Főmenü megnyitása

Módosítások

nincs szerkesztési összefoglaló
A Japán Császárság II. világháborúban való részvételével a háborúból Csószonnak is ki kellett vennie részét. A Koreai-félsziget területén állították elő a hadiiparban előállított fegyverek és eszközök egy részét, mivel egyenes arányban nőtt a hadsereg szükségleteit ellátó kohászat, kitermelőipar, vegyipar, és áramtermelés mértéke is. Bevezették az általános munkaszolgálatot (több százezer koreai lett Japánba hurcolva), és egyre többen vonultak be a Koreai Hadseregbe, ami természetesen a császári haderő részét képezte. 1940-ben 145 ezer fő, 1941-ben már 250 ezer fő volt tagja. {{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 125. old.|}} Ezzel egyidőben ellenállását kifejezve az Ideiglenes Kormányzat hadat üzent az újonnan megalakuló Felszabadító Hadsereggel a Japán Birodalomnak és Németországnak is. 1943 végén Franklin Roosevelt, Winston Churchill, és Csang Kaj-sek megállapodott, hogy a Koreai-félsziget „megfelelő időben” függetlenedni fog.{{refhely|Nahm C. Andrew: ''Korea - Tradition and Transformation. A History of the Korean People'', Hollym. New Yersey és Söul, 1988, 329. old.|}} Ehhez később Sztálin is áldását adta. 1945 februárjában Sztálin ígéretet tett, hogy a szovjet csapatok is bekapcsolódnak a távol-keleti harcokba. {{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 129. old.|}} A [[Potsdami konferencia|potsdami konferencián]] a résztvevő hatalmak megállapodtak, hogy a Koreai-félszigetet két megszállási övezetre osztják. A 38. szélességi foktól északra a szovjet csapatok, délre az amerikai egységek vonulnak be és fegyverzik le a japán megszálló sereget. A szovjetek minél közelebb értek Szöulhoz, a Koreában lévő japán kormányfő, [[Abe Nobujuki]] annál jobban lett kompromisszumkész a függetlenségpártiakkal. Először [[Szong Dzsin U]]-t, majd elutasítása után [[Jo Un Hjong]]ot kérte meg az Ideiglenes Közigazgatási Bizottság vezetésének feladatával. Jo Un Hjong cserébe a politikai jogok visszaállítását, politikai foglyok szabadon bocsájtását, és egy koreai rendvédelmi egység felállítását kérte. Az ajánlatot mindkét fél elfogadta, ezzel megalakulhatott a [[Koreai Függetlenség Előkészítő Bizottság]], mely később a kormány szerepét töltötte be.{{refhely|Csoma Mózes: ''Koreai csaták és harcosok'', Budapest, 2011, 133. old.|}} Kikiáltották a Koreai Népköztársaságot. <br> Az amerikaiak Japán megszállása után Korea felé vették az irányt, mivel onnan kommunista szervezetek alakulásáról kaptak hírt. [[Douglas MacArthur]] parancsára törvényen kívül helyezték az új kormányt, és az élre – újra – a japán főkormányzót helyezték. Utóbbi intézkedését a tömeges tiltakozás miatt azonnal visszavonta. Az északi, kommunista részben sorra államosították az előzőleg japán kézben levő gyárakat és vállalatokat. Így, hogy a délen hazaárulóknak tartott Kommunista Párt nem tudott népszerűségre szert tenni, csak északon tudott kibontakozni, és ezzel a Koreai-félszigeten két központ alakult ki, Phenjanban az Észak-koreai Kommunista Párt és Szöulban a Koreai Köztársaság.
 
