„Komplementrendszer” változatai közötti eltérés

 

Az immunrendszer ezen klasszikus funkcionális elemének mélyreható vizsgálatára és relatíve részletes kidolgozására az 1940–es évek közepére került sor, amikor a komplement C1, C2, C3 és C4 elemek szerepét sikerült tisztázni. Két évtizeddel később a rendszer komponenseinek több szereplőjét morfológiailag és kémiailag is leírták. Ekkor már világos volt, hogy ezek nagy része [[proteáz]]. A témával akkoriban foglalkozó tudósokat meglepte, hogy a szérum milyen magas koncentrációban tartalmazza a komponenseket. A működési mechanizmus egyik elméletét ''Manfred Mayer'' és mts–ai dolgozták ki, és másokhoz hasonlóan hosszú ideig jelentéktelen alkotórésznek tekintették a [[Vérszérum|szérum]] ezen frakcióját és a vele kapcsolatos további kutatások egy ideig elmaradtak. Ez a nézet nem sokkal később megdőlt és kiderült, mennyire alapvető szerepet tölt be a komplement rendszer az immunfolyamatokban. Az ezt követő években intenzívebb kutatások eredményeképpen feltárult több komponensnek is a mikrostruktúrája. Ilyen módon például kiderült, hogy a C1–es egység három további alegységből tevődik össze, továbbá, hogy a C3–as domén 6 további aldoménből áll: a C3–as alegység maga, illetve azon öt tagból, amelyet ma már az ún. MAC (''membrane attack complex / membránkárosító komplex'') komplexként tartanak számon (C5, C6, C7, C8, C9). További eredmény volt, hogy rájöttek, a komplement aktiváció alternatív útvonala magában foglalja a korábban még nem ismert C2– és C1–szerű elemeket is, illetve ''Pillemer'' és mts–ai leírták a ''properdint'', mint ezen útvonalban résztvevő fontos elemet. Világos volt, hogy a komplement rendszer alapjában véve nagyban különbözik a hagyományos enzimkaszkád rendszerektől.