„Korea a Japán Birodalom részeként” változatai közötti eltérés

'''Korea''' két hét híján 35 éven át volt a '''Japán Birodalom része''', hivatalosan 1910-től 1945-ig. Ekkor még határok tekintetében az 1948-ig számított egységes Koreáról beszélünk. A Japán-gyarmati uralom Korea történelmének egyik legmeghatározóbb korszaka volt, és a múltból visszamaradt traumák a mai napig befolyásolják nem csak a koreai lakosság Japánról alkotott véleményét, de a politikai életet, gazdaságot, és ehhez mérten a médiát is.

 

 

{{Tartalomjegyzék}}

===Imo-incidens===

1875-ben, hogy a Japán Birodalom kierőszakolja három koreai kikötő megnyitását, megtámadta a [[Csoszon Királyság]] kanghva-szigeti erődítményeit. A japán császári haditengerészethez tartozó Unjo hadihajó figyelmeztető jellegű támadása után további két hadihajóból és három csapatszállító hajóból álló „követséget” küldött a koreai udvarhoz, hogy kierőszakolja Csemülpo, Puszan, és Vonszan kikötő megnyitását. Így 1876 holdnaptár szerinti második hónapban aláírták a koreai udvar képviselői aláírták azt a szerződést, amellyel megnyílt a három kikötő, és biztosítva lett a japán alattvalók területenkívülisége és áruik vámmentessége. A külföldi kereskedők beözönlésével növekedett a gazdasági válság. Az országos elégedetlenséget növelte, hogy a koreai kézművesség helyzete rosszabbodott, és a nagybirtokos réteg, – hogy növelje a mezőgazdasági termékek exportjának arányát – kizsákmányolta a parasztságot. A királyi hadsereg homokkal és agyaggal kevert rizsen élt, zsoldjukat egy egész éven át nem kapták meg. Ennek következtében 1882. július 23-án katonai felkelés tört ki ([[Imo Kunran]] vagy Imo-incidens).[[Fájl:ImoIncident ToyoharaChikanobu (2).jpg|bélyegkép|balra|"1882-es koreai felkelés" — fametszet Csikanobu Tojoharától, 1882 {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Japan%E2%80%93Korea_Treaty_of_1882|}}]]

===Kínai befolyás és a Kínai-japán ellentétek fokozódása===

[[Kodzsong koreai császár|Kodzsong király]] felesége ([[Mjongszong koreai császárné|Min királyné]]) és családja a kínai udvartól kért segítséget Tevongunnal és a japánokkal szemben. A háromezer fős, Kínától kapott egységgel megbuktatták Tevongunt és kormányát, hogy visszaállítsák a kínai hatalmat (később a kínai egység Koreában maradt, hogy szemmel tartsa a [[Hanabusa Jositada]] kísérete miatt küldött kétszáz japán katonát és a japán befolyás alakulását). Tevongunt letartóztatták, és Paotingbe helyezték életfogytig tartó rabságba. Míg a koreai kormány az incsoni szerződés megkötésével volt elfoglalva, addig a főváros keleti részeiben kínai hatóságok törtek be váratlanul lakóházakba, 170 személyt letartóztatva. A független ország nevében 10 embert végeztek ki, a többit koreai hatóságoknak adták át további kihallgatások és nyomozások céljából. Japán részről nem történt az eseményre való reakció, ugyanakkor a koreai kormány két magas rangú hivatalnokot küldött Pekingbe, hogy "megköszönjék" a Mennyei Birodalomnak. 1882 szeptemberében létrejött a koreai-kínai megállapodás, melyben Kína megerősítette Korea hűbéri függését. A kínai függéssel szemben létrejött fiatal arisztokratákból álló ([[jangban]] családokból származó) liberális Reformpárt, ami [[Kim Ok-Kjun]] vezetésével vissza akarta szorítani a kínai befolyást (úgy, hogy közben a jó kapcsolatokat Kínával fenntartja), és az elmaradott Koreát a japán modernizáció eszközével fellendíteni. Mire 1884. áprilisában Kim Ok-Kjun visszatért Szöulba, a kínaellenes emberek száma megnőtt, és a feszültség egyre elviselhetetlenebb lett (az 1883 végi amerikai-koreai kapcsolatfelvétel és az amerikai és német tanácsadók látogatása a királyhoz csak olaj volt a tűzre). Takezoe miniszter és Kim Ok-Kjun októberi találkozásával úgy tűnt Japán hajlandó még jobban támogatni a pártot. Kim a Min család reakciójától félve jobbnak látta először lépni, ezért 1884. december 4-én a párttal palotaforradalmat indított, majd reformprogramját megfogalmazva kormányt alapított (érdekes módon a japán kormány csak december 11-én hallott először a puccsról). A kínai katonaság és a japánellenes szöuli lakosság december 6-ra feloszlatta a pártot, megmaradt tagjai és japán segítői pedig Japánba (Takezoe Incsonba) menekültek. [[Inoue Kaoru]] hozta ki Takezoet (kit később leváltottak) Koreából, miután felmérte a japán polgárokat ért károkat és szerződésben megkapta Koreától a kárpótlást (bocsánatkérés a királytól, 110 ezer jen az áldozatok családjainak, gyilkosok megbüntetése, stb.). A Japánban egyre fokozódó kínaellenesség és a Szöulban történtek miatt szükségessé vált egy új, Kína és Japán közti békés megállapodás megkötése.{{refhely|https://books.google.hu/books?id=fiSgjPJgJ_MC&lpg=PA40&ots=bw5pwX9Vts&dq=september%201882%20korea&hl=hu&pg=PA40#v=onepage&q&f=false|Chong Ik Eugene Kim,Han-Kyo Kim: ''Korea and the Politics of Imperialism,1876-1910'' page 38-41, 44-45, 51|}} {{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 62-77.oldal|}}

