„Korea a Japán Birodalom részeként” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
{{Tartalomjegyzék}}
 
=='''Előzmények'''==
===Korea és Japán megszállás előtti kapcsolata, a japánellenesség fogalma===
Korea és Japán kapcsolata régre nyúlik vissza, most csak azokat emeljük ki, amik Korea megszállása szempontjából lényegesek. Mindenképp meg kell említenünk a [[Tojotomi Hidejosi]] japán sógun idején szerzett élményeket, mikor Tojotomi Korea belpolitikai megosztottságát kihasználva 1592-ben lerohanta az országot. Bár eredeti célja nem a Koreai-félsziget volt – hanem a Ming-Birodalom –, de ezen lépésének eredményeképpen alakult ki Koreában a japánellenesség fogalma, amely a mai koreai gondolkodásra Észak-, és Dél-Koreában is hatással van. Az [[Imdzsin-háború]] egészen 1598-ig tartott, hatalmas károkat hagyva maga után a Csoszon Királyságban. Nem csak emberveszteségek és épületrongálódások sújtották az országot, de nagyon fontos ősi koreai írások is megsemmisültek. Ez azt jelentette, hogy ezzel együtt az ország régi emlékei örökre elvesztek. A japánellenesség jelképévé vált továbbá [[I Szunsin|Li Szun Sin]], aki erőhátrányban semmisítette meg a japán hajókat a hanszan-szigeteki tengeri ütközetben.{{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 40-44. oldal|}}
===Imo-incidens===
1875-ben, hogy a Japán Birodalom kierőszakolja három koreai kikötő megnyitását, megtámadta a [[Csoszon Királyság]] kanghva-szigeti erődítményeit. A japán császári haditengerészethez tartozó Unjo hadihajó figyelmeztető jellegű támadása után további két hadihajóból és három csapatszállító hajóból álló „követséget” küldött a koreai udvarhoz, hogy kierőszakolja Csemülpo, Puszan, és Vonszan kikötő megnyitását. Így 1876 holdnaptár szerinti második hónapban aláírták a koreai udvar képviselői aláírták azt a szerződést, amellyel megnyílt a három kikötő, és biztosítva lett a japán alattvalók területenkívülisége és áruik vámmentessége. A külföldi kereskedők beözönlésével növekedett a gazdasági válság. Az országos elégedetlenséget növelte, hogy a koreai kézművesség helyzete rosszabbodott, és a nagybirtokos réteg, – hogy növelje a mezőgazdasági termékek exportjának arányát – kizsákmányolta a parasztságot. A királyi hadsereg homokkal és agyaggal kevert rizsen élt, zsoldjukat egy egész éven át nem kapták meg. Ennek következtében 1882. július 23-án katonai felkelés tört ki ([[Imo Kunran]] vagy Imo-incidens).[[Fájl:ImoIncident ToyoharaChikanobu (2).jpg|bélyegkép|balra|"1882-es koreai felkelés" — fametszet Csikanobu Tojoharától, 1882 {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Japan%E2%80%93Korea_Treaty_of_1882|}}]]
[[Szon Szun Gil]] vezetésével a katonák és elégedetlen polgárok a japán képviselet épületéhez mentek, és felgyújtották azt. Ezután a királyi palotához mentek és távolítottak el számos minisztert. A japánbarát kormány helyett egy új kormány létrehozatalát kísérelték meg. Élére – önkényesen – [[Hungszon Tevongun]]t helyezték. A Japán Császárság erre reagálva háborúval fenyegette meg az újonnan alakult kormányt, mitamit elkerülve 1882. augusztusában aláírták az [[incsoni szerződés]]t, melynek V. pontja szerint Japán csapatokat küldhet Szöulba, akiknek ellátása a Csoszon Királyság feladata. A hétszáz fős japán katonai egység bevezénylésének hivatalos oka "megvédeni saját állampolgárait". Az egyezmény továbbá kötelezte a koreai kormányt, hogy küldjön követeket Japánba bocsánatkérés céljából, nyissa meg a janghvadzsini kikötőt, és, hogy engedélyezze a japán hivatalnokok szabad működését az országon belül. A felkelés közben megölt japán állampolgárokat tiszteletadással eltemették, a felkelés vezetőit kivégezték. Tevongun kormánya megígérte, hogy saját költségén újjáépíti a japán képviselet leégett épületét és kárpótlásként fizet 500 ezer jen hadisarcot a Japán Birodalomnak. {{refhely|https://books.google.hu/books?id=fiSgjPJgJ_MC&lpg=PA40&ots=bw5pwX9Vts&dq=september%201882%20korea&hl=hu&pg=PA40#v=onepage&q&f=false|Chong Ik Eugene Kim,Han-Kyo Kim: ''Korea and the Politics of Imperialism,1876-1910'' page 38-41, 44-45, 51|}} {{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 62-77. oldal|}}
