Főmenü megnyitása

Módosítások

a
kékít
Mindez élesen szembeállította őt a [[Vincenzo Monti]] űzte költészettel és a romantikusok költészeti elveivel. Az egyiknek túlságosan felforgató volt, a másiknak pedig túlzottan konzervatív. Leopardi a meghatározatlanságra és a definiálatlanságra épít (az illúziók tudatos létrehozására), ezért hiányoznak verseiből az erős kontúrok és egyértelmű karakterek. Ez összefüggésben van Leopardi elméletével a szépről és az örömről, valamint a végtelen illúziójáról, amely a dolgok igaz szemléletének része. Szinte elemeire bontja föl ezt a totalizáló, végtelent fürkésző szemléletet. ''"Mondhatjuk (de csak megnevezés kérdése), hogy az én rendszerem nem rombolja le az abszolútumot, hanem megsokszorozza. Csak azt rombolja le, ami abszolútnak tartja önmagát, s azt teszi abszolúttá, amit relatívnak neveznek. Lerombolja a mindentől független és mindent megelőző jónak és rossznak, igaznak és hamisnak, tökéletesnek és tökéletlennek az absztrakt ideáját, ám minden lehetséges létezőt tökéletessé tesz, önmagában tökéletessé, amelyek mindegyike mintegy önmagában hordozza ennek a tökéletességnek az okát, és éppen ebben a mivoltukban létezhetnek. Tökéletesség, függetlenül bármilyen értelemtől és külső szükségszerűségtől, bármilyen preegzisztenciától." (''Zibaldone, 1821. szeptember 25.'')''
 
Vagyis költészete a végesben, szubjektív élményekben és érzésekben mutatja meg és föl a végtelen lehetőséget és a létnek, mint lehetőségnek a végtelenségét. Célja a szöveg teljes metaforizálásával az absztrakt és elvont értelmek konkretizálása, valóságossá tétele, a jelentés radikalizálása abban az értelemben, hogy a szavak ősi tartalmát felszínre hozza és kikényszerítse. Ebben a költői felfogásában [[Horatius]], [[Publius Vergilius Maro|Vergilius]] és [[Alfieri]] jelentették számára az előzményeket, s mindenekelőtt [[Petrarca]] költészete, akinél vers és olasz nyelv tökéletes formai egységét találta meg.
 
== Legfontosabb művei ==