„Szertartályos gőzmozdony” változatai közötti eltérés

A [[19. század]] utolsó évtizedében a legfontosabb szállítási irányokat kiszolgáló vasúti fővonalak kiépítése után egyre több, kisebb forgalmú, helyi érdekű vasútvonal, mai szóval mellékvonal nyílt meg. Ezeken a vonalakon kezdetben a fővonali mozdonyok kisebb, könnyebb változatait alkalmazták, de hamarosan megjelent az igény, hogy ezen túlnyomórészt rövidebb vonalakon fordítás nélkül mindkét irányba azonos sebességgel közlekedni képes mozdonyok lássák el a forgalmat. Az e vonalakra jellemző kis teljesítményigény lehetővé tette, hogy működéshez szükséges víz- és szénmennyiséget magán a mozdony helyezzék el, így külön [[szerkocsi]] alkalmazására nem volt szükség. Ezt a mozdonykategóriát '''szertartályos''' (régiesen: ''szertartányos'') '''gőzmozdony'''nak nevezik.

A másik alkalmazási terület, ahol a '''szertartályos gőzmozdony'''ok általánosan elterjedtek, a tolató és iparvágány-kiszolgáló feladatok ellátása volt. Itt nem követelik meg a nagy hatótávolságot (így nagy üzemanyag-készleteket), viszont fontos a mindkét menetirányba való jó kilátás, a mindkét irányba való azonos menettulajdonságokmenettulajdonság, valamint a könnyű és gyors irányváltás.

Ugyancsak a mindkét menetirányban azonos menettulajdonságokmenettulajdonság miatt terjedtek el a '''szertartályos gőzmozdony'''ok a nagyobb városok környéki, úgynevezett elővárosi személyszállító vonatainak továbbítására.

Tolatómozdonyoknál előfordult, hogy a mozdony kezeléséhez szükséges eszközöket az [[állókazán]]-ajtófal mindkét oldalán elhelyezték, így a mozdonyt mindkét oldalról lehetett vezetni.