„Skagerraki csata” változatai közötti eltérés

|konfliktus=[[Elsőelső világháború]]

|eredmény=Németnémet győzelem

|parancsnokok2=[[Fájl:War_Ensign_of_Germany_1903-1918.svg|20px]] [[Reinhard Scheer]]<br />[[Fájl:War_Ensign_of_Germany_1903-1918.svg|20px]] [[Franz von Hipper|Franz Hipper]]

|erők1=28 [[Csatahajócsatahajó]]<br /> 9 [[csatacirkáló]] <br /> 8 [[páncélos cirkáló]] <br /> 26 [[könnyűcirkáló]] <br /> 79 [[romboló]] <br /> 1 [[repülőgép-anyahajó]] <br />

A '''skagerraki csata''' ([[német nyelv|németül]]: ''Skagerrakschlacht''; [[angol nyelv|angolul]]: ''The Battle of Jutland'') tengeri összecsapás volt az első világháború során a brit és a német főerőket felvonultató Nagy Flotta (''Grand Fleet'') és a Nyílt-tengeri Flotta (''Hochseeflotte'') között. Ez volt az háború legnagyobb tengeri csatája, az egyetlen nagyszabású ilyen jellegű ütközet a konfliktus során. Ez számít továbbá a világhadtörténet legnagyobb tengeri csatájának, amitmelyet csatahajók vívtak meg. A csatára 1916. május 31-én és június 1-jén került sor az Északi-tengeren a [[Skagerrak]] tengerszoros bejáratánál, a [[Jylland|Jütland-félsziget]]től nyugatra. (Az antant terminológiája után nevezik jütlandi csatának is.)

A Norvégia irányába előretörő német flottának a britek csapdát állítottak, de a kibontakozó harc során a túlerő ellenére a németek jelentősen nagyobb veszteségeket okoztak a briteknek és az éjszaka folyamán sikerült áttörniük az ellenség vonalain, így németaz összecsapást ők könyvelhették győzelemel születettsikerként.

A magas brit veszteségekhez jelentős mértékben járult hozzá a lőszerek kezelésére vonatkozó biztonsági szabályzat megszegése. A csata utáni brit vizsgálatok arra az eredményre jutottak, hogy a hajóik védettsége nem megfelelő, az általuk használt lőszer pedig túl gyenge minőségű a német flotta ellen vívandó harchoz, így a további német előretörések alkalmával már kerülték az összecsapást és ezért több csatára már nem került sor a szembenálló flották főereje között a háború során. Az erősen védett skóciai támaszpontokról a britek továbbra is fenn tudták tartani az Északi-tenger blokádját, anélkül, hogy harcba bocsátkoztak volna.

A német Nyílt-tengeri Flotta (''Hochseeflotte'') [[Reinhard Scheer]] tengernagy vezetésével Norvégia déli partjai irányába tervezett végrehajtani előretörést az [[antant]] kereskedelmi forgalmának akadályozására és az útvonalakat biztosító kisebb brit csatacirkáló-kötelékek felkutatására. A [[Skagerrak]] ennek során alternatív visszavonulási irányt biztosított a Balti-tenger irányába. A brit hírszerzés tudomást szerzett a német flottanémetek tervezett kihajózásáról, de a hadművelet pontos céljait nem ismerték. A brit admiralitás olyan tervet dolgozott ki, melyben a német flottát harapófogóba foghatta és ehhez szintén Norvégia déli partjainak közelébe küldtékküldte ki erőiketerőit.

A mindkét fél által felderítésrefelderítési célokra alkalmazott csatacirkáló-kötelékek május 31-én délután találkoztak össze. A csata ezen '''első szakasz'''ában a [[Franz von Hipper|Franz Hipper]] vezette öt német csatacirkáló déli irányba csalogatta maga után az egy csatahajórajjal megerősített brit kötelékeket (hat csatacirkáló és négy csatahajó [[David Beatty]] vezetésével). Ennek során két brit csatacirkálót ([[HMS Indefatigable (1909)|''Indefatigable'']] és [[HMS Queen Mary|''Queen Mary'']]) megsemmisítettek. A délről közelítő német főerők a csatacirkálókkal egyesülve vették üldözőbe az északi irányba forduló brit köteléket, melyek nagyobb sebességük révén igyekeztekpróbálták kivonni magukat az ellenséges tűz alól. A brit elővéd igyekezett a ''Hochseeflotte'' erőit az észak-nyugatról [[John Jellicoe]] tengernagy parancsnoksága alatt közelítő és csatavonalba rendeződő brit Nagy Flotta (''Grand Fleet'') ágyúi elé csalogatni.

A csata '''második szakasz'''ában a félkörívbe rendezettrendeződötttt brit csatavonalba belefutó németek gyors hátraarccal kivonták magukat az ellenség tüzéből, de az üldözéstől tartva Scheer ismét nekivezette a flottáját a brit csatavonalnak. Az újabb találkozás során a britek erős és már pontosabb tüzérségi össztüze miatt a német kötelékek ismét meghátrálásra kényszerültek, de a hajóik végzetes találatokat nem kaptak. EzenAz összecsapás e szakaszának elején semmisült meg a brit [[HMS Invincible (1907)|''Invincible'']] csatacirkáló, fedélzetén [[Horace Hood]] tengernaggyal.

A csata '''harmadik szakasz'''ában az éjszaka folyamán a ''Hochseeflotte'' harmadszor is keresztezte a brit flotta csatavonalát. Ezúttal az annak végén biztosításul elhelyezett cirkálókkal valamint rombolókkal csaptak össze és azok vonalain áttörve sikerült kitörniük a csapdából. Másnap reggel a németek a dán partokhoz közelebb és már kedvezőbb taktikai helyzetben várták a harc folytatását, ígyde biztonságosana térhettek''Grand hazaFleet'' nem fordult vissza, hanem visszahajózott a támaszpontjaira. Így a csata véget ért és a Scheer is a honi kikötőkbekikötők felé vette az útját. Június 1-én a korai órákban a súlyosan sérült [[SMS Lützow|''Lützow'']] csatacirkálót a németek maguk kényszerültek elsüllyeszteni, mely az egyetlen kapitális hajóveszteségük volt a csata során a három hasonló brit egységgel szemben.

A britek veszteségei jóval magasabbak voltak emberéletben és elveszített hajókbanhajóktérben egyaránt, annak ellenére, hogy másfélszeres számbeli fölényben voltak és kedvező körülmények között olyan csatára tudták kényszeríteni a németeket, amelyet azok kerülni igyekeztek. AElőzetes britekreményeikkel szemben nem tudtak megsemmisítő csapást mérni a németekre és így a Balti-tenger blokádját sem tudták feltörni, mint ahogy azt a csata előtt remélték. Stratégiai szempontból az összecsapás nem hozott jelentős változást. A németek az év folyamán még többkét alkalommal kísérletet tettek kísérletet a brit flotta kisebb részeinek elszigetelésére és megsemmisítésére, de a hadműveletekről a britek mindigmindkét esetben időben értesültek és vagy kihajóztak a teljes ''Grand Fleet''tel elrettentésként, vagy visszavonták a veszélyeztetett kötelékeiket. EnnekA brit passzivitás eredményeképpen 1917 tavaszától – a [[korlátlan tengeralattjáró-háború]] ismételt meghírdetése után – a nagyobb felszíni hajókflották bevetésétközötti összecsapást a németek nemsem forszírozták és a háború hátralévő részében már nem került sor nagyobb tengeri összecsapásra az Északi-tengeren.

Az első világháború elején az antant hatalmak blokád alá vonták a központi hatalmakat az Északi- és Adriai-tengeren, míg a központi hatalmak a gyenge gazdasági lábakon álló Oroszországot vágták el a külvilágtól: a Balti-tengert a németek, a Fekete-tengert pedig hadba lépésük után (1914. november 12.) a törökök zárták le. A [[transzszibériai vasút]] és a déli irányból érkező utánpótlási útvonalak túl hosszúak és csekély kapacitásúak voltak, míg északon [[Arhangelszk]] télen nem tudott fogadni hajókat, mert a [[Fehér-tenger]] befagyott, a jégmentes [[Barents-tenger]] irányába pedig ekkor még nem volt vasúti összeköttetés,. azt –Ezt brit javaslatra – csak a háború alatt kezdték kiépíteni és teljesen nem sikerült befejezni a háborúannak végéig.

A britek és franciák a háború elején terveket készítettek a balti-tengeri blokád feltörésére. Az angolok tervei között szerepelt egy új front nyitása [[Schleswig-Holstein]]ban illetve egy [[Bréma (település)|Bréma]] ellen intézett támadás is. A török hadba lépést követően a fekete-tengeri útvonal biztosításaújramegnyitása került előtérbe, de [[a Dardanellák ostroma]] (1915. február 19. – 1916. január 9.) nem hozott sikert.