===Kínai befolyás és a Kínai-japán ellentétek fokozódása===
[[Kodzsong koreai császár|Kodzsong király]] felesége ([[Mjongszong koreai császárné|Min királyné]]) és családja a kínai udvartól kért segítséget Tevongunnal és a japánokkal szemben. A háromezer fős, Kínától kapott egységgel megbuktatták Tevongunt és kormányát, hogy visszaállítsák a kínai hatalmat (később a kínai egység Koreában maradt, hogy szemmel tartsa a [[Hanabusa Jositada]] kísérete miatt küldött kétszáz japán katonát és a japán befolyás alakulását). Tevongunt letartóztatták, és Paotingbe helyezték életfogytig tartó rabságba. Míg a koreai kormány az incsoni szerződés megkötésével volt elfoglalva, addig a főváros keleti részeiben kínai hatóságok törtek be váratlanul lakóházakba, 170 személyt letartóztatva. A független ország nevében 10 embert végeztek ki, a többit koreai hatóságoknak adták át további kihallgatások és nyomozások céljából. Japán részről nem történt az eseményre való reakció, ugyanakkor a koreai kormány két magas rangú hivatalnokot küldött Pekingbe, hogy "megköszönjék" a Mennyei Birodalomnak. 1882 szeptemberében létrejött a koreai-kínai megállapodás, melyben Kína megerősítette Korea hűbéri függését. A kínai függéssel szemben létrejött fiatal arisztokratákból álló ([[jangban]] családokból származó) liberális Reformpárt, ami [[Kim Ok-Kjun]] vezetésével vissza akarta szorítani a kínai befolyást (úgy, hogy közben a jó kapcsolatokat Kínával fenntartja), és az elmaradott Koreát a japán modernizáció eszközével fellendíteni. Mire 1884. áprilisában Kim Ok-Kjun visszatért Szöulba, a kínaellenesKína-ellenes emberek száma megnőtt, és a feszültség egyre elviselhetetlenebb lett (az 1883 végi amerikai-koreai kapcsolatfelvétel és az amerikai és német tanácsadók látogatása a királyhoz csak olaj volt a tűzre). Takezoe miniszter és Kim Ok-Kjun októberi találkozásával úgy tűnt Japán hajlandó még jobban támogatni a pártot. Kim a Min család reakciójától félve jobbnak látta először lépni, ezért 1884. december 4-én a párttal palotaforradalmat indított, majd reformprogramját megfogalmazva kormányt alapított (érdekes módon a japán kormány csak december 11-én hallott először a puccsról). A kínai katonaság és a japánellenes szöuli lakosság december 6-ra feloszlatta a pártot, megmaradt tagjai és japán segítői pedig Japánba (Takezoe Incsonba) menekültek. [[Inoue Kaoru]] hozta ki Takezoet (kit később leváltottak) Koreából, miután felmérte a japán polgárokat ért károkat és szerződésben megkapta Koreától a kárpótlást (bocsánatkérés a királytól, 110 ezer jen az áldozatok családjainak, gyilkosok megbüntetése, stb.). A Japánban egyre fokozódó kínaellenességKína-ellenesség és a Szöulban történtek miatt szükségessé vált egy új, Kína és Japán közti békés megállapodás megkötése.{{refhely|https://books.google.hu/books?id=fiSgjPJgJ_MC&lpg=PA40&ots=bw5pwX9Vts&dq=september%201882%20korea&hl=hu&pg=PA40#v=onepage&q&f=false|Chong Ik Eugene Kim,Han-Kyo Kim: ''Korea and the Politics of Imperialism,1876-1910'' page 38-41, 44-45, 51|}} {{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 62-77. oldal|}}
 
