„Budai Parkszínpad” változatai közötti eltérés

[ellenőrzött változat][ellenőrzött változat]
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
4. sor:
A budai nyári kulturális élet abszolút központja volt, hiszen Budán az időben kőszínház egyáltalán nem volt, így üde folt lehetett a nyári időszakban a színház vagy mozi kedvelő közönségnek ez az intézmény, amit az emléktáblák tanulsága szerint a XI. kerületi tanács, a kerületi tömegszervezetek (KISZ, Párt, szakszervezetek), a kerület lakossága és a kerület üzemeinek összefogásával építettek fel.
 
A létesítmény 2200 személyes nézőtérrel rendelkezik, legutóbb 2005-ben adott otthont rendezvényeknek, az azt követő években üresen állt, állapota folyamatosan romlott. 2014 nyarán kezdődött meg a rekonstrukció, miután a Zsigmondkert Kft. megszerezte a komplexum bérleti jogát. A tervek egy multifunkcionális közösségi tér kialakítását célozzák, melyben lesz vendéglátó szolgáltatás, az egykori nézőtér padsorai helyett pedig teraszos kiülők várják majd a látogatókat. A felújítás befejeztét 2015 nyarára tervezték.<ref>{{cite web | url = http://index.hu/belfold/budapest/2014/08/12/elkezdtek_a_budai_parkszinpad_felujitasat/ | title = Elkezdték a Budai Parkszínpad felújítását | accessdate = 2015-03-22 | author = Tenczer Gábor | authorlink = http://index.hu/szerzo/tenczer_gabor | date = 2014-08-12 | publisher=[[Index.hu|Index]]| | language = magyar }}</ref> 2015. június elsején csakugyan megnyílikmegnyílt aaz akkor már tíz éve romosan és elhanyagoltan álló egykori Budai Parkszínpad. Nevét ugyan megtartotta, azonban nem szabadtéri színpadként működik. Az egykori nézőtéren kialakított helyen egyszerre akár 400-600 ember tud háttérzene mellett szórakozni.<ref>{{cite web | url = http://index.hu/belfold/budapest/2015/05/23/budai_parkszinpad_froccsterasz_ondrusek_peter_xi._kerulet_ujbuda_feneketlen_to_szorakozohely_vendeglatoipar_zsigmond_kert_kft./ | title = Nem romkocsma lett a Parkszínpad romjából | accessdate = 2015-05-23 | author = Joób Sándor | authorlink = | date = 2017-05-14 | publisher=[[Index.hu|Index]]| | language = magyar }}</ref>
 
== Jegyzetek ==