A brit blokádra válaszul a németek tengeralattjárók bevetésével próbálták blokád alá venni Nagy-Britanniát, ám a [[korlátlan tengeralattjáró-háború]]val a semleges országok – kiváltképp az Egyesült Államok – tiltakozása miatt és a felszíni flottának nagyobb szerepet szánó új német flottaparancsnokság offenzívabb tervei miatt felhagytak (1916. április 25.). A Balti-tengerre 1915-ben a [[Brit tengeralattjárók a Balti-tengeren (I. világháború)|britek tengeralattjárókat]] helyeztek át, hogy a Skandináviával folytatott német kereskedelmet ellehetetlenítsék, de nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket.

| bgcolor="#E8E8E8" |PáncéloscirkálóPáncélos cirkáló <br /> <small> armoured cruiser / Panzerkreuzer </small>

| bgcolor="#E8E8E8" |Könnyűcirkáló <br /> <small> light cruiser / leichter Kreuzer (kleiner Kreuzer) </small>

| bgcolor="#E8E8E8" |Romboló <br /> <small> destroyer / Zerstörer (Großes Torpedoboot)</small>

| bgcolor="#E8E8E8" |Aknarakó (romboló)<br /> <small> minelayer / Minenleger</small>

|colspan="3" align="left" |<small>továbbáTovábbá 10 német haditengerészeti léghajó volt felderítési bevetésen.</small>

A németek másik előnye a tengerészeti léghajók voltakfelderítésre való alkalmazása volt. A léghajók május 30-án a kedvezőtlen szélviszonyok miatt azonban nem tudtak útnak indulni és a május 31-én bevetett léghajók nemsem tudtak 30 mérföldnél közelebb kerülni a flottákhoz, így a csatában nem játszottak szerepet.<ref>Bennett: ''Die Skagerrakschlacht'' Heyne 1976, 71. és 173. o.</ref>

A német és brit kivetőtöltetek különböző csomagolással rendelkeztek, eltérően kezelték őket és a vegyi összetételük is más volt. A britek kétfélét használtak: az MK1-et (Mark 1) és az MD-t. A Mark 1 jelzésű lőpor (kordit) 37%-ban nitrocellulózból, 58%-ban nitroglicerinből és 5%-ban vazelinből állt. Jó kivetőtöltetnek számított, de nagy hőmérsékleten égett és az ágyúcsőben korróziót okozott. A hozzáadott vazelin kenőanyagként és stabilizátorként is funkcionált. Az MD jelű lőpor (valójában összecsomózott, zsákba töltött korditrudacskák) bár megoldást jelentett a korróziós problémára, a tárolása ugyanúgy problémás volt, mint az MK1 esetében. AEz a lőpor nagyon érzékeny volt a hőmérsékleti változásokra és a savképződés illetve a lőpor minőségének romlása nagyon rövid idő alatt végbemehetett. Az MD-lőpor mikroszkopikus méretű nitrocellulóz és vas-pirit szemcséket bocsátott ki.<ref name="ReferenceA">Tony DiGiulian. "Naval Propellants – A Brief Overview". navweaps.com</ref> A brit lőpor könnyen kezelhető volt, de éber tüzértisztet és a lőportételek szigorú, rendszeres ellenőrzését követelte meg. A brit kivetőtöltet a tároló edényéből kivéve rendkívül gyúlékony volt, mivel már csak a selyemből készült zsák védte, ezért a közelben becsapódó lövedékek robbanásainak lángjai könnyen begyújthatták.<ref name="ReferenceB">"Battle of Jutland, Memoir – World War 1 Naval Combat". worldwar1.co.uk</ref>

A britek tisztában voltak a német flotta lőgyakorlatainak eredményeivel, így tudták, hogy gyorsabban képesek leadni sortüzeket és jóval pontosabb a célzásuk az övükénél. Ezért 1913-ban megfogalmazták a nagy tűzgyorsaság doktrínáját (''doctrine of a high rate of fire''). Eszerint csata esetén jelentős számbeli fölényüket kihasználva a németeket folyamatosan tűz alatt tartják, és így kitérő manőverekre kényszerítik őket, lehetetlenné téve számukra a pontos célzást. Ehhez azonban minél gyorsabban kellett leadniuk a sortüzeket, így a brit flottánál a gyorsaságot részesítették előnyben a meglévő biztonsági előírásokkal szemben a lőszer kezelése terén.

A brit kivetőtölteteket két selyemzsákban tárolták, melyeket fémtubusban tartottak egy 16 unciás lőporgyutaccsal együtt, melyet vastag papírral tömítettek. Minden lövedék kilövéséhez négy kivetőtöltetet használtak. A betöltéskor a kezelő személyzet kivette a fémtubusból a tölteteket majd eltávolította a gyutacsot borító papírtömítést. Egy lövegtoronyban így nyolc csomag lőport tartottak készen, melyek 3600&nbsp;kg-ot tettek ki összesen. MindegyikA töltettöltetek zsákjából kis mennyiségben mindig szivárgott a lőpor.

A német és brit kivetőtöltetek között különbség volt még az is, hogy a németeké bár égett, de nem robbant be. A németAz RP C/12-t a háború után a britek mélyrehatóan tanulmányozták és ez képezte alapját a későbbi SC jelű lőporuknak.<ref>"German Ammunition, Guns and Mountings Definitions". Archived from the original on 17 May 2008. Retrieved 19 May 2008</ref>

Mindkét fél csatahajói és csatacirkálói rendelkeztek különböző méretű torpedókkal hasonlóan a könnyebb hajókhoz hasonlóan. A brit csatahajók 3-4 víz alatti torpedóvetőcsővel rendelkeztek, a csatacirkálók 2-5-tel. Ezek mind 457 vagy 533&nbsp;mm-es (18 ill. 21 hüvelyk) átmérőjűek voltak. A német csatahajók 5-6 víz alatti torpedóvetőcsővel rendelkeztek, melyek három különböző átmérőjűekátmérővel voltakrendelkezhettek 457&nbsp;mm és 533&nbsp;mm között. A csatacirkálók 4-5 torpedóvetőcsővel rendelkeztek. A II. csatahajóraj gyenge fegyverzetű 6 régi csatahajójának (pre-dreadnoughtjának) alacsony sebessége visszafogta a német flottát, mely 18 csomós (33&nbsp;km/h) maximális sebességgel haladhatott szemben a britek 21 csomós (39&nbsp;km/h) sebességével.<ref>Campbell ''Analysis'', 16–19. o.</ref> A britek oldalán a 8 páncélos cirkáló sebessége és páncélzata maradt el a többi egységétől. MindkétA két oldalon a páncélos cirkálókezek voltak a legsérülékenyebbeklegsérülékenyebb egységek a modern hajókkal szemben.

=== TüzérségTűzvezetés ===

A Királyi Haditengerészet nagyobb hajói központi tűzvezetési rendszerrel rendelkeztek, melyet a hajó egy magasabban lévő pontjából irányítottak, ahonnan a lövedékek becsapódását jobban meg lehetett figyelni és ennek megfelelően lehetett korrigálni a célzást. A lövegtornyok adott irányba fordítását és a lövegek emelkedésének beállítását is innen irányították. A számításokat elvégző [[Dreyer-tábla|Dreyer-táblán]] alapuló központosított brit tűzvezetési rendszer fejlettebbnek számított a németekénél és a háború előrehaladtával folyamatosan ellátták a brit hajókat ezzel a felszereléssel. A csata idejére két kivétellel a ''Grand Fleet'' összes nagyobb hajójaegysége kapott már ilyet.<ref>Brooks 224. o.</ref>

A német hadihajók hamarabb felmérték az ellenséges célpontok távolságát, ami a csata elején előnyt jelentett számukra. A britek a “bracket"bracket rendszert”rendszert" (''“Bracket"Bracket system”system"'') használták, melynek során a legjobbnak ítélt távolságra lőttek egy sortüzet, megvárták a becsapódásokat majd egy 400 yardos alapértékkel számolva végezték el újra a célzást. Így egy ideig eltartott, míg belőtték a célpontot.

A németek ezzel szemben a “Leiter"Leiter rendszert”rendszert" (''“Leitersystem”"Leitersystem"'') alkalmazták, melynek során a sortüzet három különböző távolságra lőtték ki, ezek közül a legpontosabbnak ítélt távolság volt a középső. A németek így egyetlen sortűzből is képesek voltak pontos információkat szerezni, míg a briteknek mindig ki kellett várniuk a becsapódásokat és csak aztán helyesbíthettek. A későbbiek folyamán a britek átvették a német eljárást.<ref>Marder III, 166., 214. o.</ref>

A csata teljes időtartama alatt a brit hajóknak kommunikációs problémáik adódtak, míg a németeknél ilyen jellegű nehézségek nem léptek fel. A britek a rádiójelek használatát igyekeztek kerülni és a hajók közötti kommunikációt zászlókkal és fényjelekkelfényjelzésekkel próbálták megoldani. Ezzel szemben a németek a rádiót részesítették előnyben. A csata egyik tanulsága az volt, hogy a zászlók alkalmazása nem megfelelő módszer a flották vezénylésére. Emellett a fényjelek alkalmazása, különösen éjjel könnyen elárulhatta egy hajó pontos helyzetét, ráadásul az azonosításul szolgáló fényjeleket is átvehette az ellenfél.<ref>Marder III, 175-176. o.</ref>

[[Fájl:Almirante Reinhard Scheer.jpg|bélyegkép|200px250px|a német flotta parancsnoka, Reinhard Scheer altengernagy]]

A németek a brit hadikikötők elé tengeralattjárókat terveztek elhelyezni, így az innen a felszíni flotta hadműveletei ellen kifutó ellenségre csapást mérhettek. A [[SMS Seydlitz|''Seydlitz'']] csatacirkáló egy korábbi bevetés során megsérült, de május közepére már rendbe tervezték hozni, így a hadművelet végrehajtását 1916. május 17-benre határoztáktűzték megki. Május elején a 3. csatahajóraj egységeinek kondenzátoraival problémák adódtak, ezért a hadműveletet ismét el kellett halasztani május 23-ig. Tíz tengeralattjáró (''U-24'', ''U-32'', ''U-43''. ''U-44'', ''UC-47'', ''U-51'', ''U-52'', ''U-63'', ''U-66'' és ''U-70'') előbb arra kapott parancsot, hogy az Északi-tenger középső részén cirkáljon május 17. és 22. között, majd az ellenséges kikötők előtt vegyenekvegyen fel pozíciót. Az ''U-43'' és az ''U-44'' a [[Pentland Firth]]-nél foglalt lesállást, melyen a [[Scapa Flow]]-t elhagyó ''Grand Fleet''nek keresztül kellett hajóznia, míg a többi tengeralattjáró a [[Forth]] folyó torkolata ([[Firth of Forth]]) előtt helyezkedett el a [[Rosyth]]-ot elhagyó csatacirkálókra várva. Minden egyes tengeralattjárónak előre kijelölt körzete volt, melyben szabadon manőverezhetett az ellenség általi észlelést elkerülendő, ám el nem hagyhatta azt. A kezdeti Északi-tengeren végrehajtott járőrözések során a tengeralattjárók csak északi illetve déli irányban haladhattak, így az ellenség, még ha meg is látta őket, azt gondolhatta, hogy az Atlanti-óceánra indulnak bevetésre vagy onnan térnek vissza. Miután elfoglalták pozíciójukat, a tengeralattjáróknak szigorúan el kellett kerülniük, hogy észleljék őket, mert ez a hadművelet sikerét kockáztatta. A hadművelet kezdetének pontos időpontját rejtjelezett rádióüzenet tudatta a tengeralattjárókkal.<ref>Tarrant 56-57. o.</ref>