===Kínai-japán ellentétek kiteljesedése===
Az 1885 áprilisában aláírt [[Tiencsini Egyezmény]] értelmében Japán és Kína kivonta csapatait a Koreai-félszigetről (600 japán és 2000 kínai katonát), a szöuli eseményekért felelős kínai vezetőket kellően megbüntették, jóvátételt kaptak a károsult japán polgárok Koreában, és biztosíték született, hogy soha többé ne történjen hasonló. Ezt a szerződést az 1893-as [[Tonghak-lázadás]] törte meg, mikor a szöuli udvar – ismét – Kínától kért segítséget a lázadás leverésében. Ez persze megtörte a Tiencsini szerződésben foglaltakat, ezért Japán négyezer fős {{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 88. oldal|}} katonai egységet menesztett Koreába. 1894 augusztusában kezdetét vette az első [[Első kínai–japán háború|kínai-japán háború]], mi Kína vereségével ért véget. A háborút lezáró [[Simonoszeki béke|Simonoszeki Békeszerződésben]] (1895. április) Kína lemondott Korea feletti befolyásáról.{{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 62-77. oldal|}} Az akkori japán miniszterelnök, '''[[Itó Hirobumi]]''' úgy vélekedett, hogy Korea nem tud saját maga reformokat végrehajtani (ezt az állítását a Tonghak parasztlázadással tudnánk indokolni), ezért azt a „legerősebb” országnak felügyelete alá kell vonnia, vagy '''be kell olvasztania.'''{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 93. oldal|}} '''Immáron a mérleg a japán befolyás felé billent.'''
{{refhely|https://books.google.hu/books?id=fiSgjPJgJ_MC&lpg=PA40&ots=bw5pwX9Vts&dq=september%201882%20korea&hl=hu&pg=PA40#v=onepage&q&f=false|Chong Ik Eugene Kim,Han-Kyo Kim: ''Korea and the Politics of Imperialism,1876-1910'' page 38-41, 44-45, 51|}}
 
===Min királyné meggyilkolása és a koreai befolyásért való harc===
Az egyre nagyobb japán nyomás hatására Min királyné vezetésével a nacionalista koreai nemesség kibuktatta a kormányból a japánbarát minisztereket. Válaszul, 1895. október 8-án [[Miura Goró]] bérgyilkosokat fogadott föl, és megölette Min királynét, testét pedig elégettette. Miura bábkormányt alakított ki (Kodzsong királyt pedig őrizetbe helyezte). A nemzetközi elégedetlenség hatására a japán kormány bíróság elé helyezte Miurát, de bizonyíték híján felmentették.{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 93. oldal|}} A japánellenesség fokozódott, és a koreai nemesség az oroszokhoz fordult támogatásért (a kínaiak helyett). A nemesek a királyt az orosz követség épületébe szöktették. Megtörtént az orosz kapcsolatfelvétel, amely során Oroszország 3 millió jen kölcsönt adott a japán adósságok visszafizetéséhez, tanácsadókat és kiképzőtiszteket helyezett Koreába (az oroszok csak egy háromezer fős koreai hadsereg felállítására adták az áldásukat). Kodzsong király önálló palotát építtetett és 1897-ben felvette a császári címet (így egy rangban állt a japán császárral). Ezzel [[Koreai Császárság]] (Tehan Jeguk) lett az ország neve. Az orosz barátság akkor vett száznyolcvan fokos fordulatot, mikor a régi orosz követet lecserélték [[Alexis de Speyer]] követre, aki a cári csapatok általi megszállást szorgalmazta az ország északi részén. A koreai kormány nem kért többet Oroszország segítségéből, s a kiképzőtisztek, tanácsadók és Speyer követ elhagyta az országot (Oroszországnak nem érte volna meg megkockáztatni Korea birtoklását a lehetséges Japán konfliktus miatt). Többé Korea nem tudott megbízni az oroszokban{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 94-96. oldal|}}, s lényegében '''magára maradt''' a térségben. <br> Korea északi részén a jelentős mértékű erőforrások kiaknázásának lehetőségére több ország is felfigyelt. Az amerikaiak, franciák, oroszok, angolok mind be akartak fektetni. Ezek közül az amerikaiak vasútvonal kiépítési szándékát emelnénk ki, minek jogát 1898-ban adták át a japánoknak. Ekkorra a japánok kezébe került a mai Dél-Korea területének távíró-hálózata, két vasútvonal, a bányaipar legnagyobb része, valamint a tengeri partszakasz halászati koncessziói is.{{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 62-77. oldal|}} <br> Az orosz-japán kapcsolatok kiélesedésével a Koreai-félszigetnek központi (pontosabban – később – stratégiai) szerepe lett a két ország kapcsolatát illetően. Az orosz cár azzal az ajánlattal lépett elő a japán kormánynak, hogy a Koreai-félszigeten a 39.szélességi foktól az északi határfolyókig alakítsanak ki egy semleges zónát, amivel el tudnák választani a két ország érdekszféráját. A Japán Birodalom nem engedélyezte, s ezzel 1904-ben kitört az [[Orosz–japán háború|orosz-japán háború]]. Japán aláíratta Koreával a szabad csapatmozgásokról szóló egyezményt a Koreai-félsziget területén, ezzel még közelebb húzva magát Koreához. '''Az 1905. májusi orosz vereséget követően a félsziget Japán befolyása alá került'''.
 
