyította, hogy Finnország sehonnan sem remélhet segítséget.
64. sor:
Sztálin a háború megindításakor azt gondolta, hogy a [[Finnország|finnek]] az utolsó pillanatban megrettennek és gyorsan kapitulálnak, majd inkább elfogadják az ő feltételeit, minthogy a számukra kétes kimenetelű háború kiszélesedjen. De mindezek ellenére a Vörös Hadsereg mindenhol elkeseredett ellenállásba ütközött. A finnek kezdetben az aktív halogató harcmodorra rendezkedtek be, a védelmet [[Carl Gustaf Emil von Mannerheim]] marsall irányította.
A svédeknek volt egy rejtjelfejtő irodája, mely rendszeresen megfejtette a szomszédos országok kódjait. Ezek közül a német hírszerzéssel kapcsolatos munkájuk fontos volt az Enigmához. A svédek dr. [[Arne Beurling]] matematikaprofesszor által megfejtették az oroszok kódját, amit rögtön átadtak a finneknek. Így az 1939. novemberi szovjet támadáskor báró Carl Mannerheim marsall emberei mindig a megfelelő helyen voltak. A kicsiny, 175 ezres finn hadsereg feltartóztatta az egymilliós szovjet haderőt. 1940 első hetére finn „síelő kísértetek” (
[[Fájl:Téli háború.PNG|bélyegkép|200px|Finnország megtámadásának fő irányai.]]
84. sor:
Bár a Szovjetuniónak sokkal több repülőgépe volt, egyértelmű légifölényről nem beszélhetünk. Sok gép elavult, a pilóták pedig általában rugalmatlanul manővereztek a légiharcban és a légvédelem tüzében. Előfordult, hogy egy finn vadászgép egy 9 gépből álló bombázókötelékből néhány perc alatt 6 gépet lelőtt. A szovjet légierő bevetett gépeinek hozzávetőleg 40%-át veszítette el, és a legénység embervesztesége 2–3-szor volt nagyobb, mint amennyi kárt a civil lakosságnak okoztak.
A szovjet közkatonák bátornak, szívósnak és igénytelennek bizonyultak, de képtelennek bármilyen önálló kezdeményezésre. Az egyszerű katonák a borzalmakat egyfajta fatalista alázattal fogadták. [[Karácsony]] felé előfordult, hogy sűrű sorokban, sőt egymás kezét fogva és énekelve masíroztak a finn aknamezők, állások felé, nem törődve a robbanásokkal és a védők célzott lövéseivel.<ref>Gustav von Mannerheim: A téli háború (1939–1940). Püski Kiadó, 1997., 75. old.</ref> Nehézkesen mozgott a szovjet gyalogság az erdőkben: sokan estek áldozatul a sítalpon támadó, hószínű ruhát viselő finn katonáknak,
A veszteségekről rendkívül eltérő számok jelentek meg. Közvetlenül a háború után a szovjetek 48 000 halottat ismertek el; a [[Nyikita Szergejevics Hruscsov|Nyikita Hruscsov]] által megbízott történészek 270 000-et valószínűsítettek – más becslések szerint még ennél is több lehetett. Szentimentális finn veteránok gyakran hangoztatták, hogy minden egyes finn katona haláláért tíz szovjet katona életével kellett a Vörös Hadseregnek fizetnie. Finnország embervesztesége hivatalos adatok szerint 22 830 fő volt.
|