„Japán kapitulációja” változatai közötti eltérés

A ''[[Japán Birodalom]] kapitulációja'' a [[második világháború]]t végleg lezáró egyezmény, melyet [[1945]]. [[augusztus 15.|augusztus 15-én]] jelentettek be, hivatalosan pedig [[szeptember 2.|szeptember 2-án]] írtak alá. [[1945]] júliusának végére a [[Japán Birodalmi Haditengerészet]] már nem tudott jelentős hadműveleteket végrehajtani, Japán [[Szövetséges hatalmak a második világháborúban|szövetségi]] inváziója pedig a küszöbön állt. Az [[Amerikai Egyesült Államok|Egyesült Államok]] a [[Brit Birodalom]]mal és [[Kína|Kínával]] karöltve 1945. [[július 26.|július 26-án]] a [[Potsdami konferencia|potsdami konferencián]] belül felszólította Japánt a feltétel nélküli megadásra-különben "gyors és teljes megsemmisülés" vár rájuk. Bár a japán vezetők (a háború irányításáért felelős Legfelsőbb Tanács, vagy a "Big six") nyilvánosan kijelentették, hogy a végsőkig harcolni fognak, személyesen kérték a semleges [[Szovjetunió]]t, hogy közvetítsék a békét, így megpróbálva a legkedvezőbb feltételeket kiharcolni az országnak. Eközben a szovjetek előkészültek a japán egységek megtámadására [[Mandzsúria|Mandzsúriában]] és [[Korea (történelmi)|Koreában]] (beleértve [[Szahalin|Dél-Szahalint]] és a [[Kuril-szigetek]]et), ezzel teljesítve az Egyesült Államoknak és Egyesült Királyságnak a [[Teheráni konferencia|teheráni]] és [[Jaltai konferencia|jaltai]] konferenciákon tett titkos ígéreteiket.

1945. [[augusztus 6.|augusztus 6-án]] helyi idő szerint 8:15 órakor az Amerikai Egyesült Államok atombombát dobott a japán [[Hirosima]] városára. 16 órával később [[Harry S. Truman]] [[Az Amerikai Egyesült Államok elnöke|amerikai elnök]] újra felszólította az országot a megadásra, figyelmeztetve őket, a "romok esőjére, amit még soha nem látott ez a föld".{{jegyzet|"expect a rain of ruin from the air, the like of which has never been seen on this earth"}} [[augusztus 8.|Augusztus 8-án]], késő éjjel, a jaltai ígéretekkel összhangban, de megszegve a szovjet-japán megnemtámadási egyezményt, a Szovjetunió háborút hirdetett Japán ellen, és [[augusztus 9.|augusztus 9-én]], nem sokkal éjfél után megszállta a Japán Birodalom bábállamát, Mandzsúriát. Még ezen a napon az Amerikai Egyesült Államok ledobta a második atombombát a japán [[Nagaszaki]] városára. Ezeket az eseményeket követően [[Hirohito japán császár]] közbelépett, és utasította a háború irányításáért felelős Legfelsőbb Tanácsot, hogy fogadják el a potsdami nyilatkozat Szövetségesek által lefektetett feltételeit, ezzelés lezárvakössenek a háborútbékét. Több nappal a titkos tárgyalások és egy sikertelen államcsíny után Hirohitoa császár [[augusztus 15.|augusztus 15-én]] rádión bejelentette Japán megadását a szövetségeseknek.

[[augusztus 28.|Augusztus 28-án]] Japán szövetséges megszállása megtörtént. A megadási ceremóniát [[szeptember 2.|szeptember 2-án]] tartották a [[Iowa osztály#USS Missouri (BB-63)|USS Missouri]] csatahajón, melynek keretein belülahol a japán kormány tisztviselői aláírták a japán fegyverletételi okiratot, ezáltal véget vetve az ellenségeskedéseknek. A szövetséges lakosok és a hadsereg V-J Napként (Victory over Japan Day), a háború végeként ünnepelték ezt a napot, habár néhány elszigetelt japán katona egész [[Ázsia|Ázsiában]] és a [[Csendes-óceán|csendes-óceáni]] szigeteken még hónapokig, évekig visszautasította a megadást, sőt, akadtak olyan csoportok, melyek egészen [[1970]]-ig. Az atombombák szerepe Japán feltétel nélküli megadásában, és a két támadás szükségessége, etikája mindmáig vitatott. A hadiállapot hivatalosan [[1952]]. [[április 28.|április 28-án]] szűnt meg, amikor a [[Japán békeszerződés|San Franciscó-i szerződés]] hatályba lépett. További négy év telt el, amíg Japán és a Szovjetunió aláírta az 1956-os Szovjet-Japán közös nyilatkozatot, amely hivatalosan véget vetett a két állam közötti hadiállapotnak.{{jegyzet|a két ország mindmáig nem kötött békeszerződést}}

