Főmenü megnyitása

Módosítások

a
1410. július 15-én, [[Grunwald]] falu környékén, ([[Olsztyn]]tól keletre) került sor a nagy [[Grünwaldi csata|csatára]], amelyben részt vett a Lovagrend, [[Brandenburg]] és [[Zsigmond magyar király|Luxemburgi Zsigmond]] magyar király hadserege az egyik oldalon, a lengyel, litván, orosz, tatár és moldvai seregek a másikon. A csata a lovagrendi hadseregek szétzúzásával és [[Ulrich von Jungingen]] nagymester halálával ért véget. A lengyel győzelem megállította a Lovagrend állama további terjeszkedését, ami Lengyelországot és Litvániát fenyegette. A küzdelem során Luxemburgi Zsigmond hadseregei elpusztították [[Újszandec]] környékét. A háború 1411-ben fejeződött be a [[Toruń|toruni]] békével, amely kötelezte a Lovagrendet [[Kujávia]] és [[Szamogitia]] egy részének visszaadására, a hadifoglyok kiadására.<ref name="Wyrozumski">Jerzy Wyrozumski, ''Historia Polski do roku 1505'', PWN, Warszawa 1987, 195-198. oldal</ref>
 
A győzelem jelentősége főként abban állt, hogy megnövekedett a Lengyelország és Litvánia presztízse Európában, a Lovagrend államának helyzete pedig véglegesen meggyengült. Luxemburgi Zsigmond megszakította kapcsolatát a Lovagrenddel és Lengyelországgal kötött szövetséget (1412). II. Jagelló UlaszlóUlászló az egyezmény részeként mintegy 7,5 tonna ezüstpénzt kölcsönzött Zsigmond magyar királynak, cserébe zálogba kapott 13 várost a [[Szepes vármegye|Szepesség]]ben. A pénz soha nem került vissza Lengyelországba, a városok pedig egészen 1769-ig lengyel igazgatás alatt maradtak.
 
Lengyelország és Litvánia erői egyesítése révén az addig legyőzhetetlen Lovagrend hadserege vereséget szenvedhetett. Ez ösztönzést jelentett a [[Lengyel–Litván Unió]] továbbfejlesztésére, egy új egyezmény megkötésére ([[Horodłói unió]], 1413), ami létrehozta az önálló litván nagyfejedelem intézményét, akit a lengyel király nevezett ki litván és lengyel nemesek tanácsa alapján és tudomásukkal (az első nagyfejedelem Vitold lett). Ezenkívül a horodłói unió létrehozta a lengyel és litván nemesség közgyűléseit, a [[szejm (lengyel)|szejmeket]] (''sejmy'') meg a vajda (''wojewoda'') illetve a várispán (''kasztelan'') hivatalait Litvániában, valamint egyenlő szintre hozta a litván nemességet a lengyellel.
Jagelló Ulászló élete vége felé megjelent a trónöröklés problémája. A király úgy vélte, hogy az ő fiának van joga a lengyel koronához, de főurak úgy gondolták, hogy a Piast-dinasztia kihalása után újra életbe lépett a királyválasztás szabálya. Kétségbe vonták Ulászló apaságát is a legfiatalabb fiaira vonatkozóan (születésükkor a király mintegy 70 éves volt). A lengyel trón iránt Luxemburgi Zsigmond is nagyon érdeklődött: felvetette, hogy koronázzák Vitoldot litván királlyá. Ez ellentétet keltett Jagelló és testvére között, aminek nyomán Vitold megszakította a kapcsolatokat Lengyelországgal és lengyelellenes szövetséget kötött a Lovagrend államával; azonban 1430 októberében Vitold meghalt, Litvánia pedig Jagelló öröksége lett.
 
A király, a horodłói unió döntései ellenére, önhatalmúan választott litván nagyfejedelmet az öccse, '''[[Švitrigaila''' litván nagyfejedelem|Švitrigaila]] (''Świdrygiełło'') személyében. Ő azonban saját dinasztia létrehozására gondolva, szövetséget kötött a Lovagrenddel és a moldvai fejedelemmel, ezzel kiváltott egy rövid háborút Lengyelországgal. 1432-ben végül Jagelló megszerezte a nemesség támogatását fia megkoronázására, amire rögtön a király halála után kerülne sor. A nagyravágyó Švitrigaila problémája pedig úgy oldódott meg, hogy a litván nemesség megdöntötte a fejedelmet (valószínűleg a lengyelek rábeszélésére) és az utódjává Zsigmondot (''Zygmunt Kiejstutowicz'', azaz ''Kiejstut'' ([[Kęstutis litván nagyfejedelem|Kęstutis]]) fia), Vitold öccsét választotta ki; Jagelló megkötötte vele az új uniót. A polgárháború Litvániában megismégis tovább tartott még egy ideig, mert Švitrigaila tovább harcolt az orosz nyelvű nemesség, a Lovagrend és Havasalföld támogatásával. Véglegesen csak 1437-ben adta meg magát, már a Jagelló halála után.
 
II. Jagelló Ulászló 1434 júliusában halt meg. A lengyel uralkodók közül ő ült a trónon a leghosszabb ideig, több mint 48 évig. Uralkodása idején a lengyel nemesség sok privilégiumot kapott, cserébe fia trónöröklési jogának elismeréséért (a legfontosabb privilégium a nemesek személyi sérthetetlensége volt – tilos volt nemesembert letartóztatni bírósági ítélet nélkül).