==Protektorátusi szerződés aláírása==
# A japán kormányt őfelsége a koreai császár udvaránál főmegbízott fogja képviselni, aki Szöulban tartózkodik, s akinek főleg olyan ügyek irányítása a feladata, amelyek diplomáciai kérdésekkel kapcsolatosak.
# A Korea és Japán között mostanáig megkötött szerződések és egyezmények továbbra is érvényben maradnak, azok kivételével, amelyek ellentmondanak a jelen szerződésnek.
# A japán kormány kezeskedik a Koreai Császári Ház biztonságáról és nagyságának tiszteletben tartásáról.” {{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 73. oldal|}}
Később megalakult [[I Vanjong|Li Van Jong]], volt oktatásügyi miniszter (Koreában a mai napig a nemzet árulójának tartják) bábkormánya, ahol a kül- és belügyekért Itó Hirobumi volt a felelős. Itó hatalma alá tartozott továbbá a koreai japán egység ([[Kankoku Csuszacugun]]), a csendőrség, és a koreai rendőrség is. Kodzsong király még követeket küldött Hágába, hogy segítséget kérjen a békekonferencián ülésező nagyhatalmaktól, de a misszió sikertelen volt. 1907-ben a király lemondott, és [[Szundzsong]] trónörökös vette át a helyét, akit bábként mozgatott a japán vezetőség. A koreai minisztériumokban eddigre már mindenhol japán miniszterhelyettesek ültek.
 
==Koreai ellenállás 1910 küszöbén==
Korea 1910-es megszállásáról szóló szerződéskötését megelőzően több országos demonstrációra került sor. Szervezetlen – főleg parasztokból és volt katonákból álló – japánellenes csoportok jöttek létre, amelyek az Imdzsin háború egységeihez hasonlóan az [[üibjong]] (az igazság harcosai) nevet viselték.{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 108. oldal|}} Legkiemelkedőbb esemény az 1909. október 26-ai merénylet, mikor a Harbini vasútállomáson egy koreai aktivista, [[An Dzsunggun|An Dzsung Gün]] lelőtte az Oroszországgal tárgyalni kívánó Itó Hirobumit. An Dzsung Günt a mai napig mindkét Koreában nemzeti hősnek tekintik, és a japánellenesség jelképévé vált.
 
==Japán általi megszállás formálissá tétele==
[[Fájl:General power of attorney to Lee Wan-Yong signed and sealed by Sunjong.jpg|bélyegkép|jobbra|A szerződés, Szundzsong király által lepecsételve, de nem aláírva. {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Korea_under_Japanese_rule|}}]] Most, hogy se kínai, se orosz hatalmak nem állták Japán útját, és a nyugati nagyhatalmak sem tiltakoztak (sőt, úgy vélték a fejlett országoknak joguk van uralkodni a fejletlenebb felett, mert ez javára válik a gyarmatnak is, és a gyarmattartónak is{{refhely|Edwin O. Reischauer: ''Japán története'', Maecenas Könyvkiadó, 1995, 133. oldal|}}) 1910. augusztus 22-én a Japán Birodalom formálisan is annektálta a Koreai-félszigetet. A szerződést Li Van Jong, Korea miniszterelnöke és [[Teraucsi Maszatake]] írták alá. Ezt követően hatalmas ellenállás bontakozott ki az ország különböző pontjain, de a Koreai Helyőrség (később Koreai Hadsereg/csosen-gun) aktivitása miatt a függetlenségi mozgalom Mandzsúria területén teljesedett ki. Vezetője [[Sin Cse Ho]] lett. A japánellenesség dübörgött, és előkerültek a régmúltból olyan nemzeti hősök, mint Li Szun Sin vagy [[Ülcsi Mundok]].
 
