„Esztergomi rítus” változatai közötti eltérés

Kialakulását a 12. századra tehetjük, általános használatban volt elsősorban [[Esztergom]] szuffragáneus püspökségei, mint [[Győr]], [[Eger]], [[Vác]], [[Veszprém]], illetve később a [[pálos rend]] csekély változtatással átvették Esztergom rítusát. A [[kalocsai érsekség]], az erdélyi és [[váradi püspökségekpüspökség]]ek szintén az általános magyar szokások keretén belül, és Esztergom mintájára meghatározták saját liturgikus rendjüket. A [[13. századraszázad]]ra tehát Magyarországon három rítus alakult ki ([[Esztergom]], [[Kalocsa]], Várad-Erdély), és azokon belül pedig kisebb változatok.

A [[tridenti zsinat]] utáni egységtörekvés jegyében [[Pázmány Péter]] érsek 1630-ban végül sikerült rávennie a magyar püspöki kart a rítus feladására.Néhány püspökség még egy ideig ellenállt, ám ragaszkodásukat a hagyományhoz a törötől megszállt, szétzilált püspökségek végül kénytelenek voltak feladni. Néhány vidéki templom, pap, tanító még egy ideig próbálta átmentemi a korábbi hagyományok kegalább néhány tételét, de a [[17. század]] második felére szinte nyomtalanul eltűnt. Csak a horvátországi, de magyar rítust követő [[zágrábi székesegyház]] tudta megtartani a saját liturgiáját a [[18. század]] végéig. Az esztergomi rítus egyes elemei azonban (a szentségek kiszolgáltatásában, a rituáléban és a mise asszisztenciarendjében) megmaradtak a romanizálás után is.