„Aszkézis” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
a ellenörzőműhely javításai AWB |
|||
63. sor:
A Biblia [[Ószövetség]]ében már találunk aszketikus utasításokat (pl. böjt), a különleges eset a szexuális önmegtartóztatás volt, amely elsődlegesen nem az önuralom, hanem a kultikus tisztaság szolgálatban állt.<ref>Herbert Vorgrimler: Új teológiai szótár</ref> Az [[Újszövetség]]ben [[Jézus|Jézus Krisztus]] azt kérte a követőitől, hogy Isten országáért vállalják a lemondást és tartózkodjanak az e világi dolgoktól.
{{fő|egyszerűség (vallás)}}
Jézus korában többek közt az [[esszénusok]] éltek szigorú önmegtartóztató életet, de [[Keresztelő János]] követői és a [[farizeusok]] is gyakran böjtöltek.<ref>Mk 2,18-22</ref> Az [[apostol]]ok írásaiban is lemondásra intő tanácsokkal találkozunk, amelyek Jézus visszatértének és Isten országának közeli beteljesülésének jegyében álltak.
A keresztény aszkézist a kezdetektől fenyegette a torzulás veszélye: a világ megvetése, menekülés a világtól, hűtlenség a világ iránti felelősségvállaláshoz, a túlvilági jutalomba vetett remény a lemondások fejében.
A 2. századtól a [[montanizmus]] követői (''a házastárs halála utáni'') második házasságot eltiltották, szigorú és hosszú böjtöket rendeltek el. Komoly életvitelük [[Quintus Septimius Florens Tertullianus|Tertullianus]]t is meghódította.
A [[gnoszticizmus]] és a [[manicheizmus]] hívei is elvetették a házasságot, szüzességben, hús- és bortilalomban éltek. Nézeteik később újabb mozgalmakban jelentkeztek.
Az ún [[sivatagi atyák]] és követőik [[3. század]]tól az egyiptomi sivatagba vonultak vissza aszkéta életet élve. [[Remete Szent Antal|Remete Szt Antal]] (251–356) példáját követve megteremtették a keresztény [[Szerzetesrend|szerzetesség]] alapjait. A kereszténység 4. századi győzelme után az aszkézis a szerzetesi mozgalomban élt tovább.
Számos szerző lépett fel az aszkézis, különösen a szüzesség ellenségeként, így a 4. században: [[Elvidius]], [[Jovinianus]], [[Vigilantius]]. 431-ben az [[epheszoszi zsinat]] a [[messzaliánusok]] aszkézisét ítélte el.
A középkorban a manicheusok aszketizmusa az [[albigensek]] nézeteiben jelent meg újra. A [[valdiak]] (''valdensek'') tökéletes szegénységet követeltek, a [[flagellánsok]] nyilvánosan is ostorozták magukat.
102. sor:
== A világi aszkézis ==
A modern nyugati ember számára a szigorú önfegyelmezés és aszkézis elvesztette jelentőségét. Ha még hozzá vallásos értelmezésben tekinti az ilyesmit, hajlandó nevetséges, idejétmúlt ostobaságnak tekinteni. Pedig a modern életben is vannak célok, amelyek elérése önfegyelmezést, önmegtagadást követel. Az élsportolók versenyzői készek lemondani megszokott élvezeteikről és a legnagyobb önmegtagadással teszik ezt, hogy a kitűzött célt elérjék. Kevesen gondolnak arra, hogy ha a hasonló önmegtagadás bizonyos fizikai eredményekkel jár, akkor megfelelő önfegyelmezés nagy szellemi eredményeket hozhat.
Aszkétikus életmódra nevelhetnek egyes hivatások (tudomány, művészet, versenysport stb.)
113. sor:
{{Nemzetközi katalógusok}}
[[Kategória:Keresztény vallásgyakorlat]]
[[Kategória:India vallási élete]]
| |||