Rajtuk kívül az ''UB-27''-et küldték ki azzal az utasítással, hogy hatoljon be a Forth torkolatába a [[May sziget]] mellett. Az ''U-46''-nak az elterelő hadmozdulat célpontjául kijelölt [[Sunderland]] partjainál kellett volna járőröznie, de motorjainak meghibásodása miatt az ''U-47'' lett elküldvekiküldve erre a feladatra. Május 13-án az ''U-72''-t küldték a [[Forth]]-hoz aknatelepítési feladatokkal, május 23-án az ''U-74'' indult a Moray-öbölhöz ([[Moray Firth]]) hasonló megbízatással, majd május 24-én az ''U-75'' lett kiküldve az [[Orkney-szigetek]]től nyugatra eső térségbe. Az ''UB-21'' és ''UB-22'' tengeralattjárókat a [[Humber]] folyóhoz küldtekküldték, melyben téves információk alapján brit hadihajókat sejtettek. Az ''U-22'', ''U-46'' és ''U-67'' [[Terschelling]]től északra foglalt állást, hogy a [[Harwich]]ban állomásozó brit könnyű egységek közbelépését megakadályozhassa.<ref>Tarrant 57-58. o.</ref>

A május 22-én a [[SMS Seydlitz|''Seydlitz'']]et még mindig nem találták teljes mértékben harcra készenkésznek és május 29. előtt nem volt várható, hogy bevethető állapotba tudják hozni. A lesben álló tengeralattjárók számos nehézségbe ütköztek: a part mentén gyengék voltak a látási viszonyok a köd miatt, a tenger pedig vagy olyan nyugodt volt, hogy a víztükrön a periszkóp keltette fodrozódások is elárulhatták a helyzetüket, vagy olyan erős hullámok voltak, hogy a tengeralattjárók adott helyen való tartása is nagy erőfeszítéseket követeltigényelt. A briteknek feltűnt a szokatlan tengeralattjáró-aktivitás és felderítő egységeket küldtek ki, hogy elűzzék őket a veszélyes pozíciójukból. Az ''UB-27'' május 23-án elhaladt [[Bell Rock]] mellett és behatolt a [[Forth]] torkolatába a terveknek megfelelően, de ekkor motorhibák léptek fel nála. A javítások elvégzése után kereskedelmi hajókat követve folytatta az útját és május 25-én elérte [[Largo Beach]]-et. A tengeralattjáró itt hálókba gabalyodott, melyek megrongálták az egyik hajócsavarját, ami miatt meg kellett szakítania küldetést és haza kellett indulnia. Az ''U-74''-et négy felfegyverzett halászhajó támadta meg május 27-én és [[Peterhead]]től 40&nbsp;km-re dél-keletre elsüllyedt. Az ''U-75'' az Orkney-szigeteknél sikeresen telepített aknákat. Ezek nem játszottak szerepet a skagerraki csatában, de június 5-én az Oroszországból hazatérő [[HMS Hampshire (1903)|''Hampshire'']] cirkáló az egyik ''U-75'' által ekkor telepített aknára futott és fedélzetén [[Herbert Kitchener]] brit hadügyminiszterrel elsüllyedt. Az ''U-72'' nem tudott aknákat telepíteni és félbe kellett szakítania a küldetését olajszivárgás miatt, mely a vízfelszínen látható nyomot hagyott.<ref>Tarrant 58-60. o.</ref>

=== Léghajók alkalmazásabevetése ===

[[Fájl:Hochseeflotte 1.jpg|bélyegkép|300px320px|Léghajó kíséri a ''Hochseeflotte'' egységeit, 1917]]

Május 30-án 14:00-kor a szél még mindig túl erős volt, ezért az alternatív terv mellett döntöttek. A ''"31 May G.G.2490"'' kódolt jelet küldték a flotta hajóinak, ami a hadművelet május 31-ei kezdését tudatta velük. A tengeralattjáróknak a [[Brugge|bruges]]-i rádióadó és az [[Emden]]ben horgonyzó ''Arcona'' tengeralattjáró-ellátó hajó egész nap sugározta a hadművelet megkezdését jelző előre egyeztetett jelet. Az üzenet azonban csak két tengeralattjáróhoz értjutott el (''U-66'' és ''U-32'').<ref>Tarrant 62., 60., 65. o.</ref>

A németekbritek szerencsétlenségéreállításuk a britekszerint rendelkeztek a tengerészetüknémet haditengerészet kódkönyvének egy másolatával, melyet még az 1914-ben zátonyra futott [[SMS Magdeburg (1911)|''Magdeburg'']] könnyűcirkáló fedélzetéről szereztek meg az oroszok. Ennek segítségével a német rádiókommunikációt gyakran hamar meg tudták fejteni és a brit admiralitás rendszerint tudomást szerzett a német tervekről. Német részről kétségbe vonják a brit hírszerzés információszerzésének e módját. A hadbírósági eljárás során bizonyossá vált, hogy a ''Magdeburg'' tisztjei minden fontosabb rejtjelkulcsot megsemmisítettek az oroszok érkezése előtt. Másfelől a kódokat rendszeresen módosították. Német feltételezések szerint a britek kémhálózatuk révén szerezhették információikat a német flotta hadműveleteiről.<ref>[http://www.kaiserliche-marine.de/ S. M. S. ''Magdeburg'' leírása a kaiserliche-marine.de oldalon]</ref>

A britek május 28-án vettek egy üzenetet, mely kellő bizonyítékul szolgált arra, hogy a német flotta az Északi-tengeren tervez hadműveleteket végrehajtani.<ref>Mark Stille, Mark.: ''British Dreadnought vs. German Dreadnought: Jutland 1916. 2010.'', Osprey Publishing 2010, 56. o.</ref> További üzeneteket is sikerült elfogniuk, és bár megfejteni nem tudták azokat, de a fokozott rádióforgalom is a hadművelet közeledtét erősítette meg. Május 30-án 12:00-kor (11:00 GMT) figyelmeztették Jellicoe-t, hogy a német flotta készen áll a kifutásra másnap reggelreggeli kifutásra. Este 17:00-kor az admiralitás elfogta a Scheer "31 May G.G.2490" üzenetét, melyből nyilvánvaló volt számukra, hogy közvetlenül az akció előtt állnak.<ref>Tarrant 63-64. o.</ref>

Jellicoe és stábja nem ismerte a németek pontos célját, ezért úgy döntött, hogy a flottával megakadályozza a németeket abban, hogy kijussanak az Atlanti-óceán északi részére vagy a Skagerrakon át behajózzanak a Balti-tengerre. Úgy tervezte, hogy a norvég partokhoz hajózik a flottával, mert innen mindkét irányt ellenőrizni tudja. Ettől nyugatra nem tartották indokoltnak a jelenlétet, mert ezt a területet szemmel tudták tartani felderítő léghajókkal és repülőgépekkel is.

A Jellicoe vezette brit''Grand flottaFleet'' két részre volt osztva. Az általa vezetett csatahajókból álló flotta alkotta a főerőt és 24 csatahajó valamint 3 csatacirkáló tartozott hozzá. A csatahajók három, egyenként nyolc egységből álló rajra voltak osztva, melyek további négy hajóból álló alegységekre voltak bontva külön-külön parancsnokokkal. Ehhez a flottához nyolc páncéloscirkálótpáncélos cirkálót (a Királyi Haditengerészetnél 1913-tól hivatalosan "cirkáló" a megjelölésük), nyolc könnyűcirkálót, négy felderítő cirkálót (gyorscirkálót), 5152 rombolót ésosztottak egybe. aknatelepítésreA alkalmasrombolók rombolótközül osztottakaz beegyik aknákat is szállított.<ref>John Jellicoe,: Joe,'' The Grand Fleet, 1914–1916'', London, Cassell, 1919</ref>

A [[Reinhard Scheer|Scheer]] vezette német flotta is két részre volt osztva, a főerőkre és egy felderítő csoportosításra. A [[Wilhelmshaven]]ből induló főerőket Scheer vezette és 16 dreadnought mintájú modern csatahajó tartozott hozzá, melyekhez út közben csatlakozott az [[Elba (folyó)|Elba]] torkolata felől érkező 6 pre-dreadnought mintájú régi csatahajó. Velük tartott még 6 könnyűcirkáló és 31 romboló (''Torpedoboot'') is.

A német felderítő köteléket [[Franz von Hipper|Franz Hipper]] vezette és 5 csatacirkálóból (''Aufklärungsgruppe I''), 5 könnyűcirkálóból (''Aufklärungsgruppe II'') és 30 rombolóból állt. A németeknek nem voltak az ''Engadine''-éhez hasonló repülőgépei, ellenben a támaszkodhattak volna a haditengerészeti léghajók felderítésére, de a kedvezőtlen szélviszonyok miatt egyik sem tudta megközelíteni a harcok helyszínét.

[[Fájl:Skagerrakschlacht1.png|thumb|300px350px|Aa flották felvonulásának útvonala]]

Jellicoe május 30-án 19:40-kor adta ki az indulási parancsot és 23:30-kor (KEI) a ''Grand Fleet'' 1. és 4. csatahajórajának (''1st and 2nd Battle Squadron'') 16 dreadnoughtját és a 3. csatacirkálóraj (''3rd Battle Cruiser Squadron'') három csatacirkálóját [[Scapa Flow]]-t elhagyva keleti irányba vezette, még mielőtt a németek útnak indultak volna. Út közben csatlakozott hozzá [[Martyn Jerram]] altengernagy [[Cromarty]]ból induló 2. csatahajórajának nyolc dreadnoughtja. Hipper hadműveletre kijelölt hajói a Jade-öblöt május 31-én 02:00 után hagyták el a [[Helgoland]]tól nyugatra lévő aknamentes folyosón keresztül északi irányba 16 csomós (30&nbsp;km/h) sebességgel. A német flotta zömét képező 1I. és 3III. csatahajóraj (''Geschwader I und III'') 16 dreadnoughtja 03:30-kor hagytafutott elki a Jade-öblötöbölből és hajnali 05:00-kor csatlakozott hozzájuk az [[Elba (folyó)|Elba]] felől érkező 2II. csatahajóraj 6 pre-dreadnoughtja.