==NaisenNaiszen ittai==
A „Naisen„Naiszen ittai” jelentése „Korea és Japán egy test”. <br> Japán úgy próbálta elviekben legitimizálni gyarmatosító lépését, hogy a '''koreai népet és kultúrát közös gyökerektől származtatta''', így azt újra egy nemzetté (egy testté) formálni nem számított „bűnnek”. Ezért is beszélnek inkább a japánok „integrálásról”, mintsem „gyarmatosításról”. Japán azzal a lépésével, hogy megengedte a koreai fiatalságnak, hogy megvédjék a birodalmat (azaz beléphettek a katonaságba), nagy lépést tett a „Naisen„Naiszen ittai” felé. {{refhely|Mark Caprio: ''Japanese Assimilation Policies in Colonial Korea, 1910-1945'', (Korean Studies of the Henry M. Jackson School of International Studies), University of Washington Press, 2009, 4-7. old.|}} <br> A megszállást követően Korea lakosságának véleménye Japánról igen megosztott volt. Míg a japánpártiak (sin-nicsiha) abban bíztak, hogy „igazi japánná” tudnak válni, addig voltak a japánellenesek (hai-nicsiha), akik abban hittek, hogy Korea megváltása csak etnikai önmeghatározás útján, függetlenedésben érvényesülhet. A harmadik csoport valahol e kettő szélsőség között volt (haiiro szonzai). A koreaiak többsége a korban bár a megszállás elleni vagy semleges álláspontot foglalta el, de akadtak olyan csoportok is, akik arra törekedtek, hogy Japán teljesen egyenrangúként kezelje a koreaiakat (pl. katonaságban). Az 1931-es [[Mukdeni incidens|Mandzsúriai incidenst]] követően történt koreai-japán közeledés hatására az utóbbi csoport száma növekedett, és elindult a szándék afelé, hogy a koreai nemzeti érzelmeket Japán gyarmatosító missziójával kössék össze.
 
A „Naisen ittai” jelentése „Korea és Japán egy test”. <br> Japán úgy próbálta elviekben legitimizálni gyarmatosító lépését, hogy a '''koreai népet és kultúrát közös gyökerektől származtatta''', így azt újra egy nemzetté (egy testté) formálni nem számított „bűnnek”. Ezért is beszélnek inkább a japánok „integrálásról”, mintsem „gyarmatosításról”. Japán azzal a lépésével, hogy megengedte a koreai fiatalságnak, hogy megvédjék a birodalmat (azaz beléphettek a katonaságba), nagy lépést tett a „Naisen ittai” felé. {{refhely|Mark Caprio: ''Japanese Assimilation Policies in Colonial Korea, 1910-1945'', (Korean Studies of the Henry M. Jackson School of International Studies), University of Washington Press, 2009, 4-7. old.|}} <br> A megszállást követően Korea lakosságának véleménye Japánról igen megosztott volt. Míg a japánpártiak (sin-nicsiha) abban bíztak, hogy „igazi japánná” tudnak válni, addig voltak a japánellenesek (hai-nicsiha), akik abban hittek, hogy Korea megváltása csak etnikai önmeghatározás útján, függetlenedésben érvényesülhet. A harmadik csoport valahol e kettő szélsőség között volt (haiiro szonzai). A koreaiak többsége a korban bár a megszállás elleni vagy semleges álláspontot foglalta el, de akadtak olyan csoportok is, akik arra törekedtek, hogy Japán teljesen egyenrangúként kezelje a koreaiakat (pl. katonaságban). Az 1931-es [[Mukdeni incidens|Mandzsúriai incidenst]] követően történt koreai-japán közeledés hatására az utóbbi csoport száma növekedett, és elindult a szándék afelé, hogy a koreai nemzeti érzelmeket Japán gyarmatosító missziójával kössék össze.
 
