Tartalom törölve Tartalom hozzáadva
Nincs szerkesztési összefoglaló
Nincs szerkesztési összefoglaló
160. sor:
Teofil
 
:Én ugyan Alapy Gáspárt nem ismertem, de azt egyik tisztről sem feltételezem, lett légyen az bármilyen slendrián, hogy ne tudja hogy az ő egysége hol állomásozott, amikor a szolgálata tartott. Ha ő azokra emlékezett (egyébként Komárom esetében rosszul), akik Péterváradon voltak, akkor feltételezem Péterváradon szolgált. De akkor, mért mondta volna hogy Komáromban voltak? A várost még nehezebb eltéveszteni mint az egységszámokat. Itt vlmivalami nem stimmel és ugyan AG ekkor elsősorban mint politikus működött, de még egyszer: egy egykori tiszttől ilyen ténybeli tévedéseket nem vár az ember még 50 év eltelte után sem. De szerintem a bakák sem emlékeznek rosszabbul... [[Szerkesztő:Taz|Taz]] <sup>[[Szerkesztővita:Taz|vita]]</sup> 2017. július 13., 23:06 (CEST)
 
A budapesti laktanyai emlékmű, a 6-os vártüzérezred (Komáromban, 1. zászlóaljban Péterváradon, 2. zászlóaljban Budapesten szolgált) hőseinek állított emléket. Mind a három városban a Duna fölé magasodó erőd van. Alapy feltételezhetően Komáromban szolgált. Behívták 1914-ben is. A vártüzérezredben, mint tartalékos főhadnagy tejesített szolgálatot. Alapy teljes beszédét ismerem 1935-ből. Csak az ő ünnepi beszéde maradt fenn. A zászlóaljak századainak (1908. vagy más) évi állomáshelyei hollétére vonatkozóan nem tudom, hogy BF milyen forrást talált. Reméljük, egyszer majd feltünteti a weben.
 
2017. VII. 16.
Teofil