==1919. március elsejei megmozdulás==
A japán elnyomás ellen azért nem tudtak a koreai nacionalisták hatékonyan és egységben fellépni, mert véleményük annak mikéntjéről merőben eltért. Vagy nyugati reformokkal felfegyverkezve szerettek volna küzdeni, vagy a konfuciánus értékekhez és koreai tradíciókhoz visszanyúlva ellenállni, vagy megint mások a marxista ideológia felhasználásával szerettek volna fellépni. Ugyanakkor Kodzsong császár temetése elő tudta készíteni a hátterét egy felkelésnek.{{refhely|Linda Karen Miller: ''Japanese Colonialism in Korea 1910-1945 - A document-based Essay Exercise'', 2. old.|}} <br>
A Koreai-félsziget függetlenségi törekvései 1919. március 1-jén ([[Számil undong]] vagy [[Március elsejei mozgalom]]) bontakoztak ki, mikor Kodzsong király temetésének alkalmából hatalmas tömeg gyűlt össze a fővárosban. Kiadták a Függetlenségi Nyilatkozatot, minek harminchárom aláírója (főleg civil és vallási, magas pozícióban levő személyek írták alá), később önnön elhatározásból adta fel magát a japán seregnek. A nyilatkozat kimondta Korea függetlenségét, annak más országokkal való egyenértékűségét.{{refhely|Ji Eun Park: ''In Search for Democracy: The Korean Provisional Government'', Wesleyan University, 2009|}} A tüntetések vidékre is kiterjedtek, és a mozgalom egyre nagyobb méreteket öltött (a fővárosban körülbelül 300 ezren tüntettek). Az utcára kivonuló tömeg nemzeti lobogóval a kezében a „Dae Han Min Guk Man Sei” mondatot kántálva haladt. A japán, Koreába küldött katonai egységek és a Koreai Hadsereg gyorsan felszámolta a megmozdulást. A megtorlás hatalmas méreteket öltött. 47 ezer embert tartóztattak le (Szodemun börtöne a koreai Terror Háza lett), vetettek börtönbe, és körülbelül 7500 embert ítéltek halálra.{{refhely|https://www.britannica.com/place/Korea#ref411619|}} A fogvatartottak között volt az 5 év börtönre ítélt, majd egy évre rá kínzásokban meghalt [[Rju Gvanszun]] is, aki a megmozdulás egyik szervezője volt.[[Fájl:Seodaemunprisonbarracks.jpg|bélyegkép|jobbra|Barakkok Szodemunnál {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Seodaemun_Prison|}}]] <br> Megindult a migráció az Orosz Birodalom (később Szovjetunió) és a Kínai Császárság felé. A '''katonai elnyomás''' hatására három ideiglenes kormány alakult, mind különböző helyeken. Az egyik Vlagyivosztokban, a másik Sanghajban, és a harmadik Szöulban. Végül a kormányok vezetői úgy döntöttek egyesítik erőiket, és ezzel Sanghajban (ahol a legbiztonságosabb) megalakult az [[Li Szin Man]] (Syngman Rhee) vezette [[A Koreai Köztársaság ideiglenes kormánya|Ideiglenes Kormányzat]], amely 1919 szeptembere és 1945 között, Korea függetlenedéséig működött, s hagyatéka a mai napig észrevehető a koreai politikában. {{refhely|Ji Eun Park: ''In Search for Democracy: The Korean Provisional Government'', Wesleyan University, 2009|}} A kormányzat megalakulásával Koreai Császárság helyett az országnak a Koreai Köztársaság (Taehan Minguk) nevet adták. Az elnevezést Dél-Korea 1948-tól használja, s politikai gyökereit is az Ideiglenes Kormányzatig vezeti vissza.<br> Az eseményeket az 1926-os [[Arirang film (1926)|Arirang]] című film dolgozza föl, minek rendezője maga élte meg az eseményeket.{{refhely|Csoma Mózes (2016): ''Korea, Egy nemzet két ország - a közös gyökerektől'',Napvilág Kiadó, Budapest, 2016 (harmadik, bővített kiadás), 80-82. oldal|}}
 
