„János angol király” változatai közötti eltérés

Jánost kisfiúként eljegyezték III. Humbert [[Savoyai Grófság|savoyai]] gróf leányával és örökösével, Alysszel (Alíz). Az eljegyzéstől az Anjou-Plantagenet dinasztia azt remélte, hogy ki tudja terjeszteni befolyását az Alpokon túlra is. Az ígéretek szerint ugyanis János örökölte volna Savoya mellett Piemontét és Maurienne-t, Humbert gróf további birtokait is. Henrik király a legkisebb fiának normandiai kastélyokat ígért – ugyanazokat, amelyeket korábban már GeoffreynakGeoffrey-nek is odaígért. Végül ezek a kastélyok vezettek a Henrik és Geoffrey fia közötti kenyértöréshez. Alíz átkelt az Alpokon, és csatlakozott Henrik udvarához a korabeli szokások szerint, ám meghalt, mielőtt férjhez mehetett volna.

A történet idejére János már valóban rászolgált az "áruló"„áruló” jelzőre, mivel időnként szövetségre lépett idősebb bátyjaival, Henrikkel, Richárddal és Geoffrey-vel, időnként viszont ellenük szövetkezett. 1184-ben például Richárd és János is [[Aquitania]] jogos örököseként lépett fel. Ez csak egy volt a kettejük között feszülő ellentétek közül.

1185-ben János az ország királyaként szállt partra Írországban, de mindössze nyolc hónap után elhagyta a szigetet. (II. Henrik azon szándéka szerint, hogy Anjou-területeit igazságosan ossza fel fiai között, [[III. Sándor pápa]] támogatásával már 1177-ben megkísérelte Jánost Írország királyává koronáztatni. Végül a Sándor pápával, majd utódjával, III. Lucius pápával kiéleződő ellentétei miatt csak az "Írország„Írország lordja"lordja” címet kapta meg.)[[Fájl:John of England (John Lackland).jpg|thumb|balra|János király a ''Historia Anglorum'' című [[krónika (műfaj)|krónika]] [[miniatúra|miniatúráján]] az [[1250-es évek]]ből]]

János sokkal népszerűbb volt Londonban Longchamp-nál. Végül 1191 októberében a város vezetői megnyitották a kapukat a bevonuló János előtt, Longchamp-t pedig a [[Londoni Tower|Towerbe]] zárták. János (mint Richárd feltételezett trónörököse) önrendelkezési jogot ígért a városnak. Richárd a Szentföldről való hazatérése közben V. Lipót, Ausztria grófjának fogságába esett. Ő átadta VI. Henriknek, a [[Német-római Birodalom]] császárának, aki Richárdot bebörtönözte. Úgy tartják, hogy János levelet írt VI. Henriknek, arra kérve őt, hogy amíg csak lehet, tartsa Richárdot távol Angliától. De Richárd hívei összeszedték a Henrik által követelt váltságdíjat, mert úgy gondolták, Jánosból szörnyű király lesz. Miután Richárd 1194-ben visszatért Angliába, megbocsátott Jánosnak, és kinevezte örökösének.

A köztudatban János, az áruló öcs, és Oroszlánszívű Richárd, a bátor és igazságos lovag képe él. A valóság az, hogy Richárd - tízéves uralkodása alatt - mindössze fél évet töltött a szerinte "hideg és mindig esős" Anglia földjén. Uralkodása idejének nagy része alatt keresztes hadjáratot vezetett, vagy a valóban magáénak tekintett AquitániátAquitaniát és az általa sokkal többre becsült franciaországi birtokait védte a francia támadások ellen. Hasonlóan a legtöbb Plantagenet-királyhoz, Richárd annak sem érezte szükségét, hogy megtanuljon angolul.

Amikor Richárd meghalt, János nem kérte azonnal, hogy teljes jogú királyként ismerjék el. Többen fiatal unokaöccsét, Geoffrey fiát, Britanniai Artúrt támogatták, mint jogos trónörököst. Artúr [[II. Fülöp Ágost francia király]] támogatásával támadást indított János ellen. A konfliktus 1200 májusában, a Le Goulet-szerződéssel zárult, amiben Fülöp elismerte János jogát az angol trónra Artúrral szemben, cserébe János elfogadta Fülöpöt hűbéruraként Normandia és Angevin területén. A béke azonban nem bizonyult tartósnak.