1945-re a japánok közel két éven át tartó vereségek sorozatát szenvedték el a délnyugat-csendes-óceáni hadszíntéren, a [[Fülöp-szigetek]]i (1944-1945) és [[Peleliui hadjárat]]okban. 1944 júliusában, a [[Saipani csata|saipani csatát]] követően [[Tódzsó Hideki]] [[Japán kormányfők listája|miniszterelnököt]] lecserélték Koiszo Kuniaki tábornokra, aki bevallotta, hogy a [[Fülöp-szigetek]] meghatározó helyszíne lesz a háborúnak.{{refhely|Frank, 90.}} Miután a japánok itt is vereséget szenvedtek, Koiszot Szuzuki Kantaró váltotta a miniszterelnöki székben. 1945 első felében a Szövetségesek elfoglalták a közeli [[Ivo Dzsima-i csata|Ivo Dzsima]] és [[Okinavai csata|Okinava]] szigeteit. Ez utóbbi volt a Downfall hadművelet összpontosítási körlete–Amerikakörlete – Amerika inváziója a [[Japán-szigetek]] ellen.{{refhely|Skates, 158, 195.}} Németország eleste után a Szovjetunió, a japán [[Kvantung-hadsereg]] ellensúlyaként elkezdte átcsoportosítani a harcedzett európai erőit a [[Távol-Kelet|Távol-Keletre]], továbbá mintegy negyven hadosztályt, amely 1941 óta állomásozott ott.{{refhely|Bellamy, Chris (2007). Absolute War: Soviet Russia in the Second World War. Alfred A. Knopf. 676. o. ISBN 978-0-375-41086-4.}}

A szövetséges tengeralattjáró hadműveletek és a japán partok aknázásaaláaknázása nagy mértékben tönkretette az ország kereskedelmi flottáját. A szegény természeti erőforrásokkal rendelkező Japán függött a nyersanyagoktól, elsősorban a Mandzsúriából, [[Kelet-Ázsia|Kelet-Ázsiából]] és [[Holland Kelet-India]] meghódított területeiről importált kőolajtól.{{refhely|Frank, 87–88.}} A flotta megsemmisítése, és a japán ipar bombázása tönkretette az ország háborús gazdaságát. A szén, vas, gumi és egyéb létfontosságú készletek bányászata és előállítása pedig csak az import töredéke volt a háború előtt.{{refhely|Frank, 81.}}{{refhely|Pape, Robert A. (Fall 1993). "Why Japan Surrendered". International Security. 18 (2): 154–201. doi:10.2307/2539100.}}

{{quote|Nem tudunk tovább a háború sikerében reménykedni. Az egyetlen út Japán százmillió embere számára, ha feláldozzák életeiket, megterhelikmegnehezítik az ellenségetellenség dolgát, és elveszik azok harci kedvét.{{refhely|Frank, 89, citing Daikichi Irokawa, The Age of Hirohito: In Search of Modern Japan (New York: Free Press, 1995; ISBN 978-0-02-915665-0). Japán szándékosan eltúlozta a népesség számát, amely az 1944-es népszámlálás alapján valójában 72 millió volt.}}}}

HaEzen ez sem tántorította volna el az ellenséget,felül továbbimég 3500 kamikaze állt készenlétben 5000 darab Sinyo öngyilkos hajóval, továbbá a maradék rombolók és tengeralattjárók – „az utolsó bevethető haditengerészeti flotta”. Ha a Szövetségesek átharcolják magukat mindezen, és sikeresen partra szállnak Kjúsún, csak 3000 repülőgép marad, amely meg tudja védeni a többi szigetet, éppen ezért a végsőkigcsata kiemelten fontos volt a harcolnijapánok kellszámára.{{refhely|Reynolds, 363.}} Ezek a tervek azonban feltételezték a szovjet semlegességet.{{refhely|Hasegawa, 295–296}}