„Nagyítás (film)” változatai közötti eltérés

A '''''Nagyítás''''' (eredeti cím: ''Blow-Up'') [[1966 a filmművészetben|1966]]-ban készült színes, angol–olasz filmdráma. Az egyetemes filmtörténet egyik legismertebb és legtöbbet vitatott alkotását [[Michelangelo Antonioni]] rendezte [[Julio Cortázar]] egyik novellájának ötletéből. Ez volt az olasz Antonioni első filmje, amit külföldön forgatott. A forgatás idején a rendező így nyilatkozott a készülő műről: „Egy nő és egy férfi története, egy szép őszi napon.” A felvételek 1966 áprilisa és júliusa között zajlottak. Az [[1967-es cannes-i filmfesztivál]]on a ''Nagyítás'' elnyerte a fődíjat, az [[Arany Pálma|Arany Pálmát]].

 

== A cselekmény ==

[[Fájl:David Hemmings 1966 Nagyítás.jpg|250px|bélyegkép|balra|Thomas, a fotós ([[David Hemmings]])]]

 

== Valóság vagy illúzió, művész vagy iparos? ==

 

A 9 évvel korábbi ''[[A kiáltás]]'' ([[1957]]) után a ''Nagyítás'' volt Antonioni első filmje, amelyben ismét egy férfi szereplő került a középpontba. A két film közötti Antonioni-művek főszereplői nők voltak – gyakran [[Monica Vitti]] megformálásában –, és a rendező vizsgálódásának fókuszában e figurák belső világa állt, illetve az, hogy ezek a nők miként viszonyulnak a többi emberhez. Csak a ''[[Vörös sivatag]]''ban ([[1964]]) került előtérbe a hősnő és az őt körülvevő tárgyi világ kapcsolata. A ''Nagyítás'' bizonyos értelemben ezt a művészi látásmódot folytatja, amely egyébként már ''A kiáltás''ban is megjelent. Antonioni számára a valóság megismerésében nagyon fontos a közvetítő személye is, tehát annak vizsgálata, hogy Thomas vajon általában alkalmas-e arra, hogy fényképeivel a valóságot közvetítse a többi ember számára. Itt kerülünk szembe egy feszítő ellentmondással: Thomas úgy próbálja meg a valóságot megragadni, hogy ő maga igazából egy nem valós világban él. Környezetében hozzá hasonlóan mindenki felületes ábrándok, fantáziák, kósza vágyak foglyaként menekül a világ realitása elől. Antonioni nagyszerű ötlettel jelzi, hogy a cselekmény egyetlen napja az irrealitás és a realitás mezsgyéjén játszódik: a film elején és végén – mintegy keretet adva a sztorinak – pantomimeseket látunk, akik tulajdonképpen a valóság illúzióját közvetítik. Amikor a befejező jelenetben Thomas visszadobja nekik a nemlétező teniszlabdát, ezzel jelképesen azt is elismeri, hogy ő is rabja e látszatvalóságnak, melyből nem tud kitörni. A figura bizonyos értelemben a ''[[Foglalkozása: riporter]]'' ([[1975]]) főhősét, David Locke-ot előlegezi meg. Mindkettőjükből hiányzik a valódi érdeklődés az őket körülvevő világ iránt, és Locke tulajdonképpen Thomas egy kiégettebb változata. A film elején Thomas érdeklődése a hajléktalanok iránt nem valódi érdeklődés, inkább annak a felismerésnek az eredménye, hogy egy menő fotósnak ilyesmikkel is foglalkoznia kell. Számára a parkbéli képek annak lehetőségét jelentik, hogy kitörjön az irrealitás világából, és valódi művésszé váljon, ám Thomas elszalasztja ezt a lehetőséget, talán alkatilag sem képes erre a változásra. A ''Foglalkozása: riporter''ben Locke is munkája személytelen rutinjába fásul bele: számára az identitáscsere jelenti a változás lehetőségét, de Locke éppúgy nem tud élni vele, ahogyan Thomas sem a saját esélyével. Thomas környezete hozzá hasonló irreális figurákkal van tele. Festőművész szomszédja például alighanem ugyanazokat a dilemmákat éli át, mint a fotós, és feleségével való személytelen kapcsolata is hasonló jellemű embert sejtet. A modellek is egy álomvilágban élnek vagy éppen oda vágynak, és ezt adott esetben a kábítószer segítségével érik el. A régiségbolt tulajdonosnője kétszeresen is elvágyódik: egyrészt régiségei által egy másik világot próbál maga köré teremteni, másrészt innen is elvágyódik [[Nepál]]ba vagy [[Marokkó]]ba. De éppúgy a valóság szökevényeinek tekinthetjük a rockkoncert közönségét, amely [[extázis]]ban veti rá magát egy széttört gitár darabjaira. Az egyik darab Thomashoz kerül, aki az utcán könnyed mozdulattal dobja el az értéktelenné vált kacatot, melyért pár perce még többen ölre mentek. Antonioni e találó és szellemes képsorral az értékek viszonylagosságára is felhívja figyelmünket.

 

== Érdekességek ==

 

== Variáció ==

15 évvel később [[Brian De Palma]], amerikai rendező a ''[[Halál a hídon]]'' ([[1981]]) című filmjében lényegében a ''Nagyítás'' ötletét használta fel. De Palma nem is tagadta a hasonlóságot, melyre a filmcím is utal: Antonioni mesterművének eredeti címe ''Blowup,'' De Palma filmjéé pedig ''Blow Out.'' Az amerikai film főhőse egy hangmérnök ([[John Travolta]]), aki egy idilli estén, egy elhagyatott út mentén magnetofonjával egy közeli baleset hangjait rögzíti. A felvétel visszahallgatása közben felfigyel arra, hogy a kocsi defektjének hangját egy lövés hangja előzi meg. Amíg Antonioni filmjében lényegében semmit nem tudunk meg az elkövetett bűntényről, addig De Palma filmjében a bűnténynek fontos szerepe van a cselekményben. (Maga a bűnügy ötlete [[Edward Kennedy]] szenátor nagy botrányt kavart [[1969]]-es autóbalesetén alapul.) Brian De Palma évekkel később kissé szerénytelenül úgy ítélte meg, hogy az ő alkotása jobban állja az idő próbáját, mint Antonioni filmje.

{{Cselekmény vége}}