Beatty 1. és 2. csatacirkálórajbólcsatacirkálórajokból ésvalamint az 5. csatahajórajból álló gyors köteléke másnap hajnalban hagyta el a Forth torkolatát. Jellicoe a Skagerrak bejáratánál, 140&nbsp;km-re a Jütland-félszigettől tervezte a vele való egyesülést és itt várták volna a németek felbukkanását. Ez a helyezkedés biztosította számára a cselekvéscselekvési lehetőségek legnagyobb spektrumát a németek bárminemű akciójával szemben.<ref>Tarrant 64. o.</ref>

A brit csatacirkálók útvonala az ''U-32'' számára kijelölt területen át vezetett, amely észlelte a Forth-ot elhagyó [[HMS Galatea (1914)|''Galatea'']] és [[HMS Phaeton (1914)|''Phaeton'']] cirkálókat. és hajnaliHajnali 04:40-kor 910 méterről kilőtt egy torpedót az élen haladó cirkálóra, de a periszkópja beragadt és ez elárulta a helyzetét miközben pozíciót váltott az újabb támadáshoz. A célba vett cirkáló kitért a torpedó elől, közben a másik cirkáló megpróbálta legázolni a tengeralattjárót, mely így gyors merülésre kényszerült. Hajnali 05:10-kor dél-keleti irányba tartó két csatacirkálót észlelt (a 2. csatacirkálórajt). A tengeralattjáró parancsnoka rádión jelentette a cirkálók észlelését.<ref>Tarrant 65-66. o.</ref>

Az ''U-66'' is a [[Forth]] torkolata ([[Firth of Forth]]) előtt vett fel pozíciót, de a brit járőrhajók miatt [[Peterhead]]től 97&nbsp;km-re északra kellett kitérnie. Itt észlelte az északi irányból a [[Moray Firth]] felől érkező 2. csatahajórajt. 06:00-kor vészmerülést kellett végrehajtania, mikor a [[HMS Duke of Edinburgh|''Duke of Edinburgh'']] cirkáló a ködből előbukkant és pont feléje tartott, nyomában a [[HMS BoedicaBoadicea (1908)|''Boadicea'']] cirkálóval és 8 csatahajóval. Az ''U-66'' 320 méterre került a csatahajókhoz, de egy közeledő romboló ismét merülésre kényszerítette, így elszalasztotta a kínálkozó alkalmat. 07:35-kor jelentette az északi irányba tartó 8 csatahajót és a cirkálókat.<ref>Tarrant 66-67. o.</ref>

A brit hajók a tengeralattjárók elleni védekezésül cikk-cakkban haladtak, így a tengeralattjárók által jelentett haladási irányukirányokból nema feleltnémetek megtéves akövetkeztetéseket valósvontak haladási irányuknakle. Az éjszaka folyamán korábban elfogott brit rádióüzenetekből aztis aarra következtetést vonta lejutott a német parancsnokság, hogy a brit flotta több részre vált külön és más-más irányba halad, épp ahogy azt ők szerették volna.<ref>Tarrant 67. o.</ref>

A szél lecsillapodása után 12:30-kor öt léghajót indítottak útnak: az ''L14L 14''-et a [[Skagerrak]]hoz, az ''L23L 23''-at a [[Pentland Firth]]-höz [[Noss Head]]től 390&nbsp;km-re keletre, az ''L21L 21''-et [[Peterhead]]től 190&nbsp;km-re keletre, az ''L9L 9''-et 160&nbsp;km-re [[Sunderland]]től keletre és az ''L16L 16''-ot [[Flamborough Head]]től 130&nbsp;km-re keletre küldték ki. A látótávolság azonban továbbra is csekély maradt 300 méteres felhőalappal.<ref>Tarrant 69-70. o.</ref>

A brit felderítő kötelék észak-keleti végén haladó 1. könnyűcirkálórajhoz (''1st Light Cruiser Squadron'') tartozó [[HMS Galatea (1914)|''Galatea'']] könnyűcirkáló 15:10-kor észlelt egy gőzöst (a dán ''N J Fjord''ot) és a [[HMS Phaeton (1914)|''Phaeton'']]nal együtt ellenőrzés céljából közelítettek felé, de a hajót hasonló céllal már megállította két német romboló. A ''Galatea'' a [[Friedrich Boedicker]] ellentengernagy vezette II. felderítőcsoporthoz tartozó [[SMS B109|''B 109'']] és [[SMS B110|''B 110'']] jelű rombolókat tévesen cirkálókként azonosította és a csata első lövéseit leadva 15:28-kor tüzet nyitott rájuk, majd röviddel rá a ''Phaeton'' is csatlakozott hozzá akövette tüzelésbenebben. A németek kitértek a támadás elől és jelentették az ellenséges kötelék felbukkanását az [[SMS Elbing|''Elbing'']] könnyűcirkálónak, mely a helyszínre érkezve azonnal tűzváltásba keveredett a ''Galateá''val. Az ''Elbing'' a pontosabb lövegei révén a nagy távolság ellenére 15:36-kor találatot ért el a ''Galateá''n - az elsőt a csata folyamán.<ref>Campbell, Analysis 31. o.</ref> A lövedék azonban nem robbant fel és nem okozott jelentős károkat. Ekkor a brit csatacirkálórajkötelék keleti felén haladó összes cirkáló visszavonult, azzal a szándékkal, hogy a németeket a csatacirkálók lövegei csalogassák.

[[Fájl:Skagerrakschlacht2.png|thumb|balra300px|AHipper csatacirkálókdéli csatájánakirányú vázlatavisszavonulása]]

Beatty a csatacirkálóival és a támogató erőkkel dél-keleti, majd keleti irányba fordult, hogy a német hajókat elvágja a kikötőjüktől és utasította az [[HMS Engadine (1911)|''Engadine'']]-t hidroplánok indítására a német erők méretének és helyzetének felderítésének érdekében. Ez volt az első alkalom, hogy egy hadihajóról repülőgépet indítottak légi felderítés céljából egy tengeri csata során. Az ''Engadine'' által kiküldött repülőgép meghatározta és jelentette néhány könnyűcirkáló helyzetét még 16:30 előtt, majd légelhárító tűzbe is került. A repülőgép jelentéséneka jelentését továbbításasikertelenül nempróbálta jártcélba sikerreljuttatni.<ref name="Campbell, Analysis 35. o">Campbell, Analysis 35. o.</ref>

Beatty 15:32-kor kiadott irányváltási parancsa [[Hugh Evan-Thomas]] 5. csatahajórajához nem jutott el, mivel a zászlókkal leadott utasítást a nagy távolság miatt nem lehetett kivenni és az oszlop végén haladó [[HMS Tiger (1913)|''Tiger'']] csatacirkáló sem volt már olyan pozícióban, ahonnan továbbíthatta volna a jeleket fényszórókkal Evan-Thomasnak, mint ahogy azt előzőleg meghagyták neki. Míg az északi irányú forduló előtt a ''Tiger'' volt a legközelebbi egység Evan-Thomas rajához, addig a forduló után távolabb került tőle, mint Beatty a [[HMS Lion (1910)|''Lion'']]nal. A zavart tovább fokozta, hogy Evan-ThomastThomassal nem avatták beismertették Beatty rajának állandó érvényű utasításaibautasításait, mivel az ő raja korábban a brit flotta főerőit képező ''Grand Fleet''tel működöttScapa együttFlow-ban állomásozó zöméhez tartozott. AJellicoe flottáhozalatt pedig a beosztott egységeknek a kiadott hadmozdulati parancsokat szigorúan végre kellett hajtaniuk és nem térhettek el attól. Beatty állandó érvényű utasításai elvárták a tisztektől a kezdeményezőkészséget ésvártak el valamint a zászlóshajóval való kapcsolat folyamatos fenntartását.<ref>Marder III, 55. o.</ref> Ennek eredményeképpen a négy ''Queen Elizabeth''-osztályú csatahajó, melyek a kor leggyorsabb és legerősebb fegyverzettel rendelkező szolgálatban lévő hadihajói voltak – még percekig tartották a korábbi irányt, míg 16&nbsp;km-re eltávolodtak a csatacirkálóktól a tartandó 8&nbsp;km-es távolság helyett.<ref>Campbell, Analysis 32. o.</ref> Beattynek lehetősége volt a korábbi órák során az erői koncentrálására és semmi nem szólt amellett, hogy ne így tegyen, miközben teljes gőzzel haladt előre, gyorsabban, mint ahogyan a csatahajók haladni tudtak. Az erők ilyenforma megosztása súlyos következményekkel járt a britek számára, ami jelentős tűzerőtől fosztotta meg őket az összecsapás első fél órájában.<ref name="Campbell, Analysis 35. o">Campbell, Analysis 35. o.</ref>

[[Fájl:Skagerrakschlacht3.png|bélyegkép|a300px|Beatty németészaki csatacirkálókirányú visszavonulása]]

