„Cserháti Sándor” változatai közötti eltérés

nincs szerkesztési összefoglaló
 
Oktató, irányító és kísérletező tevékenysége mellett igen gazdag tudományos és közírói munkássága is. Általános és különleges növénytermesztés című kétkötetes munkájában a téma legkorszerűbb és legteljesebb feldolgozását adta. Egész munkásságában következetesen igyekezett hidat verni elmélet és gyakorlat közé. Több szaklapba számos cikket írt, ezen kívül [[1880]]-82 között a ''Pesti Napló'' földművelési rovatát szerkesztette. [[1883]]-ban [[Kosutány Tamás]]sal együtt megalapította és szerkesztette a [[Magyaróvár]]ott megjelenő ''Mezőgazdasági Szemle'' című havi folyóiratot. [[1890]]-től a ''Köztelek'' című, az Országos gazdasági egyesület kiadásában megjelenő szaklap állandó rovatvezetője volt. Mint a növénytermelés tanára, egyúttal a [[Magyaróvári Magyar Királyi Gazdasági Akadémia|Magyaróvári Gazdasági Akadémia]] kísérleti telepének kezelője és ugyanott [[1891]]-ben az ő kezdeményezésére és tervei szerint alapított Országos Növénytermesztési Kísérleti Állomás vezetője lett. Haláláig betöltötte ezt a pozíciót.
 
[[Fájl:Cserháti Sándor emléktáblája Kossuth Lajos tér 11.JPG|bélyegkép|200px|[[Emléktáblák Budapest V. kerületében|<center>Emléktáblája<br>Kossuth Lajos tér 11.</center>]] ]]
 
Elsősorban talajműveléssel és a talajerőpótlás kérdéseivel foglalkozott. Űttörőmunkát végzett az egyes szántóföldi növények megfelelő műtrágyázási módjának kidolgozása terén. [[Kosutány Tamás]]sal az 1890-es években ő indította el a magyarországi búza- és lisztminőség-vizsgálatokat.
 
A magyaróvári kísérleti állomásról munkájából hazafelé tartva, 1909. április 13-án összeesett és 57 éves korában meghalt. Szobrát [[1914]] júniusában avatták föld az egyetem új tanügyi épülete előtt, a városban pedig utcát neveztek el róla. Sírja a magyaróvári temetőben van. [[Gödöllő]]n egy domborművet helyeztek el az emlékére ([[Madarassy Walter]] alkotása).
 
==Önállóan megjelent munkái==
[[Fájl:Cserháti Sándor emléktáblája Kossuth Lajos tér 11.JPG|bélyegkép|200px|[[Emléktáblák Budapest V. kerületében|<center>Emléktáblája<br>Kossuth Lajos tér 11.</center>]] ]]
 
*A szarvasmarha táplálkozása. J. Kühn F. után fordítva. Magyaróvár 1877.
*A phylloxera vastatrix. A földm.-, ipar- és keresked. miniszter megbizásából. Bpest 1880;