„Sívó Mária” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][nem ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Voxfax (vitalap | szerkesztései)
aNincs szerkesztési összefoglaló
19. sor:
==Életrajza==
 
Pályafutását [[Debrecen]]ben kezdte, 1936-ban, [[Horváth Árpád (színházigazgató)|Horváth Árpád]] társulatában, ahol 1938-ig játszott. Ezután 1938-391938–39-ben a Magyar<ref>Néhány évig a Nemzeti Színház kamaraszínháza volt.</ref> és az Andrássy Színház művészeként lépett fel. 1939-ben átigazolt Bánky Róbert, majd 1940-ben Putnik Bálint társultához, 1941–től1941-től Kolozsvárott játszott. 1943 és 1949 között a budapest [[Vígszínház]]ban valamint a Pesti Színháznal, 1946-ban pedig a [[Művész Színházban]] lépett fel. 1949-ben került a [[Nemzeti Színház]]hoz, melynek haláláig volt a tagja. Neve a [[Körszínház (Budapest)]] és a [[Szegedi Szabadtéri Játékok]] színlapjain is szerepelt. Pályafutása elején naiva-, majd később jellemszerepeket játszott.
 
==Fontosabb szerepei==