Az újdonsült királynak első problémája az utódlás kérdése volt. Már 32. életévében járt, és még nem született gyermeke. Ezért elvált feleségétől, Gloucesteri Izabellától és [[1200]]. [[augusztus 24.|augusztus 24-én]] a [[bordeaux]]-i székesegyházban elvett egy másik Izabellát, a [[franciaország]]i [[Angoulême]] 12 éves örökösnőjét. Izabella egy [[Hugh de Lusignan]] nevű francia lovagba volt szerelmes. Nagyravágyó szülei nem voltak hajlandók lemondani arról, hogy lányuk angol királyné legyen, ezért kötelezték Izabellát, hogy hozzámenjen az angol királyhoz. Lusignan nem volt hajlandó belenyugodni szerelme elvesztésébe, és II. Fülöp Ágosthoz fordult panaszával. A francia király kihasználta az alkalmat, hogy újabb csapást mérjen az angolokra. Rögtön felelősségre is vonta Jánost, aki viszont nem volt hajlandó lemondani feleségéről, ezért törvénytelen lányát, Johannát ajánlotta fel Hugh de Lusignannak, aki visszautasította az ajánlatot. Fülöp Ágost ekkor magához hívatta az angol királyt, és mikor az nem jelent meg, hűbérúri jogaival élve elkobozta a kontinensen lévő birtokait. Az Izabella-kérdés azonban még így sem oldódott meg. Újabb, folyamatos harcok kezdődtek az angolok és a franciák között.

Fülöp Ágost többfrontos harcot indított, korábban az Artúr és János közötti öröklési vitában is szembehelyezkedett Jánossal, az ifjú Artúr herceget támogatta Anjou, Maine és Touraine báróival együtt. [[1202]] nyarán János a kontinensen harcolt az elvesztett franciaországi területek visszaszerzéséért, amikor az aquitaniai Mirabeau-vár ostrománál ejtett 250 fogoly között rátalált unokaöccsére. A herceget a falaise-i várba zárták. János alkalmatlanná akarta tenni a fiút az uralkodásra, azzal hogy megvakíttatja és kasztráltatja. Ám [[Falaise (Calvados)|Falaise]] ura, János kamarása, [[Hubert de Burgh]] egy másik nemessel, William de Briouze-zel együtt megakadályozta ezt. A király saját, [[rouen]]i várába vitette Artúrt. Az ifjú herceget soha többé nem látták. Egyesek szerint, amikor [[1203]]. [[április 3.|április 3-án]] János Rouenben járt, lerészegedett, és saját kezűleg fojtotta meg a herceget, majd a holttestet a Szajnába dobta, amit francia halászok fogtak ki és temettek el. [[1204]]-re az angolok elvesztették minden franciaországi birtokukat, ekkor kapta János a „Puhakardú” gúnynevet. A király dühében mindenkire gyanakodni kezdett, és súlyosan megbüntetett mindenkit, akire csupán csak az árulás gyanúja is rávetődött. Nem történt ez másképp a de Briouze családdal sem. Miután a család feje, William de Briouze, ellenszegült a királynak Artúr herceg ügyében, János valóságos bosszúhadjáratot kezdett, és kiirtotta az egész családot. János emellett más eszközökhöz is nyúlt hatalma megerősítéséhez és tekintélye megtartásához. Több alkalommal elcsábította a főurak feleségeit, testvéreit, lányait, majd pénzt követelt tőlük az ügy titokban tartásáért. A becsületüket és hírnevüket féltő családok pedig rendszeresen kifizették a kiszabott összeget. Angouleme-i Izabella nem nézte jó szemmel férje félrelépéseit, és szeretők sorával vette körül magát. Ám János ezt nem tűrte. A királyné szeretőit kivégeztette és testüket Izabella ágya fölé szögeztette. A [[Pápa (egyházfő)|pápa]] sem tolerálta János viselkedését, franciaországi harcait és módszereit országának [[polgárság|polgáraival]] szemben, ezért [[1213]]-ban kiátkozta őt. Az addig hithű [[római katolikus]] János ekkor az [[iszlám]] felé fordult. Követeket küldött a [[marokkó]]i [[emír]]hez, hogy térítse meg őt a muszlim hitre és biztosította az emírt, hogy Angliát muzulmán országgá teszi. Ám a marokkói emír nevetve dobta ki a követeket palotájából. Így János kénytelen volt kibékülni a pápával. A főurak megelégelték királyuk kegyetlenkedéseit, és nyíltan fellázadtak ellene. [[1215]]. [[június 15.|június 15-én]] kikényszerítették a [[Magna charta libertatum]] aláírását, ami a főurak jogait és kiváltságait rögzítette. János nem tartotta be ígéretét, mire polgárháború tört ki. A főurak számításaival ellentétben „Puhakardú” János sorra aratta a győzelmeket. A főurak segítségül hívták [[VIII. Lajos francia király|Oroszlán Lajost]], II. Fülöp Ágost francia király fiát. A francia herceg [[1216]]. [[május 14.|május 14-én]] szállt partra Dél-Angliában, [[Dover]]nél. Lajos eleinte sikeresen harcolt, 12 nap múlva már [[London]]t ostromolta. A [[Pápa (egyházfő)|pápa]] [[kiközösítés#vallási kiközösítés|kiközösítette]] őt, amiért felkent [[Kereszténység|keresztény]] királyt támadott meg. Az angol nemesek sorra álltak János zászlaja alá, így a francia hercegnek már egy szervezett sereggel kellett szembenéznie. Az angolok inkább támogattak egy kegyetlen, de angol származású királyt, mint egy külföldi trónkövetelőt.