==Függetlenségi harcok, merényletek==
1919 után több függetlenségi harcra is sor került. 1920-ban megalakult a [[Csve Ho Rim]] és [[Kim Hvi Cson]] vezette Szolbákán nevű hadsereg, mely a Poszjet-régióban mért támadást a japánokra. Júniusban [[Hong Dzsva Dzsin]] parancsnok indított támadást a megszálló seregre, majd egyesülve [[Kim Dzsva Dzsin]] csapataival októberben, győzelmet tudott aratni a japánok fölött. 1921-ben a szovjet polgárháború (fehérgárdista csapatok is voltak a koreai függetlenségi seregben) és a japán megtorlóhadjáratok miatt lecsendesedtek a függetlenségi törekvések.
[[Fájl:Arrested Lee Bong-chang.JPG|bélyegkép|balra|Li Bong Csang letartóztatása {{refhely|https://en.wikipedia.org/wiki/Korean_Patriotic_Organization|}}]]
A következő 1919-hez hasonló megmozdulás 1926. június 10-én történt Szundzsong császár temetésének alkalmából. A fővárosban körülbelül 250 ezer ember gyűlt össze. Az eleinte nem tüntetés céljából összegyűlt tömegben hazafias diákok osztogatták a függetlenséget hirdető röpcédulákat. A tömegben általános zavar keletkezett, de a hatóságok gyorsan megszüntették és kiemelték a zavart keltő vezetőket. Ezután többször is megkísérelték meggyilkolni a japán főkormányzót. 1928 júniusában az Amnok-hídra helyezett bombát egy merénylő, mivel úgy értesült, hogy a főkormányzó vonata éppen azon a hídon fog áthaladni. A merényletet annak bekövetkezte előtt elhárították.
<br> A koreai függetlenséget 1932 évében többször is vissza szerették volna állítani. Először januárban kísérelt meg [[Li Bong Csang]] a [[Szakurada Kapu]]nál kézigránátot dobni [[Hirohito japán császár]]ra, de elvétette dobását. Csak egy testőr sérült meg az incidensben. A következő merénylet áprilisban történt, mikor [[Jun Bong Gil]] koreai függetlenségi harcos – ugyanúgy – kézigránátot dobott a sanghaji Hungkou parkban a császár születésnapját ünneplő tömegbe. Többen súlyos sérüléseket szenvedtek, továbbá meghalt [[Sirakava Josinori]] japán tábornok és egy magas rangú kormánytisztviselő, Szadadzsi Kavabata is. Mindkét merénylőt halálra ítélték.
A következő merénylet áprilisban történt, mikor [[Jun Bong Gil]] koreai függetlenségi harcos – ugyanúgy – kézigránátot dobott a sanghaji Hungkou parkban a császár születésnapját ünneplő tömegbe. Többen súlyos sérüléseket szenvedtek, továbbá meghalt [[Sirakava Josinori]] japán tábornok és egy magas rangú kormánytisztviselő, Szadadzsi Kavabata is. Mindkét merénylőt halálra ítélték.
 