==A megszállás hatásai röviden==
==Megszállás utáni koreai-japán kapcsolat==
A bocsánatkérés japán részéről nem azonnal történt. A három évtizedben, ami követte a megszállást, Japán próbálta helyrehozni szomszédjaival kapcsolatait. A probléma viszont a japán bocsánatkéréssel az, hogy egyrészről a szomszédok számára nem elég kielégítő, másrészről Japán úgy véli, hogy ha el is ismerné teljes mértékben történelmi hibáit, újabb és újabb vádak alá kerülne, és nem születne tényleges megbékélés. Japán az akkori katonai vezetőséget és civil szövetségeseit hibáztatja a történtekért, s a társadalom többi részét csak áldozatnak tartja. Az 1950-es és 1960-as években a Kínai Népköztársaságnak is célja volt rendbe hozni Japánnal, ha nem is politikai, de gazdasági kapcsolatait, ezért elfogadta ezt az álláspontot. A Japán történelemtankönyvekben is "helytelen háborúnak" van címezve az, amit az agresszió hatott át nem csak szomszédjai felé, de a japán polgárok felé is.<br> Korea és Japán kapcsolata Kínáénál már bonyolultabb. Az 1950-es és 1960-as években készült dél-koreai történelemkönyvek megkérdőjelezik a megszállás legalitását, politikai elnyomásról, a nép helyzetének ellehetetlenítéséről, Korea gazdasági kiaknázásáról írnak. Kora hősei azok a japánellenes ellenálló mozgalmakat vezető személyek voltak, akik az 1945-ös „felszabaduláshoz” vezettek. A dél-koreai 1961-es katonai puccs után már a koreai emberek „Japán fölötti győzelmét”, „saját erőből való függetlenedését” emeli ki a kormány. Ezzel szemben [[Pak Csong Hi|Park miniszterelnök]] csodálta a [[Meidzsi-restauráció|Meiji restaurációs modellt]], s követendő példának tekintette ahogy Japán a háború után talpra tudott állni. Dél-Korea Észak-Koreától baráti köteléket nem várva Japán felé kezdett közeledni. A japán külügyminiszter „mély bűnbánatot” fejezett ki a múlt iránt, de Dél-Koreát inkább az érdekelte, hogyan fog Japán kárpótlást nyújtani a múltban történt károkért. Egyezség született, miszerint Japán lemond a japán tulajdonokról, amit Koreában hagyott 1945-ben és megígérte, hogy a jóvátétel helyett segít helyreállítani Dél-Korea gazdaságát. Japánnak azért is volt fontos megőriznie Dél-Koreával a jó viszont, hogy az határt tudjon képezni kommunista szomszédjai és önmaga közt.{{refhely|Michael Lewis (eds.):''History Wars and Reconciliation in Japan and Korea - The Roles of Historians, Artists and Activists'', Palgrave Macmillan, US, 2017|}}
<br> A II. világháború alatti '''koreaiak [[vigasznő]]knek kényszerítése''' különösen kényes kérdés lett napjainkban. Míg a koreai propaganda csakis a japánokat, illetve a japán hadsereget hibáztatja a sok nő és lány elhurcolásáért vigasznőnek, addig ez a probléma annál sokkal összetettebb. {{refhely|http://www.japantimes.co.jp/news/2015/03/01/national/politics-diplomacy/park-urges-japan-to-resolve-comfort-women-issue-while-aging-victims-still-alive/#.WQdHy9wlHIV|}} Több vigasznő bevallása szerint nem japánok vagy a japán hadsereg hurcolta el őket (ugyanez elmondható az amerikai csapatokra), hanem saját családjuk adta be őket pénzért cserébe, vagy egy koreai kerítő tette ugyanezt. Máig több száz volt vigasznő pereli saját kormányát az emberi méltóságok megszegése miatt, mert a dél-koreai kormány az 1960-as és 1970-es években szexuális célzatú kereskedelmet folytatott az amerikai állomásozó sereggel, és kényszerítette őket, hogy prostituáltként dolgozzanak.{{refhely|http://www.japantimes.co.jp/news/2014/07/12/asia-pacific/ex-south-korean-comfort-women-for-u-s-troops-sue-own-government#.WQdHx9wlHIVWQdĤ9wlHIV|}}
 
==Egyéb médiákon==
8 097

szerkesztés