16:48-ra nagyjából párhuzamosan haladva a két ellenséges flotta 14&nbsp;km-re került egymástól, a németektől nyugatra és kissé délre (a menetirány szerinti jobb oldalon) a britekkel, mikor [[Franz von Hipper|Hipper]] hajóia sebesség 21 csomóra való növelését rendelte el és ugyanakkor tűzparancsot tüzetadott nyitottakki. Ezzel kezdetét vette a csatacirkálók harca, melynek során a britek az őket Scheer flottája elé csalogatni próbáló Hipper hajóit üldözték déli irányba. A kibontakozó csata első perceiben a [[HMS Princess Royal (1911)|''Princess Royal'']]t leszámítva az összes brit hajó messze túllőtt a németeken. Ezt a számukra kedvezőtlen látási viszonyokkal (köd) magyarázzák, holott Beatty a jelentésében azt írta, hogy a Nappal a hátuk mögött a látási körülmények ekkor nekik kedveztek és csak 17:18-kor - fél órával az első lövések leadása után - említi, hogy a látási viszonyok kedvezőtlenné váltak számukra.<ref>[http://www.gwpda.org/1916/jutlandb.html Beatty's Official Report on the Battle of Jutland]</ref> A távolság téves felmérésének oka a távmérők kezelőinek gyakorlatlansága lehetett. A harc kezdetére a brit hajók közül csak a [[HMS Lion (1910)|''Lion'']] és a ''Princess Royal'' vette fel a kialakítandó csatarendben elfoglaltkijelölt pozícióját, míg a többi hajó még fordulást végzett és ez akadályozta őket a célzásban. Beatty Hipper szélfelőli oldalán volt, így a hajókémények és a lőpor füstje elhomályosította számukra a célpontokat, míg Hipper hajóinak jobb oldaláról elfújta azt, így nem akadályozta őket. A keleti égbolt ráadásul beborult, így a szürke német hajókat nehezebb volt bemérni.<ref>Campbell, Analysis 38-39. o.</ref>

Beatty prancsotparancsot adott hajóinak a vonalba rendeződéshez, úgy, hogy minden egyes brit hajóra jusson egy német célpont. Az így kialakuló párbajok során saját zászlóshajójának Hipper zászlóshajója, a [[SMS Lützow|''Lützow'']] jutott. Azonban a zászlókkal való jelzések leadásakor ejtett hiba folytán és talán azért is, mert a [[HMS Queen Mary|''Queen Mary'']] és a [[HMS Tiger (1913)|''Tiger'']] a nagy füstben nem észlelték az élen haladó német hajót,<ref>Brooks 239. o.</ref> a sorban második [[SMS Derfflinger|''Derfflinger'']] csatacirkálóra nem tüzelt egyik brit egység sem. A [[SMS Moltke (1910)|''Moltké'']]t Beatty két hajója is tűz alá vette, de ennek ellenére is nagy pontossággal válaszolt a ''Tiger''en kilenc találatot elérve az első 12 perc során. Ezek közül az egy kis híján megpecsételte a hajó sorsát, mikor a hajó oldalpáncélzatán áttörve a hajó belsejében robbant. A kedvezőbblövedék látásiegy viszonyoknakdarabja isa köszönhetőenfelső fedélzeten és a németekpáncélfedélzeten áthatolva a fő gőzvezetékcső mellett értékhaladt el. azA csata első találatokatszakaszában ésegy 280 mm-es lövedék átütötte a ''Tiger'' X-jelű lövegtornyának 9 hüvelyk vastag barbettáját, de a lövedék egy emberrel végezve a torony közepében megállt anélkül, hogy felrobbant volna.<ref>Fawcett & Hooper 52. o.</ref>

A németek a hat brit csatacirkálóból hamar hármat is megrongáltak. A britek az első találatukat csak hét perccel későbbaz első német találat után érték el.<ref>Campbell, Analysis 39-41. o.</ref>

17:00-kor a [[SMS Lützow|''Lützow'']] egyik 30,5&nbsp;cm-es gránátja a [[HMS Lion (1910)|''Lion'']] közepén lévő "Q" jelű tornyot megsemmisítette. Ez a találat kis híján végzetesnek bizonyult a brit csatacirkáló számára. A legénység 99 tagja életét vesztette, de a lövegtorony parancsnoka, a robbanásban két lábát elveszítő Francis Harvey őrnagy azonnal elrendelte a lőszerraktárak lezárását és vízzel való elárasztását. Ez mentette meg a hajót attól, hogy egy 17:28-kor becsapódó újabb gránát a lövegtorony alatt felhalmozott lőport begyújtva a levegőbe repítse. A lövedék becsapódása a "Q" torony melletti helységekben tartózkodókat mind megölte. A két találat következtében 99 fő veszítette életét, a torony személyzetéből csak három fő maradt életben.

Az [[HMS Indefatigable (1909)|''Indefatigable'']] nem volt ilyen szerencsés. A tűzpárbaj kezdete után 14 perccel, 17:02-kor a [[SMS Von der Tann|''Von der Tann'']] három 28&nbsp;cm-es lövedéke találta el a hátsó részén és az egyik az "X" jelű lőszerraktárban robbanást idézett elő, amely leszakította a hajó tatrészét a hátsó lövegtoronnyal együtt, de a lassan süllyedő hajó még a felszínen volt, mikor a lőtávolsága határáról tüzet nyitótüzelő ''Von der Tann'' újabb 28&nbsp;cm-es gránátja az "A" tornyot találta el a hajó elején. A becsapódó lövedék feltehetően a torony vékonyabb felülső páncélzatát szakította át és másodpercekkel később újabb lőszerraktár-robbanást idézett elő 17:04-kor, mely két részre szakította a csatacirkáló maradékát és rövid idő alatt elsüllyedt. Az 1019 fős legénységéből a később helyszínre érkező német rombolók csak két embert tudtak kimenteni.<ref>Campbell, Analysis 60-61. o.</ref>

Hipper helyzete 17:15-kor jelentősen romlott, miután az 5. csatahajóraj lőtávolon belülre került és így a hátulról közelítő négy csatahajóval és Beatty tőle jobbra lévő öt csatacirkálójával is meg kellett küzdenie, de a csali szerepe a Scheer erőihez való gyors közeledés miatt már a végéhez közeledett. 1817:08-kor az 5. csatahajórajt vezető [[HMS Barham (04)|''Barham'']] csatahajó tüzet nyitott a [[SMS Von der Tann|''Von der Tann'']]ra a lőtávolságának határáról és egy percen belül az egyik 381&nbsp;mm-es lövedéke eltalálta a német hajót. Azonban még 17:15-ig eltartott, míg az összes brit csatahajó becsatlakozott a küzdelembe.<ref>Campbell, Analysis 49. o.</ref>

:„Az''"Az ellenség nagyszerűen lőtt. A ''Derfflinger''t kétszer érte a pokoli lövedékzáporuk és mindkétszer érték találatok. De a ''Queen Mary''-nek rossz napja volt; a ''Seydlitz''-cel és a ''Derfflinger''rel harcolva 17:26-kor érte el a végzete. Egy élénk vörös lángnyelv csapott fel az elülső részéből; majd egy robbanás következett be az orrában, melyet egy jóval erősebb robbanás követett a hajó közepén. Közvetlenül ezután egy iszonyatos robbanással a levegőbe repült, az árbocok befelé dőltek majd a füst beborított mindent.”"''<ref>[http://www.wtj.com/archives/hase_03.htm Georg von Hase visszaemlékezése (angol)]</ref>

Ezzel egyidőben, 17:47-kor Goodenough üzenetét vételezve és tudva, hogy Beatty északra, az ő erői irányába csalogatja a német flottát, Jellicoe üzenetet küldött az erőinek, hogy közeleg a pillanat – az ”Armageddon"Armageddon napja”napja" ahogy a brit flottánál emlegették – melyre oly rég óta vártak. Erről 17:57-kor a londoni admiralitást is értesítette.<ref>Campbell, Analysis 58-59. o.</ref>

Az 5. csatahajóraj nehézségeit tovább fokozta, mikor 17:48-kor a mellette elhaladó csatahajókat Beatty egymás utáni fordulóra (''turn in succession'') utasította, ahelyett, hogy egyszerre végrehajtandó fordulót (''turn together'') adott volna parancsba. Evan-Thomas vételezte a parancsot, de [[Ralph Seymour]] korvettkapitány, Beatty szárnysegédje (''flag lieutenant'') pár percig nem vontavonatta be a zászlókat (ami a parancs végrehajtására utasított volna). 17:55-kor, mikor az 5. csatahajóraj az ellenség lőtávolságán belülre ért, Evan-Thomas zászlójelzésekkel figyelmeztette saját hajóit, hogy számítsanak hirtelen manőverekre és kövessék a parancsait, ahelyett, hogy saját kezdeményezésükre kezdenének manőverezni. Az egymás utáni forduló azt eredményezte volna, hogy a négy hadihajó mind a tenger egy adott pontján hajtotta volna végre a fordulót, ahogyan egymás után értek volna oda, nagyban megkönnyítve ezáltal a németeknek a célzást. A sorban hátul haladó [[HMS Malaya|''Malaya'']] kapitánya nem várta meg a további parancsokat és fordulóba kezdett a hajójával, hogy kitérjen az ellenséges lövedékek elől.<ref name="Campbell, Analysis 54. o"/><ref>Massie 600-601. o.</ref>

A következő órában az 5. csatahajóraj Beatty utóvédét képezte és az összes lőtávon belüli német hajó tüzét magára vonta.<ref>Campbell, Analysis 96-97. o.</ref> Beatty csatacirkálói 18:10-re Hipper hajóinak lőtávolságán kívülre kerültek. A látási viszonyok és a tűzerő is a németeknek kedvezett, így Beatty nem kockáztatta újabb csatacirkálók elveszítését. Beatty a német hajókat is szem elől veszítette egy időre. Beattyés a csatacirkálói ez idő alatt egyetlen találatot sem értek el a német hajókon, egészen 18:45-ig,<ref>Campbell, Analysis 135. o.</ref> de ők hamar öt újabb találatot szenvedtek el (négyet a ''Lion'', ebből hármat a [[SMS Lützow|''Lützow'']]-tól; egyet a [[HMS Tiger (1913)|''Tiger'']] a [[SMS Seydlitz|''Seydlitz'']]től).<ref>Campbell, Analysis 124-125., 145. o.</ref> A németek számára csak az 5. csatahajóraj egységei maradtak lőtávon belül, melyeket Hipper tőlük keletre lévő csatacirkálói és a délre lévő német csatahajók egyidejűleg vettektartottak tűz aláalatt. Előbbiekkel a [[HMS Barham (05)|''Barham'']] és a [[HMS Valiant (1914)|''Valiant'']], utóbbiakkal a [[HMS Warspite (03)|''Warspite'']] és a [[HMS Malaya|''Malaya'']] vette fel a harcot.<ref>Campbell, Analysis 100. o.</ref> A négy brit hajó közül hármat is találat ért: a ''Barham''ot a ''Derfflinger'' négy, a ''Warspite''-ot a ''Seydlitz'' egy, a ''Malayá''t a német csatahajók hét találata érte. Egyedül a ''Valiant'' maradt sértetlen.