==A koreai nép helyzete és a 731-es alakulat==
{{bővebben|731-es alakulat}}
1910 és 1945 között a koreaiak – amennyire tudtak – kultúrájuk megőrzésére törekedtek, habár ez kicsit sem volt egyszerű. A japán vezetőség megtiltotta a koreai nyelv és történelem tanítását, ezért a korban sok történelmi dokumentum semmisült meg. A népet kötelezték a japán név felvételére ([[Szósi-kaimei eljárás]]), és arra, hogy japánul beszéljenek. Az iskolákban a tanítás csak japánul folyhatott. Sok koreai gazdának vették el a földjét vagy kényszerítették, hogy a termésből adózzon Japánnak. Koreai kézben levő vállalkozásokat és épületeket tulajdonítottak el, mit később katonai vagy állami célokra használtak. <br> Japán az 1919-es megmozdulás után a kemény kritikákra válaszolva valamivel könnyített elnyomó szabályozásán. Megengedte néhány koreai könyv és újság publikációját, és a japán kormány támogatni kezdte az oktatásügyet, infrastruktúrát és kormányhivatalok építését. {{refhely|Linda Karen Miller: ''Japanese Colonialism in Korea 1910-1945 - A document-based Essay Exercise'', 2. old.|}} A háttérben viszont ugyanúgy Japán mozgatta katonai erőivel a szálakat. Erre kiváló példa a [[731-es alakulat]] megléte, minek legismertebb alakja [[Isii Siró]]. A 731-es alakulat a Japán Császári Hadsereg titkos biológiai és vegyi hadviselési egysége volt, mi páratlan brutalitással folytatott tömeges emberkísérleteket és népirtást. {{refhely|https://hu.wikipedia.org/wiki/731-es_alakulat|}}
 
==II. világháború és függetlenedés==
A Japán Császárság II. világháborúban való részvételével a háborúból Csószonnak is ki kellett vennie részét. A Koreai-félsziget területén állították elő a hadiiparban előállított fegyverek és eszközök egy részét, mivel egyenes arányban nőtt a hadsereg szükségleteit ellátó kohászat, kitermelőipar, vegyipar, és áramtermelés mértéke is. Bevezették az általános munkaszolgálatot (több százezer koreai lett Japánba hurcolva), és egyre többen vonultak be a Koreai Hadseregbe, ami természetesen a császári haderő részét képezte. 1940-ben 145 ezer fő, 1941-ben már 250 ezer fő volt tagja. {{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 125. old.|}} Ezzel egyidőben ellenállását kifejezve az Ideiglenes Kormányzat hadat üzent az újonnan megalakuló Felszabadító Hadsereggel a Japán Birodalomnak és Németországnak is. 1943 végén Franklin Roosevelt, Winston Churchill, és Csang Kaj-sek megállapodott, hogy a Koreai-félsziget „megfelelő időben” függetlenedni fog.{{refhely|Nahm C. Andrew: ''Korea - Tradition and Transformation. A History of the Korean People'', Hollym. New Yersey és Söul, 1988, 329. old.|}} Ehhez később Sztálin is áldását adta. 1945 februárjában Sztálin ígéretet tett, hogy a szovjet csapatok is bekapcsolódnak a távol-keleti harcokba. {{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 129. old.|}} A [[Potsdami konferencia|potsdami konferencián]] a résztvevő hatalmak megállapodtak, hogy a Koreai-félszigetet két megszállási övezetre osztják. A 38. szélességi foktól északra a szovjet csapatok, délre az amerikai egységek vonulnak be és fegyverzik le a japán megszálló sereget. A szovjetek minél közelebb értek Szöulhoz, a Koreában lévő japán kormányfő, [[Abe Nobujuki]] annál jobban lett kompromisszumkész a függetlenségpártiakkal. Először [[Szong Dzsin U]]-t, majd elutasítása után [[Jo Un Hjong]]ot kérte meg az Ideiglenes Közigazgatási Bizottság vezetésének feladatával. Jo Un Hjong cserébe a politikai jogok visszaállítását, politikai foglyok szabadon bocsájtását, és egy koreai rendvédelmi egység felállítását kérte. Az ajánlatot mindkét fél elfogadta, ezzel megalakulhatott a [[Koreai Függetlenség Előkészítő Bizottság]], mely később a kormány szerepét töltötte be.{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 133. old.|}} Kikiáltották a Koreai Népköztársaságot. <br> Az amerikaiak Japán megszállása után Korea felé vették az irányt, mivel onnan kommunista szervezetek alakulásáról kaptak hírt. [[Douglas MacArthur]] parancsára törvényen kívül helyezték az új kormányt, és az élre – újra – a japán főkormányzót helyezték. Utóbbi intézkedését a tömeges tiltakozás miatt azonnal visszavonta. Az északi, kommunista részben sorra államosították az előzőleg japán kézben levő gyárakat és vállalatokat. Így, hogy a délen hazaárulóknak tartott Kommunista Párt nem tudott népszerűségre szert tenni, csak északon tudott kibontakozni, és ezzel a Koreai-félszigeten két központ alakult ki, Phenjanban az Észak-koreai Kommunista Párt és Szöulban a Koreai Köztársaság.
 