[[Fájl:Arrested Lee Bong-chang.JPG|bélyegkép|balra|Li Bong Csang letartóztatása {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Korean_Patriotic_Organization|}}]]

A következő 1919-hez hasonló megmozdulás 1926. június 10-én történt Szundzsong császár temetésének alkalmából. A fővárosban körülbelül 250 ezer ember gyűlt össze. Az eleinte nem tüntetés céljából összegyűlt tömegben hazafias diákok osztogatták a függetlenséget hirdető röpcédulákat. A tömegben általános zavar keletkezett, de a hatóságok gyorsan megszüntették és kiemelték a zavart keltő vezetőket. Ezután többször is megkísérelték meggyilkolni a japán főkormányzót. 1928 júniusában az Amnok-hídra helyezett bombát egy merénylő, mivel úgy értesült, hogy a főkormányzó vonata éppen azon a hídon fog áthaladni. A merényletet annak bekövetkezte előtt elhárították.

A következő merénylet áprilisban történt, mikor [[Jun Bong Gil]] koreai függetlenségi harcos – ugyanúgy – kézigránátot dobott a sanghaji Hungkou parkban a császár születésnapját ünneplő tömegbe. Többen súlyos sérüléseket szenvedtek, továbbá meghalt [[Sirakava Josinori]] japán tábornok és egy magas rangú kormánytisztviselő, Szadadzsi Kavabata is. Mindkét merénylőt halálra ítélték.

 

 

==II. világháború és függetlenedés==

 

==Naisen ittai==

==Megszállás utáni koreai-japán kapcsolat==

A bocsánatkérés japán részéről nem azonnal történt. A három évtizedben, ami követte a megszállást, Japán próbálta helyrehozni szomszédjaival kapcsolatait. A probléma viszont a japán bocsánatkéréssel az, hogy egyrészről a szomszédok számára nem elég kielégítő, másrészről Japán úgy véli, hogy ha el is ismerné teljes mértékben történelmi hibáit, újabb és újabb vádak alá kerülne, és nem születne tényleges megbékélés. Japán az akkori katonai vezetőséget és civil szövetségeseit hibáztatja a történtekért, s a társadalom többi részét csak áldozatnak tartja. Az 1950-es és 1960-as években a Kínai Népköztársaságnak is célja volt rendbe hozni Japánnal, ha nem is politikai, de gazdasági kapcsolatait, ezért elfogadta ezt az álláspontot. A Japán történelemtankönyvekben is "helytelen háborúnak" van címezve az, amit az agresszió hatott át nem csak szomszédjai felé, de a japán polgárok felé is.<br> Korea és Japán kapcsolata Kínáénál már bonyolultabb. Az 1950-es és 1960-as években készült dél-koreai történelemkönyvek megkérdőjelezik a megszállás legalitását, politikai elnyomásról, a nép helyzetének ellehetetlenítéséről, Korea gazdasági kiaknázásáról írnak. Kora hősei azok a japánellenes ellenálló mozgalmakat vezető személyek voltak, akik az 1945-ös „felszabaduláshoz” vezettek. A dél-koreai 1961-es katonai puccs után már a koreai emberek „Japán fölötti győzelmét”, „saját erőből való függetlenedését” emeli ki a kormány. Ezzel szemben [[Pak Csong Hi|Park miniszterelnök]] csodálta a [[Meidzsi-restauráció|Meiji restaurációs modellt]], s követendő példának tekintette ahogy Japán a háború után talpra tudott állni. Dél-Korea Észak-Koreától baráti köteléket nem várva Japán felé kezdett közeledni. A japán külügyminiszter „mély bűnbánatot” fejezett ki a múlt iránt, de Dél-Koreát inkább az érdekelte, hogyan fog Japán kárpótlást nyújtani a múltban történt károkért. Egyezség született, miszerint Japán lemond a japán tulajdonokról, amit Koreában hagyott 1945-ben és megígérte, hogy a jóvátétel helyett segít helyreállítani Dél-Korea gazdaságát. Japánnak azért is volt fontos megőriznie Dél-Koreával a jó viszont, hogy az határt tudjon képezni kommunista szomszédjai és önmaga közt.{{refhely|Michael Lewis (eds.):''History Wars and Reconciliation in Japan and Korea - The Roles of Historians, Artists and Activists'', Palgrave Macmillan, US, 2017|}}

 

==Egyéb médiákon==