A négy csatahajó sokkal jobban bírta a találatokat, mint a csatacirkálók és egyikük sem veszett oda, bár a ''Malaya'' súlyos sérüléseket szenvedett a muníciójának egy részének robbanása miatt és sokan életüket veszítették a legénységbőllegénységéből. Ugyanakkor a brit hajók 381&nbsp;mm-es ágyúinak tüze pontos volt. A teljes gőzzel északra haladó brit hajórajokat a teljes német flotta üldözte. A britek úgy vélték, hogy az új és gyors csatahajóik 25 csomós sebességükkel hamar a német csatahajók lőtávolán kívülre tudnak érni, de kellemetlen meglepetésként érte őket, hogy az élen haladó német egységektől csak nagy nehezen tudtak eltávolodni. A német rádiójeleket elemezve a britek megállapították, hogy az élen haladó német ''König''-osztályú csatahajók a csata ezen szakaszában a 23 csomós sebességet is elérték, holott tudomásuk szerint a végsebességük mindössze 20,5 csomó volt.<ref>[http://www.richthofen.com/jellicoe/jellicoe12c.htm John Jellicoe: ''The Grand Fleet'', 12c fejezet (angol)]</ref> Az 5. csatahajóraj 13 találatot ért el az ellenséges csatacirkálókon (négyet a ''Lützow''-n, hármat a ''Derfflinger''en, hatot a ''Seydlitz''en) és további 5 találatot a csatahajókon (de ezek közül csak a [[SMS Markgraf|''Markgraf'']]ot eltaláló lövedék okozott jelentősebb károkat).<ref>Campbell, Analysis 134-145. o.</ref>

A mozgásképtelen [[SMS Wiesbaden (1915)|''Wiesbaden'']] magára vonta [[Robert Arbuthnot|Arbuthnot]] figyelmét. A [[HMS Defence (1907)|''Defence'']] és a [[HMS Warrior (1905)|''Warrior'']] közelebb hajózott hozzá, hogy megadhassák neki a kegyelemdöfést, de ezzel a manőverrel a [[SMS Lützow|''Lützow'']] és a [[SMS Derfflinger|''Derfflinger'']] lőtávolságán belülre kerültek. A két német csatacirkáló 6.000 méterről leadott összpontosított tüzében a ''Defence'' a levegőbe repült. A látványos detonációt a ''Grand Fleet'' egységeinek többségéről látták. A hajó teljes legénységével, 903 fővel veszett oda. A ''Warrior''t is súlyos találatok érték, de a közelben hajózó [[HMS Warspite (03)|''Warspite'']] balszerencséje kimentette szorult helyzetéből. A ''Warspite'' kormányszerkezete ugyanis túlmelegedett és beragadt a nagy megterhelés következtében, mikor az 5. csatahajóraj nagy sebességű fordulót hajtott végre északi irányba 19:19-kor.<ref>Campbell, Analysis 153., 179. o.</ref> A műszaki meghibásodás miatt a ''Warspite'' nagy ívben körbe-körbe járt, könnyű célpontot nyújtva így a német csatahajóknak és 13 találatot kapott, akaratlanul is magára vonva a németek tüzét a ''Defence''-ről. A hibát két kör megtétetle után sikerült kiküszöbölni és a ''Warspite'' megmenekült, de veszített a sebességéből és olyan súlyos sérüléseket szerzett, hogy vissza kellett vonuljon északi irányba. 22:07-kor Evan-Thomas engedélyezte a flottából való kiválását és hazatérését.<ref>Campbell, Analysis 259. o.</ref> A ''Warrior''t az éjszaka folyamán 87 mérföldön (160&nbsp;km) át vontatta az ''Engadine'' repülőgép-anyahajó, de végül aaz életben megmaradtmaradt 743 fős legénységének át kellett szállnia az ''Engadine''-re és 08:25-kor elsüllyedt.<ref>Campbell, Analysis 319. o.</ref>

[[Fájl:InvincibleWrecksp2470.jpg|bélyegkép|230px|balra|a sekély vízből az ''Invincible'' orra és tatja fél órán át kiállt a robbanás után]]

19:30-kor az [[HMS Invincible (1907)|''Invincible'']] hirtelen tiszta célpontként bukkant fel a ''Lützow'' és a ''Derfflinger'' előtt és a két német hajó három-három sortüzet lőtt ki rá. A harmadik sortűz során a ''Lützow'' által kilőtt egyik 30,5&nbsp;cm-es lövedék a csatacirkáló „Q”"Q" jelű tornyát találta telibe, ami az alatta lévő lőporraktár felrobbanását eredményezte. A hajó ennek következtében két részre szakadt és a hajó, orrának és tatjának csúcsa még fél órán át kimeredt a mindössze 50 méter mély vízből. A közeledő brit hajókon örömujjongás tört ki, mivel először német hajóroncsoknak vélték a maradványokat, de a Jellicoe által azonosításra kiküldött [[HMS Badger (1911)|''Badger'']] rombolóról a roncs közelébe érve még le tudták olvasni a hajó névtábláját. Az 1032 főnyi legénységéből mindössze hatan menekültek meg. Hood ellentengernagy, a 3. csatacirkálóraj parancsnoka is az elesettek között volt. A megmaradt brit csatacirkálók közül ekkor egyedül a [[HMS Princess Royal (1911)|''Princess Royal'']] szenvedett sérüléseket nagy kaliberű lövegektől, mikor a [[SMS Markgraf|''Markgraf'']] két 30,5&nbsp;cm-es lövedéke eltalálta. A ''Lützow'' sérült orrészét egyre több víz öntötte el, aminek következtében alig bírt már haladni és ki kellett válnia a harcból. A rádiószobája és egyéb jeladó berendezései is használhatatlanná váltak. Így már nem tölthette be a zászlóshajó szerepét, ezért Hippernek el kellett hagynia azt. aA [[SMS G39|''G39'']] jelű romboló segítségével, hogyszállt aztán később átszállhassonát a [[SMS Moltke (1910)|''Moltké'']]ra.

Jellicoe a német rombolók támadásától tartva nem vette üldözőbe őket, hanem délnek tartott, hogy a német flottát magától nyugatra tartsa. A Jellicoe formációjának végén lévő csatahajók 19:40 után valóban torpedók kikerülésére kényszerültek. ésAz ''Indomitable” a felé tartó négy torpedó közül hármat sikeresen elkerült, míg egy a hajó haladt suhant el.<ref>Fawcett & Hooper 129. o.</ref> 19:54-kor a Jellicoe után rangidős Cecil Burney altengernagy zászlóshajóját, a [[HMS Marlborough (1912)|''Marlborough'']]-t torpedótalálat érte, melyet valószínűleg a sérült ''Wiesbaden'' lőtt ki még 19:45-kor. A brit hajót a torpedó a legvédettebb részén érte a parancsnoki híd magasságában, de ennek ellenére is egy 8,5 méteres rést ütött a hajótesten és negyven vízzáró rekesz is megrongálódott. Egy ideig még részt tudott venni a harcokban, de hajnalban a több kazánt is elöntő víz miatt folyamatosan 11 csomóra esett vissza a sebessége<ref>Campbell, 256. o.</ref> és 7-8 fokrafokkal megdőlt jobb oldalára. A fő lövegtornyok áramellátása is megszakadt átmenetileg, de félő volt, ha a nagy ágyúit elsütné, akkor a sérült vízzáró falak nem bírnának ellenállni a víz nyomásának. A meggyengült vízzáró rekeszek miatt a hazaúton már felkészültek a hajó elhagyására is, de végül sikerült hazatérnie a csatahajónak.<ref>Campbell, 164., 167. o.</ref>

:„a''"A manővernek a meglepetés erejével kellett hatnia az ellenségre, keresztülhúzva a terveit a nap hátralévő részére és ha a rájuk mért csapás jól sikerül, akkor az megkönnyíthette volna az elszakadást az éjszaka folyamán.”"''<ref>Scheer 155. o.</ref>

Ezúttal a hosszú ívben elnyúló brit hajókkötelékek tüze még sűrűbb és pontosabb volt, mint előzőleg és több találatuk súlyos károkat okozott a német csatahajókban. [[Paul Behncke]] ellentengernagy élen haladó 3. csatahajórajából a [[SMS König|''König'']], a [[SMS Großer Kurfürst (1913)|''Großer Kurfürst'']], a [[SMS Markgraf|''Markgraf'']] és a [[SMS Kaiser (1911)|''Kaiser'']] találatokat kapott, mint ahogy az 1. csatahajórajhoz tartozó [[SMS Helgoland|''Helgoland'']] is.<ref name="Campbell, Analysis 246. o">Campbell, Analysis 246. o.</ref> Ekkor a brit oldalon egyedül a [[HMS Colossus|''Colossus'']]-t érte a [[SMS Seydlitz|''Seydlitz'']] két csekély kárt okozó lövedéke.<ref>Campbell, Analysis 218. o.</ref>

Míg a csatacirkálók magukra vonták a brit flotta tüzét, Scheer a ''Hochseeflotte'' zömével elszakadt az ellenségtől mesterséges köd leple alatt. 20:16 és 20:40 között a brit csatahajók harcba keveredtek a német rombolókkal is, melyek több hullámban intéztek ellenük torpedótámadást a visszavonulás fedezésére. Jellicoe hajói kitértek a támadások elől és sikerrel kerülték el mind a 31 kilőtt torpedót, nem egyszer épp csak pár méterrel. Eközben a német [[SMS S35|''S35'']] jelű rombolót elsüllyesztették. A korábbi torpedótalálattól súlyosan sérült ''Marlborough''-ról 20:33-kor három a hajó felé tartó torpedót észleltek. Kettő elől sikerült kitérni, de a hajó felé tartó harmadik elől már nem. Ez a torpedó azonban a hajó alatt haladt el.<ref>Fawcett & Hooper 122. o.</ref>

A brit könnyű egységek elsüllyesztették a [[SMS V48|''V48'']] rombolót is, melyet még korábban a [[HMS Shark (1913)|''Shark'']] tett mozgásképtelenné.<ref>Campbell, Analysis 211-216. o.</ref><ref>Massie, Castles 629-630. o.</ref> A német rombolók támadása és az ez elől való ellentétes irányba (keletre) való kitérés a briteket értékes időtől és lőtávolságtól fosztotta meg a sötétség beállta előtti utolsó órában. Ennek köszönhetően Scheer a hajóit kivonhatta a közvetlen veszélyből.

