„Kjúdó” változatai közötti eltérés

 

A ''jugaké''k leggyakrabban három- vagy négyujjasak. A háromujjas változatot ''micugaké''nek (三つ弽), a négyujjast j''ocugaké''nek (四つ弽) hívják. Általában az íjászok azért választanak erősebb kesztyűket, mint például a ''jocugake'', hogy könnyebb legyen nagyobb húzóerejű íjakat megfeszíteni. Háromujjú kesztyűt 20 kg alatti húzóerejű íjaknál szoktak használni, négyujjút 20 kg fölöttieknél. Ez csak általánosítás, sok iskola eltérő kesztyűket használ az íjaikhoz, és gyakran íjászonként is különbözik.

 

Az extra ujjra azért van szükség, hogy a nagyobb húzóerejű lövéseknél nagyobb felület álljon az íjász rendelkezésére. Feszítés közben az íjász a húzókezén a hüvelykujját általában az utolsó kesztyűs ujjára helyezi, a mutatóujját (vagy ''jocugake'' esetében a mutató- és középső ujját) pedig finoman a hüvelykre, vagy a nyílvesszőre. Az extra ujj biztosabb tartást enged a hüvelyknek, mert az így a gyűrűsujjra kerül a középső ujj helyett. Néha egyfajta gyantaport, úgynevezett ''girikó''t (ぎり粉) raknak a nyílvesszőt tartó ujjaikra, hogy könnyebb legyen megtartani azt feszítés közben. Néhány iskola, mint a Heki-rjú Inszai-ha, csak háromujjas kesztyűt használ, 40 kg fölötti húzóerejű íjaknál is.