==Naisen ittai==
 
A „Naisen ittai” jelentése „Korea és Japán egy test”. <br> Japán úgy próbálta elviekben legitimizálni gyarmatosító lépését, hogy a '''koreai népet és kultúrát közös gyökerektől származtatta''', így azt újra egy nemzetté (egy testté) formálni nem számított „bűnnek”. Ezért is beszélnek inkább a japánok „integrálásról”, mintsem „gyarmatosításról”. Japán azzal a lépésével, hogy megengedte a koreai fiatalságnak, hogy megvédjék a birodalmat (azaz beléphettek a katonaságba), nagy lépést tett a „Naisen ittai” felé. {{refhely|Mark Caprio: ''Japanese Assimilation Policies in Colonial Korea, 1910-1945'', (Korean Studies of the Henry M. Jackson School of International Studies), University of Washington Press, 2009, 4-7. old.|}} <br> A megszállást követően Korea lakosságának véleménye Japánról igen megosztott volt. Míg a japánpártiak (sin-nicsiha) abban bíztak, hogy „igazi japánná” tudnak válni, addig voltak a japánellenesek (hai-nicsiha), akik abban hittek, hogy Korea megváltása csak etnikai önmeghatározás útján, függetlenedésben érvényesülhet. A harmadik csoport valahol e kettő szélsőség között volt (haiiro szonzai). A koreaiak többsége a korban bár a megszállás elleni vagy semleges álláspontot foglalta el, de akadtak olyan csoportok is, akik arra törekedtek, hogy Japán teljesen egyenrangúként kezelje a koreaiakat (pl. katonaságban). Az 1931-es [[Mukdeni incidens|Mandzsúriai incidenst]] követően történt koreai-japán közeledés hatására az utóbbi csoport száma növekedett, és elindult a szándék afelé, hogy a koreai nemzeti érzelmeket Japán gyarmatosító missziójával kössék össze.
 
==A megszállás hatásai röviden==
A megszállásnak nem csak gondolkodásbeli hatása volt, de számos olyan eseménysorozatot indított el, amivel indokolható például a Koreai-félsziget megosztottsága is. <br> [[Kim Ir Szen]], a későbbi észak-koreai diktátor családja a megszállás és országos éhínség hatására költözött Mandzsúria területére, és a kínai Csilinben a Jüven Középiskola diákjaként csatlakozott az ott működő titkos marxista szervezethez. Az észak-koreai dokumentumok alapján ő maga volt a Pektuszan vidékén létrejövő japánellenes csapatok egyik vezére és alapítója. {{refhely|Lankov, Andrei. Stalin to Kim Il Sung: ''From Stalin to Kim Il Sung - The Formation of North Korea 1945-1960'', 52. old.|}} 1942-re Kim Ir Szen a Vörös Hadsereg kapitányi pozíciójáig emelkedett. Ekkor vette fel az Il Szong utónevet, ami „Japánt legyőzőt” jelent (cirill betűs átírásban vált Ir Szenné).<br>A japán megszállás hatására döntöttek úgy a potsdami konferencián résztvevő nagyhatalmak, hogy a Koreai-félszigeten két nemzet beavatkozására van szükség, ezzel két eltérő ideológiájú félszigetet létrehozva, mi később a [[Koreaikoreai háború|Koreai-háborúhoz]]hoz vezetett.
 
==Megszállás utáni koreai-japán kapcsolat==
* A szobalány (2016)
* Infinity Challenge 506., 507., 512. (másodig fele), 513. epizód
* 1 Night 2 Days 3. évad 115. rész
 
==Források==
{{források}}
 
==További olvasmányok és források==
# http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Okor-kelet/Keleti.torteneti.kronologia/index.asp_id=54.html
# Robert S. Boynton: ''The Invitation-Only Zone - The Extraordinary Story of North-Korea's Abduction Project'', Atlantic Books, London, 2016
# 1 Night 2 Days 3. évad 115. rész, KBS2, 2016. március 20.
# https://septemberinseoul.wordpress.com/2012/05/10/szodemun-a-helyi-terror-haza/