[[Fájl:Anton Schmitt alone.jpg|bélyegkép|170px200px|Anton Schmitt 1916-ban]]

00:20 és 03:15 között több brit rombolóflottilla is intézett torpedótámadást a németeknémet főerők ellen kis távolságból. A kaotikus és vad küzdelem során 800 méterre is megközelítették a német hajókat. Öt elsüllyedt és három megrongált romboló árán sikerült megtorpedózniuk a [[SMS Rostock (1912)|''Rostock'']] könnyűcirkálót, mely a kazántér és a fűtőtér magasságában elszenvedett találat következtében lelassult, majd mikor hajnali 04:45-kor brit cirkálók bukkantak fel a láthatáron torpedók segítségével a németek maguk süllyesztették el. Az utolsó hajnal beállta előtti ütközet során 04:10-kor a [[SMS Pommern|''Pommern'']] régi csatahajót (pre-dreadnoughtot) is torpedótalálat érte, aminek következtében felrobbant és legénységének 839 tagja mind odaveszett.<ref>Massie, Castles 642-648. o.</ref>

[[Fájl:HMSSpitfireJutlanddamage.jpg|bélyegkép|300px200px|a sérült felépítményű ''Spitfire'' hazatértekor]]

[[Fájl:HMS Black Prince.jpg|bélyegkép|200px|HMS ''Black Prince'']]

Közvetlenül éjfél után a [[SMS Thüringen|''Thüringen'']] csatahajó elsüllyesztette az 1. cirkálórajhoz tartozó [[HMS Black Prince|''Black Prince'']]-t. Ez az eltévedt egység tévedésből akart besorolni a német formációba. A ''Black Prince''-t a brit flotta előtt pár mérfölddel haladó elővédhez osztották be, de a sötétségben elveszítette a kapcsolatot a többi hajóval és britnek vélt elsötétített német hadihajókhoz kívánt csatlakozni. A németek hamarosan azonosították a jövevényt és tüzet nyitottak rá. A közvetlen közelről leadott lövések következtében a ''Black Prince'' felrobbant és 857 fős legénysége mind odaveszett, hasonlóan a rajának zászlóshajójának, a [[HMS Defence (1907)|''Defence'']]-nek pár órával korábbi pusztulásához.<ref>Campbell, Analyses 290. o.</ref> A szintén a sötétségben eltévedt [[SMS Moltke (1910)|''Moltke'']] és [[SMS Seydlitz|''Seydlitz'']] csatacirkálók is közvetlen közelségbeközelre kerültek a brit csatavonalhoz és fel is ismerték őket, de a brit hajók kapitányai ismét nem nyitottak tüzet, nehogy a flotta pozícióját elárulják.<ref>Massie, Castles 651-652. o.</ref>

A James Uchtred Farie kapitány vezette 13. rombolóflottilla egységei 03:15-kor soraikat rendezve délnek indultak és 03:25-kor észlelték a német csatavonal hátsó részét. A [[HMS Marksman|''Marksman'']] megérdeklődte a formációt vezető [[HMS Champion|''Champion'']]tól, hogy a feltűnő hajók britek vagy németek-e. A ''Champion'' azt válaszolta, hogy úgy vélik németek, mire Farie keleti irányba hajózott eltávolodva a németektől. A hátul hajózó [[HMS Moresby|''Moresby'']]-t leszámítva az összes brit romboló így tett, míg a homályban négy pre-dreadnoughtot nem vélt felfedezni kb. 1,7 mérföldes távolságban (3,2&nbsp;km). Zászlóval jelezte, hogy a német hajók nyugatra vannak, majd feléjük vette az irányt, hogy lőtávolon belülre kerülhessen. Egy torpedó kilövése után 03:37-kor elkanyarodott és visszatért a flottilla többi egységéhez. A négy észlelt hajó a [[SMS Schleswig-Holstein|''Schleswig-Holstein'']] és [[SMS Schlesien|''Schlesien'']] régi csatahajók illetve a [[SMS Von der Tann|''Von der Tann'']] és a [[SMS Derfflinger|''Derfflinger'']] csatacirkálók voltak. A [[SMS Von der Tann|''Von der Tann'']] észlelte a közeledő torpedót és élesen jobbra kellett kanyarodnia, hogy kikerülje azt. A ''Moresby'' meg volt győződve arról, hogy a torpedója célba talált.<ref>Tarrant, German Perspective 222., 245. o. (Arms and Armour paperback edition, 1997)</ref>

Scheer 06:20-kor már biztonságban tartott hazafelé, mikor az [[SMS OstrfieslandOstfriesland|''Ostfriesland'']] csatahajó jobb oldalával brit aknára futott. A robbanásban egy ember meghalt és tizen megsebesültek, de a sérülései ellenére képes volt önerőből befutni a kikötőbe. A súlyosan sérült és már-már süllyedő [[SMS Seydlitz|''Seydlitz'']] nagy nehezen ért csak haza és tatjával előre kellett besegíteni a kikötőbe, ahol június 2-án 08:30-kor vetett horgonyt.

A németek a nagy egységeik közül egyedül a [[SMS Lützow|''Lützow'']]-t veszítették el. Az elöntött orrész kímélése érdekében a hajót a tatjánál fogva vontatták, de a beömlő vízmennyiség hatására az már olyan mértékben kiemelkedett a vízből, hogy a hajócsavarjai is a víz fölé kerültek. A kísérő rombolók vontatási próbálkozásai a megerősödő hullámzás miatt nem jártak sikerrel. A ''Lützow'' legénysége átszállt a rombolókra és közülük a [[SMS G38|''G38'']] jelzésű két torpedóval elsüllyesztette a csatacirkálót, hogy az ne kerülhessen az ellenség kezére. A csata nehezét magára vállaló többi csatacirkáló is súlyos sérüléseket szenvedett, közülük a ''Seydlitz'' csak nagy nehezen tudott hazaevickélni.

A csatacirkálók terén a brit flotta érzékeny veszteségeket volt kénytelen elkönyvelni. A [[HMS Queen Mary|''Queen Mary'']], az [[HMS Indefatigable (1907)|''Indefatigable'']] és az [[SMS Invincible (1907)|''Invincible'']] mind azellenséges ellenség tűzébentűzben vesztek oda. A páncélzatuk nem volt megfelelő mértékű és a belső tűzvédelmük sem volt megfelelően kialakítva, így a becsapódó német gránátok a lőszerraktárak felrobbanását idézték elő náluk. Ezen felül a lövegtornyokat ért telitalálatokkor a felrobbanó gránátok tüze a kivetőtöltetek raktáráig is elért és az ott tárolt lőporral (kordittal) együtt az egész hajó felrobbant.

A páncéloscirkálókpáncélos cirkálók közül a [[HMS Defence (1907)|''Defence'']], a [[HMS Warrior (1905)|''Warrior'']] és a [[HMS Black Prince (1904)|''Black Prince'']] veszett oda szintén ellenséges behatás következtében. Rajtuk kívül elsüllyedt még a flottilla-vezérhajójaként bevetett [[HMS Tipperary (1915)|''Tipperary'']] romboló és hét további romboló is ([[HMS Ardent (1913)|''Ardent'']], [[HMS Fortune (1913)|''Fortune'']], [[HMS Nestor (1915))|''Nestor'']], [[HMS Nomad|''Nomad'']], [[HMS Shark (1912)|''Shark'']], [[HMS Sparrowhawk (1912)|''Sparrowhawk'']] és [[HMS Turbulent (1916)|''Turbulent'']]). Az elsüllyedt brit páncéloscirkálókpáncélos cirkálók (valamint a német [[SMS Pommern|''Pommern'']] régi csatahajó) elavult egységeknek számítottak már, így elsüllyedésük az erőviszonyokra nem volt különösebb hatással,. annálAnnál inkább volt érzékeny veszteség a tapasztalt legénységük elvesztése.

Brit oldalon az elesettek száma 6.094 fő volt, a sebesülteké 674. A németek további 177 brit hajótöröttet mentettek ki a vízből. A brit veszteség így összesen 6.945 főt tett ki. Az elesettek között volt két ellentengernagy is ([[Horace Hood]] és [[Robert Arbuthnot]]).

* PáncélozottPáncélos cirkálók: [[HMS Black Prince (1904)|''Black Prince'']], [[HMS Warrior (1905)|''Warrior'']], [[HMS Defence (1907)|''Defence'']]

* Flotilla vezérhajó<ref>A rombolóflották vezérhajói sokszor egy könnyűcirkáló vagy egy nagyobb romboló voltak.</ref>: [[HMS Tipperary (1914)|''Tipperary'']]

Június 2-án délben a német hatóságok sajtóközleményt bocsátottak ki, melyben a csatában aratott győzelmet tették közzé. Az írás szerint a német flotta egy csatahajót, két csatacirkálót, két páncéloscirkálótpáncélos cirkálót, egy könnyűcirkálót, egy tengeralattjárót és számos rombolót semmisített meg a [[SMS Pommern|''Pommern'']] és a [[SMS Wiesbaden (1912)|''Wiesbaden'']] elvesztése árán. Ekkor még visszatartották azt az információt, hogy a [[SMS Lützow|''Lützow'']], az [[SMS Elbing|''Elbing'']] és a [[SMS Rostock (1912)|''Rostock'']] is elveszett, mivel azokat a saját személyzetük süllyesztette el, így arról a britek nem tudhattak.

A közfelháborodásra válaszulreagálva az admiralitás első lordja, [[Arthur Balfour]] felkérte elődjét, [[Winston Churchill]]t, hogy írjon egy jóval pozitívabb és részletesebb jelentést, mely azonban már erősen túlzó adatokat tartalmazott.<ref>Rasor 75. o.</ref>

A csatakésőbbiek utánfolyamán mindkét fél magának tulajdonította a győzelmet. A németek arra hivatkoztak, hogy jóval nagyobb veszteségeket okoztak a briteknek, különöen a csatacirkálók terén. Ezen felül a briteknek nem sikerült megakadályozniuk a ''Hochseeflotte'' visszavonulását. Éppen ezért később Jellicoe szemére vetették, hogy nem használta ki az alkalmat az ellenséges flotta teljes megsemmisítésére.

A brit tengerészetnél lefolytatott vizsgálat ezzel szemben arra az eredményre jutott, hogy a kapitális hajóik, különösen a csatacirkálóik páncélvédettsége nem felel meg a ''Hochseeflotté''val vívandó harc követelményeinek. A távolról kilőtt és meredeken becsapódó nagy kaliberű lövedékek át tudták ütni a fedélzetük vékony páncélzatát. A csatából hazatérő csatacirkálóiknál ilyen sérülést nem tapasztaltak ugyan, de a [[Doggerbanki csata (1915)|doggerbanki csatában]] az előző év során volt már erre példa. ésAz [[HMS Indefatigable|''Indefatigable'']] pusztulását is ilyen okoknak tudták be, a német megfigyelések alapján a [[HMS Queen Mary|''Queen Mary'']] pusztulását is hasonlóhasonlóan okoknaksemmisült tudták bemeg. Ezen felül a [[HMS Marlborough (1912)|''Marlborough'']] esete megmutatta, hogy a brit csatahajók mennyire sérülékenyek tudnak lenni a torpedókkal szemben. A brit nagy kaliberű lövedékekről kiderült, hogy nem képesek átütni a németek vastag páncélzatát, nem egy esetben a csatahajók rendkívül erősnek tartott 381&nbsp;mm-es lövedékei is egyszerűen darabokra estek szét még a mindössze 20&nbsp;cm-es (közepes vastagságú) német páncéllemezeknek csapódva is.

AAz kételőretörés flottasorán 1916. augusztus 19-én 30 mérföldre megközelítette egymást anélkül, hogy harcra sor került volna közöttük. Eközbena német tengeralattjárók torpedóval két brit cirkálót elsüllyesztettek, ami az erőegyensúly kivívására irányuló korábbi német stratégia részét képezte. Ebben a hadműveletben már új, mobilisabb rendszerben állították fel a tengeralattjárókat a május 31-ei tapasztalatokból okulva. Scheer ezen akció után azonban már nem hitt abban, hogy a ''Royal Navy'' egy kisebb kötelékét csapdába csalhatná úgy, hogy a ''Grand Fleet'' ne tudná csatára kényszeríteni a honi kikötőkbe való visszatérése előtt. Ez viszont a brit hírszerzés sikerének volt betudható inkább, mint a ''Grand Fleet''ének. Bár azt nem tudhatta, hogy a britek a teljes flottájukkal sem álltak volna ki ellene, csak ha a helyzet feltétlenül úgy kívánta volna meg.

A lövedékek gyenge minősége ismert volt a csata előtt Jellicoe számára, aki harmadik tengeri lord minőségében (''Third Sea Lord'', 1908-1910) már elrendelte újfajta lövedékek tervezését. Azonban miután elkerült az admiralitástól a hajózó flottához, az ügynek nem lett következménye és új lövedékek tesztelésére nem került már sor.<ref>Massie, Castles 61. o.</ref> Beatty számára akkor vált ismertté a probléma, mikor röviddel a csata után egy svéd tengerésztiszttel elegyedett beszélgetésbe a ''Lion'' fedélzetén. A svéd nemrégiben járt Berlinben, ahol a német tengerészek a gyenge brit lövedékeken gúnyolódtak, melyek nem voltak képesek átütni a hajóik páncélzatát.<ref name="Massie, Castles 668. o">Massie, Castles 668. o.</ref> A lövedékek hatásosságának kérdése már a [[Doggerbanki csata (1915)|doggerbanki csata]] után is felmerült, de aváltoztatásokat következményekmár ekkorakkor issem elmaradtakeszközöltek.<ref>Marder III 171. o.</ref> Hipper a brit lövedékekről később a következőket mondta: :''„Nem"Nem más, mint a túl gyenge lövedékeik mentettek meg minket a katasztrófától.”"''

A csatában az [[HMS Iron Duke (1912)|''Iron Duke'']] kapitányaként részt vett Dreyer tengernagy később írott művében a találatok száma alapján úgy vélte, ha hatékonyabb lövedékeket használtak volna, akkor hattal több nagy német egységet süllyeszthettek volna el.<ref>Marder 169. o.</ref> A lövedékek tesztelésének módszerén a brit haditengerészetnél egészen 1944-ig nem változtattak. Ez a metódus elfogadhatónak tartotta a 70%-os hibahatárt is. Sőt még az ezen a szigorúnak nem mondható teszten megbukott lövedékeket is kiutaltak a hadihajókra. A fegyverzeti hivatal (''Ordnance Board'') által végzett elemzések azt mutatták, hogy a lövedékek 30-70%-a nem felelt meg a haditengerészet által előírt páncélátütő képességnek.<ref>Marder 171. o.</ref>

A brit csatacirkálókat arra tervezték, hogy az ellenséges cirkálókat üldözhessék és már akkora távolságból leküzdhessék őket, ahonnan azok nem tudtak válaszolni. Nem arra tervezték őket, hogy csatavonalba állva sortüzeket leadva tűzharcba keveredjenek az ellenséggel. A csatában három brit és egy német csatacirkáló veszett oda, de pusztulásukat nem a páncélövön áthatoló lövedékek okozták, hanem feltehetőleg a lövegtornyok tetején lévő páncélzaton áthatoló találatok által berobbantott lőpor és a lőszerraktárakig lehatoló robbanássorozat. végzett, aA [[SMS Lützow|''Lützow'']] vesztét pedig az orrészében található torpedóvető kamrák gyenge vízzáró rekeszei okozták. A hajó bár a 24 elszenvedett találat többségét jól bírta, de az ideorrába becsapódóöt kétvíz gránátalatti végültalálatot kormányozhatatlannákapott és ezek közül az utolsó kettő körmányozhatatlanná tette. A vízvonal feletti találatok e szekcióban pedig tovább súlyosbították a helyzetét. Egyetlen más hajó sem sérült meg komolyabban a csatában tüzérségi fegyverektől a vízvonal alatt,<ref>Ott 24. o.</ref> így a ''Lützow'' elvesztését különösen szerencsétlen véletlenek egybeesése okozta. A ''[[Lützow]]''-t végül a kísérő rombolók süllyesztették el torpedókkal, miután a legénységét átvették a fedélzetükre (hat csapdába esett fűtőt nem tudtak kimenekíteni). A ''Derfflinger''t és a ''Seydlitz''et 22-22 találat érte, de ennek ellenére sikeresen hazajutottak.

'''Claus Bergen''', a tengerészet egyik festője a ''Hochseeflotte'' visszatérésekor Wilhelmshavenben tartózkodott. Ő volt az első festő, aki a hajók legénységével beszélt, megtapasztalta a hangulatot és látta a büszke, számos találatot kapott hajókat. [[Franz von Hipper|Hipper]] tengernaggyal való kiváló kapcsolata révén lehetősége nyílt a flottával tartania a gyakorlatok során. Bergen a benyomásait számos festményén örökítette meg és ezt követően vált a skagerraki csata festőjévé.

'''TheodorA Plievier''',matrózok aregényírójaként matrózokemlegetett regényírójaTheodor “APlievier ''"A császár kulijai”kulijai"'' című önéletrajzi regényében dolgozta fel a skagerraki csata eseményeit. Ebben különösen a két nemzet matrózainak látásmódját és sorsát járta körbe. A regény nemzetközi sikert aratott és Erwin Piscator rendezésében színpadra is vitték.<ref>Theodor Plievier: ''Des Kaisers Kulis – Roman der deutschen Kriegsflotte.'', Malik Verlag, 1930</ref>

“Die*''"Die versunkene Flotte”Flotte"'' (Az elsüllyedt flotta - avagy “Die''"Die Seeschlacht beim Skagerrak”Skagerrak"'') című film 1926-ban készült Manfred Noa rendezésével., mely Helmut Lorent hasonló című regényén alapult. Ezzel párhuzamosan készült egy angol változata is “When Fleet Meets Fleet: A Romance of the Great Battle of Jutland” címmel, mely a német változatra adott válasz volt.

[[Pour le Mérite|Pour le kitüntetésbenMéritével]] részesültkitüntetettek:

*[https://web.archive.org/web/20130105104546/http://www.dhmgwpda.deorg/lemo/html/dokumente/skagerrak1916/indexjutlandb.html NémetDavid Beatty hivatalos jelentésekjelentése (1916. júniusmájus 1. ill. 231.)] -– német(angolul)

*[https://web.archive.org/web/20130105104546/http://www.firstworldwardhm.comde/sourcelemo/jutland_1stbritishreporthtml/dokumente/skagerrak/index.htmhtml John Jellicoe elsőNémet hivatalos jelentésejelentések (1916. június 1. ill. 2.)] -– angol(németül)

*[http://www.stahlgewitterfirstworldwar.com/16_06_06source/jutland_1stbritishreport.htm II.John VilmosJellicoe wilhelmshavenielső beszédehivatalos jelentése (1916. június 42.)] -– német(angolul)

*[http://www.firstworldwarstahlgewitter.com/source/jutland_jellicoe16_06_06.htm JohnII. JellicoeVilmos másodikwilhelmshaveni hivatalos jelentésebeszéde (1916. június 245.)] -– angol(németül)

*[http://www.firstworldwar.com/source/jutland_capellejutland_jellicoe.htm ReinhardJohn ScheerJellicoe második hivatalos jelentése (1916. június 2924.)] – angol(angolul)

* [https://www.youtube.com/watch?v=nCGOE6UiAWo&t=2s Jutland: Clash Of The Dreadnoughts (1of21 of 2, 2of22 of 2)]

=== Ajánlott olvasmányok ===